Az iskola népe

Már csak néhány nap, és ismét szabadlelkű diákok (copyright Ady) veszik birtokukba az épületet, élet tölti majd meg az iskolát.

A falakat frissen meszelték a nyáron, még érződik az illata, a tablók azonban a régiek. Akik húsz évvel ezelőtt voltak elsősök, amikor felépült az iskola, ma már "meglett" szülők. Érdekes lenne azért utánanézni, mi lett, mondjuk Juhász Emeséből vagy Németh Daniból, akik 1984-ben frissen iratkoztak be az akkor még Darvas Józsefre keresztelt, ma már Szentgyörgyi Albert névre hallgató Általános Iskola első osztályába. Változnak persze az idők, a hőskorszakban még volt Veres Péterről elnevezett könyvesboltunk is a környéken, ma már az sincs.

Jó lenne tudni, hogy a tízemeletesekben világra jött egykori nebulók mit tudtak hasznosítani az akkori tananyagból, miként sáfárkodtak az egykor kapott útravalóval. Szerencse egyébként, hogy a rendszerváltás szobordöntögetős hangulata nem érintette az iskolánkat: Darvas József mellszobra most is ott áll, nem messze az épülettől. Talapzata nincs összefirkálva, se vörös csillag, se egyéb "vesszen ez" vagy "vesszen az" felírat nem díszíti a művet. Mondhatjuk úgy is, hogy a politika tehát nem tette be a lábát az "ódon" betonfalak közé.

Nem úgy, amikor választás vagy népszavazás van a környéken: ilyenkor a szervezők mindig az iskolát találják meg mint olyan intézményt, amelyben biztosítható a pártsemlegesség. Ilyenkor szigorúan szavazókörzetek szerinti helyiségekre osztják az iskolát. Azok szívnak, akiknek, mondjuk? sietős a dolguk, de a felső szint valamelyikének eldugott sarkában kell leadniuk a voksukat. A szavazóhelyiségekben nyolc-tíz marcona tekintetű, egymást méregető szavazatszámláló biztos, pártdelegált ül egy nagy, vörös terítővel letakart hosszú asztal mögött, ki a reggelijét, ki az ebédjét majszolja alufóliából. Ilyenkor az egész légkör meredeken elüt az iskola máskor felszabadult légkörétől. Ami a hagyománytiszteletet illeti, a már említett frissen meszelt falakon a régi tablók mellett dicsőségtáblák sorakoznak: ki hányadik lett a kerületi kislabdadobó versenyen vagy a delfin korcsportban a budapesti mellúszóbajnokságon. Hogyan szerepelt a nyolcadikos leány kézilabdacsapat 1998-ban, és ki milyen helyezést ért el a kerületi orosz- vagy történelemversenyen 1986-ban? Változnak az idők: húsz évvel ezelőtt még a Ki tud többet a Szovjetunióról? címmel hirdettek itt is kerületi vetélkedőt. Ma Ki tud többet az Európai Unióról? a téma. A tanintézetben esti iskola is működik, no meg számtalan szakkör, ez is megérne egy misét.

Az az igazság, hogy nyáron nem szabad bejönni az iskolába: zsivaj nélkül az épület csupa szomorúságot áraszt. A néptelen folyosók valahogy nem illenek a házhoz. Itt lárma kell, kacagás és bizonyítványosztás utáni sírás, aztán verekedés, kergetőzés és birkózás. Ide izgalom kell: ki kerül ugyanabba az osztályba azok közül, akikkel X. vagy Z. együtt járt a közeli óvodába? Kivel ülünk mostantól egy padban? Kinek van már mobilja és kinek nincs? Kit hoz az apuka autóval, és ki jön gyalog, hátizsákkal?

Ki lesz az osztályban Nemecsek és ki lesz Ács Feri? Kiké lesz a grund? Ha még van ilyen. Nagy kérdés: mennyien maradnak "nemes, küzdő, szabadlelkű diákok"? Szükség lesz-e rájuk odakint, a világban, ahol "zord a harc"? Mennyire készíti fel őket az iskola a nagybetűs életre? Majd elválik. Tiszta lappal kezd mindenki. Most még minden lehetséges. Még nem dőlt el semmi. Biztos?

A rendszerváltás elõtt Darvas Józsefrõl nevezték el az iskolát
A rendszerváltás elõtt Darvas Józsefrõl nevezték el az iskolát
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.