Tovább működik a salgótarjáni öblösüveggyár

A hitelezői választmány úgy döntött, hogy folytathatja működését a felszámolás alatt álló salgótarjáni öblösüveggyár, az értékesítési pályázatot várhatóan az év végén írják ki - tájékoztatott a gyár felszámoló biztosa.

A 750 embert foglalkoztató gyár tartozásai miatt áprilistól áll felszámolás alatt. Szondi György felszámolóbiztos közölte: a hitelezői választmány folyamatosan nyomon kíséri a működést, és ennek megfelelően tartja fenn a termelés folytatására vonatkozó döntését. Hozzátette, hogy a csődtörvény erre legfeljebb egy évig ad lehetőséget.

Tájékoztatása szerint zajlik a gyár értékesítésének előkészítése, ami valószínűleg két lépcsőben történik majd. Először a fölösleges vagyontárgyakat adják el, és év végén írják ki a pályázatot a működőképes gyár értékesítésére.

A felszámoló júliusban azt nyilatkozta, hogy az ST Glass Öblösüveggyártó és Forgalmazó Rt. hitelezői követelése meghaladja a 3,7 milliárd forintot. Ezen az összegen belül több mint 2,7 milliárd forint a jelzáloggal biztosított követelés. A gyár működéséhez rendelkezésre álló vagyoni fedezet nem éri el a 3,7 milliárd forintot - tette hozzá.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.