Örömkoncerttől a tűzijátékig

Örömkoncerttel kezdődik ma este az augusztus 20-hoz kapcsolódó ünnepségsorozat. Az ünnepnapon mond először beszédet az Országház előtt Sólyom László államfő, s ezúttal is megtartják a Szent Jobb Körmenetet, valamint a hagyományos tűzijátékot.

Bőséges az augusztus 20-i ünnepi rendezvények kínálata, a háromnapos központi ünnepségsorozat összköltsége eléri a bruttó 284 millió 75 ezer forintot. (A kormányszóvivő tájékoztatása szerint tavaly az egynapos program bruttó 220 millió forintba került.) Az ünnepségsorozat már pénteken kezdetét veszi a hagyományteremtő szándékú dunai örömkoncerttel: a folyón felállított színpadon világhírű dzsesszmuzsikusok koncerteznek. Zenéjüket a rakparton több tízezer ember hallgathatja.

A hivatalos állami ünnepség szombaton katonazenekari bemutatóval kezdődik a Kossuth Lajos téren, az Országház előtt, ahol az állami lobogó felvonása és a tisztavatás után mondja el első nyilvános beszédét az augusztus 1-jén hivatalba lépett köztársasági elnök, Sólyom László. A ceremónián részt vesznek a közjogi méltóságok, a kormány több tagja, ismert politikai és közéleti személyiségek. A szokásos állami kitüntetéseket a Parlamentben délután kettőkor adják át, 17 órakor pedig ünnepi szentmise lesz a Szent István-bazilikánál, ahonnan a Szent Jobb Körmenet is indul.

Az ünnepségek tetőpontját hagyományosan az este kilenckor kezdődő tűzijáték jelenti. (A szervezők ugyanakkor felhívják a figyelmet a Művészetek Palotájánál tartandó ünnepi koncertre, illetve arra, hogy a Roosevelt téren az István, a király című rockoperát mutatják be.) A pirotechnikai műsor idén is tartogat meglepetéseket. A fény- és hangjátékot egy repülő sárkányt idéző helikopter nyitja meg. Ezt követően Oláh Ibolya előadásában Geszti Péter szerzeménye - egyébként vitákat gerjesztő -, Magyarország című dala csendül fel, majd kezdetét veszi a rakétashow. A műsor második felében "vetik be" a Magyarországon újdonságoknak számító, úgynevezett polip- és pillangóbombákat. A zenei aláfestésről nép- és komolyzenei elemeket ötvöző mű gondoskodik.

A tűzijáték melletti leglátványosabb programnak - Besenyei Péter műrepülő részvételével - egy energiaital-gyártó cég által szervezett akadályrepülő-bemutató ígérkezik. Az újabban a repülés Forma-1-es versenyének is nevezett megmérettetésre a Margit híd és a Lánchíd között kerül sor délután.

Mindemellett országszerte szórakoztató programok árasztják el a kikapcsolódni vágyókat a hét végén. A főváros háromnapos Duna-parti Vigasságokat szervez a Lánchíd és az Erzsébet híd közötti pesti alsó rakparton, ahol lesz kirakodóvásár, légi és vízi parádé, emellett táncegyüttesek és énekesek is fellépnek.

A népi hagyományok és a kézművesség kedvelőinek érdemes a budai Várba is ellátogatniuk, ahol augusztus 18. és 21. között a Mesterségek Ünnepét rendezik meg. A Vajdahunyad várában kóstolóval egybekötött Kenyérfesztivál várja az érdeklődőket. Sajátos "népi" kavalkád ígérkezik a Felvonulási téren is, a tavaszi gazdademonstráció helyszínén. Előreláthatóan öt-tízezer gazda érkezik a Magosz szervezésében. A gazdák bográcsokat hoznak magukkal, hogy megvendégeljék a fővárosiakat, viszonozva a korábbi demonstrációjuk alatt tapasztalt segítőkészséget. Lesz ökörsütés, ökumenikus istentisztelet, gazdanagygyűlés. Vasárnap is színes programokkal várják az érdeklődőket. Délután kettőkor kezdődik a Blaha Lujza téren a Kisebbségi Zenekarok Fesztiválja.

Annak sem kell szomorkodnia, aki lemarad a központi rendezvényekről. Ma már a falunapok fényét is sok helyen tűzijáték emeli. A kisebb települések 100-300 ezer forintot, a városok átlagosan 500 ezer forintot költenek a látványosságra, de akad 2,5 millió forintos megrendelés is.

Erdélyben Székelyszentistvánon tartja központi megemlékezését az RMDSZ, Markó Béla és Dávid Ibolya jelenlétében. Az idén is megrendezik a Szent István-napi programsorozatot Kolozsváron. A vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi ünnepségének Palics és Szabadka ad otthont. Előbbi helyszínen ökumenikus kenyérszentelő, utóbbin pedig püspöki szentmise várja az érdeklődőket. A horvátországi magyarság Kiskőszegen, a Magyar Egyesületek Szövetsége rendezvényén ünnepel. A szlovéniai magyar közösségek Lendván tartják legjelentősebb rendezvényüket. Az ukrajnai magyarság számára a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség szervez Szent István-napi programokat Aknaszklatinán.

A budapesti, hétvégi mûrepülõ-verseny résztvevõi kötelékrepülést mutattak be tegnap a Tihanyi-félsziget fölött
A budapesti, hétvégi mûrepülõ-verseny résztvevõi kötelékrepülést mutattak be tegnap a Tihanyi-félsziget fölött
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.