alma írja: ami működik - sokba kerül

Mi valahogy azt szeretnénk, hogy olcsón működjenek a dolgok: az egyetem is, a vasút is, meg az egészségügy is. De ami ezeken a területeken olcsó, az nem tud működni.

Hasso Plattner, a SAP nevű szoftver világcég alapítója, sokszoros milliárdos létrehozott egy IT-vel foglalkozó elit-egyetemet. A Der Spiegel megkérdezte, (2005. Nr. 1.) hogy mennyibe került ez a gründolása. Plattner: „először azt hittem 100 és 200 millió euró között megúszom, de aztán rá kellett jönnöm, hogy a jó főiskola nagyon drága dolog.” Ő csak tudja, végigcsinálta, most bővíti, fejleszti, rákölt még egy párszáz millió eurót. Sokba kerül – de csak így lesz felső fokon is működőképes.

A francia csodavasút, a TGV (350 km/óra sebesség Párizs-Marseille) iszonyatos pénzbe került, de működik, világcsoda. (A német ICE hasonló, de most gyengélkedik, mert nincs elég pénz beléje.) A japán bulet-train (Shinkanzen) ugyancsak – (másodpercet se késik, a sebesség ugyancsak 3-400 km körül). De nagyon drága. Mind a kettő állami cég. Nem privatizálják, mert nincs annyi privát dohány, amennyi kell hozzá, s ami megtérül. (Az angolok privatizálták a vasutjaikat, de ezzel csak romlott a helyzet: késések, sűrű szerencsétlenségek követték egymást az elhanyagolt pályán – vissza kellett csinálni a privatizációt. Most ölik bele a pénzt.

Az egészségügy is drága. Az angolok rájöttek. A Blair kormányzat jelen turnusának kiemelt prioritása lett az EÜ rendbetétele, ezért sokat költenek rá. (Következményét érezzük: a svéd, és a magyar orvosok Angliába mennek, mert jobb anyagi körülmények között dolgozhatnak: fizetés, infrastruktúra stb. El lehet készülni az orvoshiányra…)

Arra akarok kilyukadni, hogy az egészségügyben - akár állami, akár maszek – nem lehet megúszni az óriás-költségeket. Igaz, racionálisabbá lehet tenni a nagy pénzek befektetését, elköltését, és az is nagy feladat. Amúgy meg a modern gyógyászat felszerelkezése – röntgentől, komputer-tomográfon át a PET-ig, - milliós, ha nem milliárdos tételekből áll (nem mindig volt így! Ez új fejlemény világszerte.) A műszerezés korszerűsítése, (működőképessé tétele), az infrastruktúra –hihetetlen módon fejlődött és drágult. Nálunk persze először a totál lerobbant (rég ócskavassá olvadt) műszerpark pótlását kellene megoldani. (Drága lesz, akár mit csinálnak, már most szólok…) Ha ez megvan, akkor jöhet a működés, meg a struktúra átalakítása, - de az is költséges, - azaz minimum 30%-50%-kal kerül többe, mint amivel mi számolunk, amiről vitatkozunk. (Olcsó legyen! Aztán ha nem működik, akkor lehet vitatkozni….)

Mi valahogy azt szeretnénk, hogy olcsón működjenek a dolgok: az egyetem is, a vasút is, meg az egészségügy is. Ami végül is érthető: az EU átlagához képest szegény ország vagyunk, nem rendelhetünk VIP szerelést, azaz nem flancolhatunk. Ami azonban csak félig meddig igaz kifogás. Nem biztos, hogy az a jó, ha az olcsóbbat választjuk, mert hamar kiderül, hogy az olcsó – drágább, mivel rövid időn belül összeomlik, és lehet előröl kezdeni a beruházást/átalakítást. Mert ami ezeken a területeken olcsó, az nem tud működni, - mint ahogy a vasút sem működik már, - kivéve az ICE-vonalakat, azok egy darabig futnak, aztán le fognak pukkanni, ha nincsenek saját színvonalukon fenntartva.

alma blogja

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.