Live 8: Clapton kritizálja a politizáló zenészeket

Eric Clapton nincs nagy véleménnyel a politikai töltetű koncertekről, és vegyes érzelmekkel viseltetik az afrikai fejlődő országok támogatásának elősegítésére rendezett júliusi Live 8 jótékony célú hangversenyek kezdeményezőivel, Bonóval és Bob Geldoffal szemben.

Mint a Stern című német magazinnak adott interjúban a brit gitárosok koronázatlan királya elmondta, nem érti, miért kell zenészeknek úgy viselkedniük, mintha politikusok volnának. "Elvégre ők is csak zenészek, honnan veszik hát a bátorságot, hogy politikai töltetű beszédeket tartsanak?" - csodálkozott a 60 éves Clapton.

Bírálóan szólt arról, hogy Bono (az ír U2 zenekar énekese) idejének nagy részét azzal tölti, hogy rendre utasít politikusokat. Geldof magatartásában pedig azt kifogásolta, hogy a Boomtown Rats egykori frontembere felszólította a kanadai miniszterelnököt: ne jöjjön el a Live 8 koncertre, ha kormánya nem valósítja meg azt, amit ő (Geldof) akar.

A Mr. Slowhandnek - lassúkezűnek - becézett gitáros berzenkedik a Rolling Stones fellépéseit kísérő felhajtástól is. Ez tartotta vissza annak idején attól, hogy belecsapjon Mick Jagger tenyerébe, és elfoglalja az 1969 júliusában elhunyt gitáros, Brian Jones helyét a bandában. (Végül Mick Taylor lett Jones utóda, ám bő öt év elteltével neki is elege lett; a helyén 1975 óta a Facesből érkezett Ron Wood gitározik.)

"Borzasztó állapotok uralkodtak a Stones körül. Túl nagy szerepet játszott a hatalom és az őrület. Példának okáért a Stones körüli slepp, az apparátus. Külön fizettek embereket azért, hogy ürítsék a megtelt hamutartókat. Iszonyú volt" - idézte föl 36 évvel ezelőtti benyomásait Clapton a Stern hasábjain.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.