Csökken a diákhitel kamata, nő a felvehető összeg

Szeptember 1-jétől 0,7 százalékponttal 11,25 százalékra csökken a hallgatói hitel kamata - közölte a Pénzügyminisztérium.

A mérséklést a forrásköltségek csökkenése és a kormány által a hitelfelvételhez vállalt árfolyam-garancia teszi lehetővé - áll a tárca közleményében. A közlés azt is tartalmazza, hogy szeptembertől a felvehető diákhitel havi maximum értéke 25.000 forintról 30.000 forintra emelkedik. Ennek köszönhetően az egy tanulmányi félévben előre egy összegben is igényelhető összeg 125.000 forintról 150.000 forintra nő.

A tárca jelezte, hogy a mérséklődő kamatszint a következő félévekben további kamatcsökkentést fog lehetővé tenni. A közlemény kedvező módosításként említi, hogy 2006 szeptemberétől az Európai Gazdasági Térség országaiban tanuló magyar hallgatók is jogosultak lesznek a diákhitel igénybevételére. Ezen túlmenően a költségtérítéses hallgatók magasabb összegű hitelt vehetnek fel, ha vállalják, hogy későbbi jövedelmük magasabb hányadát fordítják törlesztésre.

A hazai diákhitelezés népszerűségét jellemzi, hogy az előző iskolai évben már minden harmadik felsőoktatásban tanuló jogosult rendszeresen élt ezzel az igen kedvező kölcsön-lehetőséggel.

A diákhitel jelenleg a legkedvezőbb szabadon felhasználható forinthitel. A Diákhitel Központ non-profit elven működik, a rendszer önfenntartó. A hitelezéshez szükséges pénzeket a Diákhitel Központ a pénz- és tőkepiacról vonja be. A diákhitel aktuális kamatának kiszámítási módja jogszabályban rögzített.

A diákhitel aktuális kamata döntően a pénz- és tőkepiacról bevont pénzeknek a megelőző időszakban kiszámított ún. átlagos forrásköltségétől függ.

A diákhitelezés átlagos (súlyozott) forrásköltsége 2004/2005-ös tanév második félévében 8,51 százalék volt. Összehasonlításul: ez az érték csupán 0,96 százalékkal haladta meg a kamatpiac mozgását meghatározó jegybanki alapkamat átlagos értékét, amely a vizsgált időszakban 7,55 százalékot tett ki. Ebből is látszik, hogy a központ kedvező feltételekkel képes pénzhez jutni a pénz- és tőkepiacon.

A kockázati céltartalék képzéséhez szükséges prémium mértékét független kockázatbecslő számolja ki, ennek értéke a 2005/2006-os tanévre 1,94 százalék, ami némileg kedvezőbb, mint az előző időszaki értékek. Egy tavasszal született kormányrendelet módosítás előírta a 2005. szeptember elsejétől érvényes kamat mértékébe építendő működési költség minimumát, amely ebben a szemeszterben 0,8 százalék.

Összegezve megállapítható, hogy diákhitel kamata mindig késleltetve és főleg mindig tompítva követi a pénzpiaci mozgásokat. Így volt ez 2003 őszén és 2004 tavaszán is, amikor az MNB alapkamata néhány hónap alatt 6 százalékot növekedett. A diákhitel akkor két lépcsőben: 0,42 százalékos, majd 2,03 százalékos változással követte az alapkamat, és ezáltal a piac változását. Az alapkamat utóbbi időben tapasztalt csökkenése, feltéve, hogy a tendencia változatlan marad, a következő kamatperiódusok során éreztetheti hatását - áll a közleményben.

(forrás: MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.