Köztársasági érdemrendek augusztus 20-a alkalmából

Augusztus 20-a alkalmából állami kitüntetéseket adott át Sólyom László köztársasági elnök szombaton a Parlamentben. A középkereszttel Darvas Iván színművészt tüntették ki.

Az államfő Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Szili Katalin házelnök jelenlétében adta át az elismeréseket. Külön gratulált Darvas Iván kétszeres Kossuth-díjas művésznek, a Nemzet Színészének, Kiváló Művésznek, akinek a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal (polgári tagozata) kitüntetést adományozta.

Sólyom László úgy fogalmazott: egészen különleges és ritka alkalom, hogy ennyi kiváló ember, nagyszerű teljesítmény, példamutató életpálya, áldozatos munka van együtt egy helyen. "Úgy érzem, hogy itt egy másik Magyarország jelenik szinte meg, amelyik nem szokott szerepelni a médiában, de amelynek az értéke felmérhetetlenül nagy" - mondta a köztársasági elnök.

Az elismerések átadása után tartott állófogadáson Gyurcsány Ferenc pohárköszöntőjében Szent István intelmeire utalva megállapította: erős és teherbíró, egységes nemzet csak tagjainak sokféleségében és sokszínűségében létezhet.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND középkeresztje polgári tagozata:

a magyar kultúra hírnevét öregbítő, méltán nagyrabecsült, maradandó értékeket képviselő művészete, egész életpályája elismeréseként
Darvas Iván kétszeres Kossuth-díjas színművésznek, a Nemzet Színészének, Kiváló Művésznek.

-------------------------------------------------------------------------------------------

MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND középkeresztje a csillaggal polgári tagozata:

a nemzetközi jog oktatása és kutatása terén végzett több évtizedes munkája, valamint az emberi jogi ismeretek terjesztése terén szerzett érdemei elismeréseként
Bokorné dr. Szegő Hannának,
az állam- és jogtudomány doktorának, a Budapesti Corvinus Egyetem ny. egyetemi tanárának, professor emeritusnak,

életműve elismeréseként, problémaérzékeny, időszerű kérdéseket feszegető, gyakran élénk vitákat kiváltó, vitázó és politikus filmjeiért
Kovács András
Kossuth-díjas filmrendezőnek, Kiváló Művésznek,

nemzetközileg is elismert, a magyar filmművészet hírnevét öregbítő, méltán népszerű művészi munkássága, valamint művészetpedagógiai tevékenysége elismeréseként
Makk Károly
Kossuth-díjas filmrendezőnek, Kiváló Művésznek,

az izraeli holocaust túlélők kárpótlása érdekében végzett áldozatos munkássága elismeréseként
Gál Meir-nek,
a Hitachdut Ole Hungária ügyvezető igazgatójának,

beosztásaiban huzamos időn át végzett kiemelkedő munkája elismeréseként
dr. Stefán Gézának, a hadtudomány doktorának, a Katonai Biztonsági Hivatal főigazgatójának.

--------------------------------------------------------------------------------------------

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND középkeresztje polgári tagozata:

az EU Bizottság magyar biztosaként a regionális politika terén végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként
dr. Balázs Péternek,
a közgazdaságtudomány doktorának, a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Kar Európa Tanszék egyetemi tanárának,

a szövetkezeti bázison nyugvó élelmiszer-napicikk kereskedelem fejlesztésében betöltött szerepéért, a nemzetközi szövetkezeti mozgalom vezető testületeiben végzett munkájáért
Bartus Pálnak,
a Co-op Hungary Rt. elnök-vezérigazgatójának,

a Magyar Köztársaság sikeres észak-atlanti és európai integrációja elősegítése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként
Bródi Gábornak, a Külügyminisztérium New York-i Állandó ENSZ Képviselete rendkívüli és meghatalmazott nagykövetének,
dr. Gecse Attilának,
a Külügyminisztérium helyettes államtitkárának,

az igazságszolgáltatásban több évtizeden át végzett kimagasló tevékenysége elismeréseként
Buváriné dr. Mádl Máriának, a Fővárosi Bíróság tanácselnökének,
dr. Domokos Jenőnek, a Legfelsőbb Bíróság tanácselnökének,
dr. Gabányi Józsefnének,
a Legfelsőbb Bíróság tanácselnökének,
dr. Tóth Aladárnénak, a Legfelsőbb Bíróság ny. tanácselnökének,
dr. Zubovics Lászlónénak, a Fővárosi Bíróság tanácselnökének,

az állami pénzügyi-gazdasági ellenőrzésben végzett munkássága elismeréseként
dr. Csapodi Pálnak,
az Állami Számvevőszék főtitkárának,

a közgazdászképzésben végzett sokoldalú és szerteágazó munkásságáért, eredményekben gazdag vezetői tevékenysége elismeréseként
dr. Dobai Péternek, a közgazdaságtudomány kandidátusának, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara dékánjának, egyetemi tanárnak,

több évtizedes, különösen a központi közigazgatásban végzett szakmai munkásságáért, érdemdús közszolgálata elismeréseként
dr. Füredi Károlynak, a Miniszterelnöki Hivatal helyettes államtitkárának,

jogászi életútjáért, különösen az ügyészi szervezet sajtószóvivői rendszerének kiépítéséért, valamint a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség működéséért
dr. Horányi Miklósnak,
a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség főügyészének,

nemzetközileg is elismert, a kisebbségek érdekében végzett tudományos, szakmai-közéleti munkásságáért
dr. Kaltenbach Jenőnek,
az állam- és jogtudomány kandidátusának, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Tanszéke tszv. egyetemi docensének,

a hazai és nemzetközi matematikai kutatásokban elért kiemelkedő eredményeiért, határainkon túl is elismert tudományos munkásságáért, szakmai-közéleti és publikációs tevékenységéért
Kátai Imre
Széchenyi-díjas matematikusnak, az MTA r. tagjának, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kar Komputeralgebra Tanszék egyetemi tanárának,

nemzetközileg is elismert művészete, emlékezetes kiállításai, életműve elismeréseként
Konok Tamás
Kossuth-díjas festőművésznek,

több évtizedes kiemelkedő oktató-nevelő munkásságáért, iskolaépítő, felsőoktatást fejlesztő, valamint művészeti tevékenysége elismeréseként
dr. Leitner Sándor festőművésznek, a Kaposvári Egyetem általános rektorhelyettesének, kari főigazgatónak, főiskolai tanárnak,

a légköri aeroszol fizikai és kémiai tulajdonságainak, valamint környezetre gyakorolt hatásainak, a csapadékvíz savasodását előidéző anyagok légkörből történő kiülepedésének vizsgálata terén elért, nemzetközileg is kiemelkedő eredményeiért
Mészáros Ernőnek,
az MTA r. tagjának, a Veszprémi Egyetem tszv. egyetemi tanárának, Széchenyi-díjasnak,

nemzetközileg is nagyrabecsült filmjeiért, művészi munkássága elismeréseként
Mészáros Márta
Kossuth-díjas filmrendezőnek, Érdemes Művésznek,

a pénzügyi igazgatásban végzett munkássága, a kormányzati ellenőrzési rendszer fejlesztése érdekében végzett tevékenysége, érdemdús közszolgálata elismeréseként
Monostori Lajosné
közgazdásznak, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökének,

hat évtizedes, társadalmi elkötelezettséggel végzett tudományos, kutatói, oktatói, tudományszervezői munkássága, valamint a magyar egyetemi és akadémiai élet szervezésével és működtetésével összefüggő tevékenysége, életműve elismeréseként
Nemecz Ernő
Állami díjas geokémikusnak, az MTA r. tagjának, a Veszprémi Egyetem ny. egyetemi tanárának,

több évtizedes sokoldalú újságírói és vezetői munkássága elismeréseként
Oltványi Ottó
újságírónak, az MTI tulajdonosi tanácsadó testülete tagjának, volt vezérigazgatónak,

vízellátási és csatornázási szakterületen hosszú időn át végzett szakmai és tudományos munkásságáért, a hazai mérnökképzés érdekében végzett oktatói, tankönyvírói tevékenységéért
dr. Öllős Géza
vízépítő mérnöknek, a műszaki tudomány doktorának, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Víziközmű és Környezetmérnöki Tanszék ny. egyetemi tanárának, professor emeritusnak,

öt évtizedes oktató-nevelő, nemzetközileg is nagyrabecsült tudományos, kutatói munkásságáért, nagy jelentőségű tudománytörténeti és publikációs tevékenységéért
Prékopa András, Széchenyi-díjas matematikusnak, az MTA r. tagjának, az Eötvös Loránd Tudományegyetem ny. egyetemi tanárának, professor emeritusnak,

több évtizedes, kimagasló művészeti és közéleti tevékenysége elismeréseként
Rajk László
építésznek, díszlettervezőnek,

a műszaki tudományok több ágában több évtizeden át végzett mérnöki, tudományos, valamint oktató, közéleti és tudományszervező munkássága elismeréseként
dr. Scharle Péternek, a műszaki tudomány kandidátusának, a Széchenyi István Egyetem rektorhelyettesének, egyetemi tanárnak,

a magyar népdal és hangzásvilág hazai és nemzetközi megismertetése, népszerűsítése érdekében végzett művészi munkásságáért
Sebestyén Márta
Kossuth-díjas előadóművésznek, népdalénekesnek,

több évtizedes, az építésügy érdekében végzett munkásságáért, szakmai-közéleti tevékenysége elismeréseként
Somogyi László ny. építésügyi és városfejlesztési miniszternek, címzetes főiskolai tanárnak,

közel három évtizedes tudományos, oktató-nevelő munkássága, szakmai-közéleti és egyetemvezetői tevékenysége elismeréseként
dr. Szabó Gábornak,a műszaki tudomány doktorának, a Szegedi Tudományegyetem rektorának, tszv. egyetemi tanárnak,

nemzetközileg is nagyrabecsült művészi munkássága, maradandó értéket képviselő alkotásai elismeréseként
Tarr Béla
Kossuth-díjas filmrendezőnek,

sikerekben gazdag sportolói pályafutása, valamint edzői tevékenysége elismeréseként
dr. Török Ferenc
világ- és olimpiai bajnok öttusázónak, edzőnek, a Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány elnökének.

----------------------------------------------------------------------------------------------

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND középkeresztje katonai tagozata:

beosztásaiban huzamos időn át végzett érdemes és eredményes munkássága elismeréseként
Béndek József

hőr. vezérőrnagynak, a Határőrség országos parancsnokának,

---------------------------------------------------------------------------------------------

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND tisztikeresztje polgári tagozata:

a magyar jazz-művészetben végzett, külföldön is elismert előadóművészi tevékenységéért, művészetoktatói munkásságáért
Babos Gyula
gitárművésznek, az Magyar Tánc- és Zeneművészek Szövetsége Kőbányai Zenei Stúdió igazgató-helyettesének, zenetanárnak,

a hazai ingatlanfejlesztési szakma újjáélesztése érdekében kifejtett kiemelkedő tevékenysége, életpályája elismeréseként
Baross Pálnak,
az ING Magyarország Ingatlanfejlesztő Kft. tanácsadójának,

több évtizedes nagy jelentőségű tudományos, kutatói munkássága, vezetői, publikációs és tankönyvírói, valamint közéleti tevékenysége elismeréseként
dr. Berényi Sándornak,
az állam- és jogtudomány doktorának, az Eötvös Loránd Tudományegyetem ny. egyetemi tanárának, professor emeritusnak,

több évtizeden át végzett kiemelkedő szakmai munkája, társadalmi tevékenysége elismeréseként
Bíró Ferencné
pedagógusnak, a Csillebérci Okosodó Egyesület tiszteletbeli elnökének,

az élővilág és környezete harmóniájának megteremtéséért végzett tevékenységéért, a több mint négy évtizedes zoo-pedagógusi munkásságáért
dr. Bogsch Ilmának,
a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatójának,

több évtizedes sokoldalú publicisztikai, műsorvezetői munkássága, pedagógiai és tankönyvírói tevékenysége elismeréseként
Bölcs István
újságírónak, tanárnak, a 168 óra c. hetilap főszerkesztő-helyettesének,

a magyar közigazgatás fejlesztése érdekében végzett tevékenysége, érdemdús közszolgálata elismeréseként
dr. Bujdosó Sándornak,
a Belügyminisztérium önkormányzati helyettes államtitkárának,

a közgazdaságtudományi felsőoktatás megreformálásában, az egyetemi szintű agrárközgazdasági szak hazai fejlesztésében és nemzetközi rangra történő emelésében játszott szerepéért, továbbá a közép-kelet-európai agrár átalakulások elemzésében elért, világszerte jegyzett eredményeiért
Csáki Csabának, az MTA r. tagjának, a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Kara tszv. egyetemi tanárának,

a teológiai oktatás reformjának és struktúra-váltásának irányításáért, oktató-nevelő munkássága, szakmai-közéleti tevékenysége elismeréseként
dr. Fekete Károlynak,
a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektorának,

sokoldalú művészi munkásságáért, valamint a 2005. évi 51. Velencei Biennálé Magyar Pavilonjának nemzetközi elismertetése érdekében végzett tevékenységéért
Fitz Péter
művészettörténésznek,

kiváló elméleti felkészültséggel, magas szakmai színvonalon végzett több évtizedes ügyészi és vezetői tevékenysége elismeréseként
dr. Kandikó Gyula
fővárosi főügyész-helyettesnek, a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal vezetőjének,

művészi munkásságáért, valamint a 2005. évi 51. Velencei Biennálén bemutatott kiállítási anyagáért, a Magyar Pavilon nemzetközi elismertetése érdekében végzett tevékenységéért
Kicsiny Balázs
festő- és szobrászművésznek,

a magyarországi könyvszakma érdekében végzett több mint másfél évtizedes kiadóvezetői tevékenysége, valamint kulturális közösségszervezői és ismeretterjesztői munkássága elismeréseként
Kocsis András Sándornak,
a Kossuth Könyvkiadó Rt. elnök-vezérigazgatójának,

művészi munkássága elismeréseként
Kováts Adélnak,
a Radnóti Miklós Színház Jászai Mari-díjas színművészének,

a távközlési rendszerek elméleti és a távközlő hálózatok gyakorlati fejlesztésében elért eredményeiért, iskolateremtő hatású tudományos és oktatási tevékenységéért, a magyar távközlési szakértelem széles nemzetközi elismertetése terén végzett munkásságáért
dr. Lajtha György Széchenyi-díjas villamosmérnöknek, a Magyar Telekom Rt. Távközlésfejlesztési Intézet tudományos munkatársának,

életútja elismeréseként
dr. Lebovits Imrének, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Központi Könyvtára ny. főigazgatójának, ny. egyetemi docensnek,

a hátrányos helyzetű gyermekek, a társadalmi igazságszolgáltatás érdekében végzett tevékenységéért, a nevelés- és iskolaelmélet terén végzett kutatásaiért, életműve elismeréseként
dr. Loránd Ferencnek,
a neveléstudomány kandidátusának, a SULINOVA Kht. tudományos főmunkatársának, az Országos Köznevelési Tanács elnökének,

több évtizedes kimagasló szakmai és nemzetközi tudományos, oktatói munkája elismeréseként
Pap László Széchenyi-díjas villamosmérnöknek, az MTA lev. tagjának, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektor-helyettesének, a Híradástechnikai Tanszék egyetemi tanárának

az inflációs folyamatok alakulása, a makrogazdasági folyamatok elemzése terén végzett tudományos kutatói munkássága, szakmai-közéleti tevékenysége elismeréseként
Dr. Petschnig Mária Zitának,
a közgazdaságtudomány kandidátusának, a Pénzügykutató Rt. munkatársának,

hosszú időn át végzett eredményes és érdemdús közszolgálata elismeréseként
Rytkó Emíliának, a BM Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal hivatalvezető-helyettesének, az Országos Választási Iroda vezetőjének,

emlékezetes színpadi alakításaiért, sokoldalú művészi munkássága elismeréseként
Szombathy Gyulának, a Radnóti Miklós Színház Jászai Mari-díjas színművészének,

a közigazgatásban végzett két és fél évtizedes eredményes, érdemdús munkássága elismeréseként
dr. Tóth Zoltán jogásznak, volt közigazgatási államtitkárnak,

több évtizedes oktatói, tudományos és tudományszervezői munkássága elismeréseként
Vajda Mihály Széchenyi-díjas filozófusnak, az MTA lev. tagjának, a Debreceni Egyetem egyetemi tanárának,

három évtizedes újságírói munkásságáért, rendkívüli népszerűségnek örvendő műsoraiért, ismeretterjesztő tevékenységéért
Vágó István
újságírónak, az RTL Klub műsorvezetőjének,

a magyar bankszektorban eltöltött közel négy évtizedes érdemdús és eredményes munkássága, vezetői tevékenysége elismeréseként
Zdeborsky Györgynek,
a Magyar Fejlesztési Bank Igazgatósága elnökének.

-----------------------------------------------------------------------------------------

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND tisztikeresztje katonai tagozata:

több mint negyedszázados kiemelkedő hivatásos tűzoltói és katasztrófavédelmi szolgálata, vezetői tevékenysége elismeréseként
Hoffmann Imre
tű. dandártábornoknak, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága hatósági főigazgató-helyettesének.

-----------------------------------------------------------------------------------------

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND lovagkeresztje polgári tagozata:

több mint félévszázados egyetemi oktatói munkássága, iskolateremtő tudományos tevékenysége, az Emberi Jogok Európai Bizottságának tagjaként végzett bírói működése elismeréseként
dr. Békés Imrének, az állam- és jogtudomány kandidátusának, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem ny. egyetemi tanárának, professor emeritusnak,

a roma és a magyar zenei kultúra magas szintű terjesztéséért, sokoldalú, kimagasló művészi tevékenysége elismeréseként
ifj. Boros Mátyás
hegedűművésznek, újságírónak, művészeti koordinátornak, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium tanácsadójának,

a Petz Aladár Megyei Oktató Kórházat korszerű szervezeti keretek közt, hatékonyan működő egészségügyi intézménnyé fejlesztő másfél évtizedes kiemelkedő vezetői munkája elismeréseként
dr. Bugovics Elemérnek, a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgató-főorvosának,

emlékezetes színpadi és filmszerepeiért
Csányi Sándornak,
a Radnóti Miklós Színház színművészének,

oktatói, tudományos és tudományszervezői tevékenysége elismeréseként
dr. Erdélyi Ágnesnek,
a filozófiai tudomány doktorának, az ELTE Filozófiai Intézete docensének,

a település érdekében végzett sokoldalú munkássága, a lakosság érdekeinek képviselete, munkahelyteremtő, közéleti tevékenysége elismeréseként
dr. Éles Andrásnak,
Hajdúnánás polgármesterének,

a hazai járműipar terén végzett közel harmincöt éves munkássága, a hazai járműgyártás nemzetközi elismertségének megteremtésében végzett szakmai tevékenysége elismeréseként
dr. Fórián Istvánnak,
a Magyar Suzuki Rt. vezérigazgató-helyettesének,

három és fél évtizedes elhivatott, érdemdús közszolgálata elismeréseként
Füsti Molnár Andrásnénak, a Miniszterelnöki Hivatal Társadalom- és Humánpolitikai Helyettes Államtitkársága irodavezetőjének,

több évtizedes kiemelkedő oktatói és tudományos, valamint nemzetközileg is számontartott speciális műtéti tevékenysége, életműve elismeréseként
dr. Füzesi Kristófnak, az orvostudomány kandidátusának, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Gyermekgyógyászati Klinika egyetemi tanárának,

nagy népszerűségnek örvendő szövegírói, forgatókönyvíró tevékenysége, sokoldalú munkássága elismeréseként
Geszti Péter
szövegírónak, forgatókönyvírónak, riporternek, műsorvezetőnek,

a gyermekek és fiatalok nevelése, érdekeik képviselete területén végzett sokoldalú, kiemelkedő munkája, társadalmi tevékenysége elismeréseként
Hanti Vilmosnak,
a Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalma és az Éhező Gyermekekért Alapítvány elnökének,

több évtizedes oktató-nevelő és vezetői tevékenységéért, az idegenforgalmi szakemberképzés megszervezéséért, koordinálásáért
dr. Hanusz Árpádnak,
a Nyíregyházi Főiskola Földrajz Tanszéke tszv. főiskolai tanárának,

sokoldalú művészi munkássága, emlékezetes alakításai elismeréseként
Hegyi Barbarának,
a Vígszínház Jászai Mari-díjas színművészének,

közel négy évtizedes oktatásügyi, művelődésügyi, kulturális tevékenysége, szakmai, közéleti szervezői, különösen a nyugdíjasok érdekeinek képviseletében végzett munkássága elismeréseként
Jankovits Györgynek,
a Nyugdíjasok Országos Tanácsa elnökének, az Idősügyi Tanács tagjának,

színpadi- és filmszerepek nagy népszerűségnek örvendő, emlékezetes megformálásáért
Kaszás Attilának,
a Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas színművészének,

a magyar kábeltelevíziózás elterjesztése, a csúcstechnológiák Magyarországra kerülése érdekében végzett munkássága, sokirányú karitatív tevékenysége elismeréseként
Kovács Nimródnak,
a UPC Közép-európai Csoportja elnökének,

a szombathelyi Dialízis Állomás létrehozása és működtetése érdekében végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként
dr. Kulcsár Imrének, a Vas Megye és Szombathely Megyei Jogú Város Markusovszky Kórháza Egyetemi Oktatókórház Általános Belgyógyászati Osztály Nephrológiai Részleg és Szakambulancia főorvosának,

a magyar és nemzetközi nonprofit kutatás területén végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként
dr. Kuti Évának,
az Általános Vállalkozási Főiskola nonprofit kutatójának,

méltán népszerű, nagy közönségsikernek örvendő, sokoldalú előadóművészi és zeneszerzői tevékenységéért
Lerch István
zeneszerzőnek, előadóművésznek,

az államigazgatási szakemberképzés, a pénzügyi jogi felsőoktatás és kutatás területén végzett több évtizedes oktató-nevelő tevékenységéért, szakmai-közéleti tevékenysége elismeréseként
dr. Nagy Árpádnak, az állam- és jogtudomány kandidátusának, a Budapesti Corvinus Egyetem Államigazgatási Főiskolai Kara tszv. főiskolai tanárának,

a rendszerváltás utáni másfél évtizedben a korábban jogsérelmet szenvedett állampolgárok kárpótlása érdekében végzett tevékenységéért
dr. Petrik Jánosnénak, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára főosztályvezetőjének,

a nagy volumenben történő, projektszervezési alapokon nyugvó iparszerű szoftverfejlesztési kultúra és fejlesztőbázis kialakítása és megvalósítása terén végzett tevékenysége elismeréseként
dr. Reszler Ákosnak,
a ScanSoft-Recognita Szoftverfejlesztő Rt. vezérigazgatójának,

a magyar gyógyszeripar és -kereskedelem fontos posztjain végzett három évtizedes munkássága, a hazai gyógyszerellátás érdekét mindenkor szem előtt tartó vállalatvezetői tevékenysége elismeréseként
Rózsa Andrásnak,
a TEVA Magyarország Rt. vezérigazgatójának,

több évtizedes magas színvonalú ügyvédi tevékenysége, valamint kiemelkedő és eredményes társadalmi munkássága elismeréseként
dr. Somos Andrásnak,
a Budapesti Ügyvédi Kamara főtitkárának,

a magyarországi holokauszt és a magyar zsidóság huszadik századi története kutatása terén végzett tevékenységéért, valamint a Holokauszt Dokumentációs Központ megszervezésében végzett munkájáért
Szita Szabolcsnak,
a Nyugat-Magyarországi Egyetem Holokauszt Emlékközpont vezető tudományos munkatársának,

több évtizedes, a közjog területén végzett tudományos munkássága, ügyvédi, publikációs és közéleti tevékenysége elismeréseként
dr. Szoboszlai György ügyvédnek, politológusnak, a politikatudomány kandidátusának

több évtizedes előadóművészi tevékenysége, művészetoktatói munkássága, életútja elismeréseként
Varasdy Frigyes
trombitaművésznek, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi tanárának,

a csecsemőhalálozás csökkentése érdekében végzett három és fél évtizedes munkájáért, a kórház minőségirányítási rendszerének kidolgozásáért és működtetéséért, valamint kórházigazgatói tevékenységéért
dr. Vágvölgyi Ernának,
a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórház orvos-igazgatójának,

a mobil telekommunikációs kultúra fejlesztése érdekében végzett munkássága, sokoldalú társadalmi tevékenysége elismeréseként
Vitai Attilának,
a Vodafone Magyarország Rt. vezérigazgatójának.

----------------------------------------------------------------------------------------

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND lovagkeresztje katonai tagozata:

beosztásaiban huzamos időn át végzett kiemelkedő munkája elismeréseként
dr. Orgován György
o. ezredesnek, a MH Központi Honvédkórház Főszakorvosi csoport osztályvezető főorvosának,
dr. Váradi Gyula
ezredesnek, a Győri Katonai Ügyészség ügyészségvezetőjének.

---------------------------------------------------------------------------------------

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Arany Érdemkereszt:

Balázs György okleveles mesteredzőnek
Császár Sándornénak, a MeH címzetes főmunkatársának, ügyviteli irodavezetőnek
Dr. Fótiné dr. Bárdos Zsuzsának, a MeH főosztályvezetőjének,
Kóté László hegedűművésznek, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola ny. egyetemi docensének.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Ezüst Érdemkereszt:

Kemenesi Tivadarnak, a Fóti Gyermekváros nyugalmazott igazgatójának.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.