A szocialisták az elmúlt másfél évtizedben - minden rossz beidegződésük ellenére, azok legyőzésével, de az egykori bolsevik párt szervezeti bázisán - igazi demokratikus fordulatot hajtottak végre. Elhagyták nevükből az osztályharcra utaló "Munkás-" előtagot, ezzel is utalva arra, hogy az egész (politikai) nemzet, a szabad és demokratikus jogállam, a többpártrendszer, az osztálybéke hívei. Felszámolták a párton belüli "demokratikus centralizmust", a titkos és központosított hatalmi politizálást.

Ma - az SZDSZ-es szabad tanácskozások elnémulása után - az MSZP az egyetlen parlamenti párt, amelyben viszonylag önálló - de egymással szövetséges - platformok nyilvánosan politizálnak, ahogyan az a nyugati demokráciákban szokás. Az MSZP nem követi többé a sztálini hagyományt, nem preferál és nem diszpreferál népeket (etnikumokat), társadalmi csoportokat, vallásokat. A párt minden hibája és rossz beidegződései ellenére a javára változott.

Mindazok, akik képtelenek voltak követni az MSZP demokratizálódását, ideológiai fordulatát, elhagyták a pártot, és Thürmernél vagy - mint Szűrös Mátyás és Pozsgay Imre - a jobboldalon találtak maguknak politikai otthont.

Fordulatot hajtott végre a Fidesz is, látván, hogy a kilencvenes évek elején meggyengült - Csurkáék által belülről is szétvert - MDF helyén tágas tér nyílik a jobboldali politizálás számára. Megszabadultak a nevükben szereplő "demokrata" jelzőtől - Csurka István MDF-alelnökként hasonló szimbolikus jelzéssel élt a Magyar Fórum című hetilap indításakor. A "fides" szót próbálták latinul "hűségnek" értelmezni, de hűtlenek lettek alapító eszméikhez: a liberalizmushoz, a világiassághoz, az antinacionalizmushoz-antirasszizmushoz, a parlamenti és a párton belüli demokráciához is.

A székház- és a bányaüggyel (mely a fantomizált, pártközeli cégek botrányával folytatódott) a párt vezetői nemcsak morális vétséget követtek el, de felmondták a párton belüli szolidaritást is, megalázták saját eredeti tagságukat azzal, hogy a hozzájuk közel álló cégek és üzletemberek - Varga Tamás, Simicska Lajos stb. - rendelkezésére bocsátották a párt vagyonát, vagy legalábbis az ő közreműködésüket vették igénybe "gazdálkodásukhoz".

A Fidesz-MPSZ ma diktatórikus vezérpárt, amelyből alig-alig hallatszanak ki a politikai viták - ha vannak ilyenek egyáltalán. (Valószínűleg nincsenek - legfeljebb egy rendkívül szűk keresztapai körben.) Röviden azt mondhatjuk: a párt átvette Rákosiék-Gerőék hagyományát, folyamatosan küzd a "belső ellenség", az árulók ellen (lásd a köztársaságielnökválasztás történéseit), új meg új hullámban küldve harcba hazudozó gyalogosait, parlamenti talpasait, bedarálva - ahogyan a bolsik a szocdemekkel és másokkal tették - alkalmi és "történelmi" szövetségeseiket. Az út Dobi Istvántól Torgyán Józsefig vezet - igaz, a parlament bohócából végül mégsem lett államfő, mint parasztpárti elődjéből.

A rendszerváltáshoz és egykori önmagukhoz hű fideszesek - Fodor Gábor, Molnár Péter, Ungár Klára és még sokan mások - elhagyták a minden demokratikus és morális értékét elveszített pártot, és többségük a Szabad Demokraták Szövetségében folytatta a politizálást.

Két utódpárt, két politikai közösség egymással ellentétes életútja ez, kedves Schmidt Mária. Vannak azért hasonlóságok is közöttük. Igaza van Tamás Gáspár Miklósnak abban, hogy 1989-90-ben még a mai kancelláriaminiszter, Kiss Péter által vezetett BIT (újszülötteknek: Baloldali Ifjúsági Társaság) "zsideszezett", ma pedig (az egyébként nem antiszemita) Orbán igyekszik magát saját honlapján egy régi besúgói jelentés kommentár nélküli beidézésével finoman antiszemitának feltüntetni (ahogyan megítélésem szerint tusnádfürdői kunbélázásával is ez volt a szándéka). De ez szerepjáték. Orbán Viktor Csurka Istvánt majmolja. Csakhogy Csurka - becsületére legyen mondva - hiszi is, amit mond és tesz. Orbán pedig nem hisz semmiben, csak a hatalomban, és a hatalom visszaszerzését szolgáló hisztériakeltő hazugságokban. Ám Orbán lebegtetett antiszemitizmusa nem kevésbé veszélyes, mint a Csurkáé. Sőt.

Talán emlékszünk még rá: a Kádár-korban a "népi" és a "szocialista" jelző fosztóképzőként funkcionált. A "népi demokrácia" nem volt demokrácia és a "szocialista hazafiság" nem volt hazafiság. A Fidesz Magyar Polgári Szövetség nevében ma a "polgári" szó az antonímia szerepét játssza. A közbeszédben a "polgári" szó jelenthet liberális, kapitalista társadalomfelfogást - de a Fidesz szónokai erősen antikapitalisták és antiliberálisok. Erre utal, hogy igyekeznek állami tulajdonban tartani a gazdaság jelentős hányadát, miközben az MSZP és az SZDSZ - igazi polgári pártokhoz illően - magánosít. Polgári lehet minden, ami nem katonai - de a Fidesz-MPSZ politikusai ágáltak legtovább a sorkötelezettség megszüntetése ellen. Polgári az, ami nem egyházi - de Orbánék az adófizetők pénzéből igyekeznek kiváltságokhoz juttatni az egyházakat, mintegy feudális dézsmaként. Mondanom sem kell: ami feudális, az nem "polgári".

Egy szó mint száz: a posztkádáristák utódpárti útja dicséretet érdemel. A poszt-FIDESZ-é ellenben: értékvesztés, nihilizmus, szégyen. És ennek semmi köze a jobb- vagy a baloldalisághoz.

A szerző újságíró