Az intelligent design elméletének hívei több amerikai államban azt szorgalmazzák, hogy az iskolák természettudományos tananyagában essen szó a teremtéstanokról is. Azzal érvelnek, hogy az élővilág jelenségei olyan tökéletesek, hogy kialakulásuk nem magyarázható isteni terv, a világot elrendező magasabb értelem nélkül.

David P. Barash pszichológia- és zoológiaprofesszor nem lelkesedik az ilyen fennkölt magyarázatokért. Madame Bovary's Ovaries (Bovaryné petefészke: Az irodalomról darwini szellemben) című könyvében azt igyekszik bizonyítani, hogy az emberi cselekedetek végső mozgatórugója a fajfenntartás ösztöne. Bovaryné félrelépését az magyarázza, hogy jóképű udvarlójának génjeit szeretné leszármazottaira átörökíteni. Othello is génjei jövőjét félti, amikor elvakítja a féltékenység. Harry Pottert pedig azért nem szeretik mostohái, mert nem az ő génjeik hordozója.

Barash nemrégiben az intelligent design elméletét vette célba. Vajon Isten háta is szokott fájni? – kérdezi. És hosszan sorolja az élővilág, különösen az emberi test tökéletlenségeit.

A petevezeték és a szülőcsatorna túl szűk. A prosztata túl közel van a hólyaghoz. Az ízületek silányak, könnyen elkopnak. A vacak alsó csigolyák gyakran okoznak hátfájást.

Nyomban kirúgnák azt a mérnököt, aki ilyen ócska tervet készít. Ezért be kell látnunk, hogy nem valami felsőbb lény teremtményei vagyunk. „Hacsak nem gondoljuk, hogy a teremtő kontár vagy rosszindulatú.”