"Az MTV tűzijáték-közvetítésének nézői között volt a legtöbb diplomás, arányuk 15,9%, míg az érettségizettek aránya 24,5%, így a nézők 40%-a legalább érettségizett..."
(A Magyar Televízió Sajtóközleménye)

"Szent István szerette Erdélyt..." (Dávid Ibolya augusztus 20-i beszéde)

Na, mielőtt még elnyel engemet (meg önöket is) az államadósság örvénye, és céltalanul sutba dobjuk a sodródás szembenézését, (egyébként, mint horgász és kisgéphajó-vezető is aggasztónak találom, hogy a politikai szónokok a XVI. század óta képtelenek leszállni a hidrodinamikai metaforákról), javasolom, hogy vessünk egy pillantást 1005 év távlatából a Szent István-i ökörségre.

Nagyjából ezer éve a magyar politikai elit egyik zavaros előéletű vezető személyisége, bizonyos Vajk, gyanús módon nevet változtatva úgy döntött, hogy gátlástalanul kiszolgálja az országot befolyásuk alá vonni kívánó idegen hatalmak érdekeit, és rárontott saját nemzetére. Ördögi tervét megvalósítandó nagy mennyiségű idegenszívűt vett állami alkalmazásba, és legott elkezdődött a szellemi kútmérgezés. Jól tudták, hogy először a nemzet gerincét kell megroppantani, tehát a magyarság évezredes kultúráját, hagyomány- és hitvilágát támadták, hogy a globális divathullám igájába hajthassák a kultúrájuktól fosztott, megroppant gerincű, lehajtott fejű, céljukat, identitásukat vesztett magyarokat. A multinacionális, idegennyelvű, a magyar lélektől oly' távol álló kereszténységet a legvéresebb terrorral terjesztették, hogy ostoba, önállótlan alattvalóvá züllesszék az egykor büszke, szabad népet. A terrort követő, évszázadokon át tartó agymosás írmagját is kiirtotta az autentikus nemzeti kultúrának: ezer év után is csak pinceüzletekben, kirakodóvásárokon és szélsőjobboldali rendezvényeken tűnik föl egy-egy griffes-indás tarsolylemez.

A zsidók meg csak azért nem voltak benne ebben a sötét ügyben, mert akkoriban még annyira kevesen voltak ezen a környéken, hogy még bűnbakot sem lehetett belőlük csinálni. Bár, ha jobban belegondolunk, ezt az idegenszerű multinacionális keresztezést azért ők találták ki, tehát végső soron ők a felelősek az egészért.

A fenti kis visszatekintés nem csak hogy nagyszerűen illik néhány szabadon beszerezhető, mainstream hazai sajtótermék által kötött gondolatcsokorba, vagy logikai ikebanába, de legalább annyira tudományos és alapos, mint a Tetszőleges Magyar Politikus augusztus 20-iki beszéde, amelyből kábé az alábbi, Feszty Árpád-hatásokat is mutató tablókép szokott kirajzolódni:

Vajk/István áll egy magaslaton és szigorú tekintetét a messzi jövendőbe fúrja. Egyszer csak rádöbben, hogy a jövő nemzetben, hazában meg ilyesmikben van, ezért haladéktalanul lerongyol a magaslatról, fölveszi a kereszténységet, mint bukott miniszter a végkielégítést, aztán fogja az üllőt, a kalapácsot, és nekiáll egységes és erős nemzetet kovácsolni, hiszen fölismerte ott, a magaslaton, hogy csak akkor lesz belőle szent, új kenyér, körmenet, tűzijáték, vízi parádé és Red Bull Air Race, ha megteremti az egységes nemzetet, amelynek fogalmát ugyan csak nyolc évszázaddal később fogják kigyúrni, de azt már tényleg nem láthatta arról a magaslatról, úgyhogy az most mindegy.

A nemzeti ünnepek legszomorúbb tulajdonsága, hogy valamiért előcsalják a polelitből a benne rejtező ezerfejű általános iskolai történelemtanárt. Bár az idén már - ahogy a mindenkori magyar futballkapitány az épp soros, valami banánköztársaságtól vagy eszkimófalutól elszenvedett súlyos vereség után - látok biztató jeleket. A kormányfő egyáltalán nem beszélt.