Újabb felhőszakadás, fokozott védekezés

Az Alpok és a Kárpátok térségében sekély ciklon határozza meg az időjárást. A gyakran erősen megnövekvő felhőzetből többfelé hullik jelentős eső - így a meteorológia.
A hétköznapi valóság: régen látott mennyiségű csapadék a Duna vízgyűjtő területein - komoly dunai árvíz fenyeget. Svájc közepét víz öntötte el, Németországban, Ausztriában katasztrofálisak az állapotok. Itthon átmeneti javulás után a felhőszakadások miatt több település ismét veszélybe került tegnap. 22 ezer hektár áll belvíz alatt.

Újabb felhőszakadás, fokozott védekezés

Átmeneti javulás után a felhőszakadás miatt több település ismét veszélybe került tegnap. A Kapos és a Rába vízszintje csökkent, a Mura ma tetőzik, s a Lajtán is készültséget rendeltek el.

A szokatlan mennyiségű eső augusztus 15-től kedd hajnalig öszszesen 1600 esetben adott munkát a katasztrófavédelemnek. Az áradás elleni védekezésben mintegy négyezren vettek részt, ideiglenesen 67 embert kellett otthonából kitelepíteni. Káradatok egyelőre csak az ország keleti részéből vannak, itt mintegy ezer lakóingatlan sérült meg, a kár mértéke meghaladja a 261 millió forintot. Belvízvédelmi készültség jelenleg tizenegy vízügyi igazgatóság területén van, az elöntött terület nagysága 22 ezer hektár.

Több településen a keddi felhőszakadás miatt ismét megteltek az árkok, a tűzoltók homokzsákokkal és a víz szivattyúzásával védik a lakóházakat - mondta Dobson Tibor, a katasztrófavédelem szóvivője az MTI-nek. Ilyen helyzet alakult ki a Csongrád megyei Deszken és Tápén is, ahol tegnap mintegy ötven lakóház került veszélybe. Hasonló helyzetbe került Pest megyében Érd és Vác térsége is. A felhőszakadás miatt több utcát elöntött a víz a főváros X. kerületében is.

A kormány a Belügyminisztérium keretéből 150 millió forintos keretösszeget különít el, amelyet az önkormányzatok a vízelvezető rendszerek tisztításával kapcsolatos közhasznú munkákhoz használhatnak fel - jelentette be Batiz András keddi sajtótájékoztatóján. A kormányszóvivő közölte: az ezer főnél kevesebb lakosú települések rászoruló önkormányzatai a saját forrás 60 százalékát, az ezer fő felettiek a saját forrás felét igényelhetik a keretből. Ezen túlmenően az önkormányzatok egymilliárd forint értékben pályázhatnak közhasznú munkások foglalkoztatására is.

Kaposvár térségében kéthavi, 90-120 milliméternyi eső esett le egyetlen nap alatt. Hétfőn a város több utcáját elöntő Kapos folyó árhulláma tegnap elérte Taszár környékét - tudta meg Heizler Györgytől, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetőjétől tudósítónk. A térség rétjein kívül a 61-es főút egy része is víz alá került, itt csak a kamion- és buszforgalmat engedték át, a személygépkocsikat mellékútra terelték. A vonatok a meglazult töltések miatt csak lassított menetben közlekedtek a térségben. Heizler György szerint a rétekre kiömlő víz elnyelte az árhullám jelentős részét, ezért a többi Kapos menti települést már nem veszélyezteti az ár. Kaposvár víz alá került utcáiról tizenhét gép szivattyúzta folyamatosan a vizet vissza a Kaposba, ennek köszönhetően tegnap estére több mint félméternyit csökkent a vízszint. Az áradás 180 lakóházat érintett, ebből nyolc ház vált lakhatatlanná, ahonnan kiköltöztették a családokat. Lamperth Mónika belügyminiszter helyszíni tájékozódása után közölte: 10 millió forintos gyorssegélyt utal át szerdán a kaposvári önkormányzat számlájára az esőzések miatt bajba jutott emberek megsegítésére.

Tegnap délután már a Mura tetőzésére készültek Zala megyében, ezt a vízügyi szakemberek ugyanis ma délelőttre várják. Gaál Róbert, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság osztályvezetője közölte: a horvát és szlovén hatóságok jelentései szerint 490 centiméteren tetőzik a folyó, a töltések viszont legalább 530 centiméterig biztonságosak.

Első fokú árvízvédelmi készültséget rendelnek el ma reggel 6 órától a Lajta Hegyeshalom és Mosonmagyaróvár közötti szakaszán. Ugyanakkor másodfokúra mérsékelték az árvízvédelmi készültséget a Rábán Szentgotthárdnál. Csákánydoroszlón és Rábatótfaluban néhány házat elöntött a víz

Lamperth Mónika belügyminiszter és Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai miniszter kedden arról állapodtak meg, hogy nagyobb segítséget nyújtanak a csapadék- és belvíz-elvezetési munkálatokra pályázó települési önkormányzatoknak.

Gaál József polgárõr felügyeli a Csákánydoroszló és Ivánc között a Rába  áradása miatt lezárt utat
Gaál József polgárõr felügyeli a Csákánydoroszló és Ivánc között a Rába áradása miatt lezárt utat
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.