Muskátli bátraknak

Az augusztus a kevésbé látványos, ám hasznos kertészeti munkák ideje. A hónap végén lehet a legnagyobb sikerrel gyepet telepíteni, mert a menetrendszerűen megérkező őszi csapadék és a forróság utáni hűvösebb időben az apró növények a fagyos napok beállta előtt már bokrosodnak is.

Ez ugyanis az előfeltétele a sikeres áttelelésnek. A gyeptelepítés sikere azon múlik, milyen volt a talaj előkészítése. Nem érdemes a munkával és a pénzzel takarékoskodni, hiszen a kert arculatát 10-15 évig eldönti, hogy milyen lesz a fűvetés eredménye. Mindenekelőtt gondoskodni kell a terület felásásáról, forgatásáról, tápanyaggal való feltöltéséről és elegyengetéséről. Minimális lejtést kell adni a területnek, amihez elegendő, ha egy irányba gereblyéznek. Ezzel elérhető, hogy a sok víz mindig lefolyik a földről, később a gyepről. Ha elkészült, akkor két hetet kellene várni, hogy a startra kész gyomnövények kicsírázhassanak. A tavaszi gyomkihajtást sikerül csökkenteni, ha gyomirtóval kezelik a területet, ezután következhet a fűmag vetése.

A nyár vége a muskátlik házi szaporításának ideje is. Ez csak a sokat próbált házi kertészeknek való foglalatosság, mert érzék kell a megfelelő szárrész kiválasztásához. Ha ugyanis roszszul döntenek, akkor a tél végére egy penészes csumától várják, hogy tavaszszal újra pompás virágokat hoz. Először hajtásdugványokat kell készíteni. A legalkalmasabbak a fejdugványok. Ezeket a hajtás csúcsából kell levágni. A fejdugványok három-négy, a törzsdugványok pedig két-három levelesek legyenek. A dugványt közvetlenül a levél alatt, éles késsel kell lenyisszantani. A nagyobb leveleket is meg lehet hagyni, ezeket azonban körül kell vágni, hogy csökkenjen a párolgási felületük. A leveleken kívül minden más részt (bimbót, virágot) el kell távolítani a dugványról. Az így előkészített dugványokat homokos földbe vagy tiszta homokba kell ültetni. A dugványokat hajtatóládába, egymás mellé kell ültetni. Ha nincs ilyen, akkor megteszik a kis cserepek is, amelyekben egyesével kell helyezni a dugványokat. Ha egy-két hét alatt meggyökeresedtek, akkor kell átültetni a kerti földbe a kis muskátlikat, ha elég gondosan ápolják, akkor az őszi hidegekig megerősödnek, és kezdhet az átteleltetés. Ha minden sikerül, akkor növényenként sikerült megtakarítani 300-400 forintot, de kétségtelenül nem ez a fő vonzerő, hanem a siker. A muskátlival foglalkozó dísznövénykertészeket azért nem kell félteni, hogy felkopna az álluk. A "virágpompás" muskátlik többsége ugyanis hibrid, s mint ilyen, genetikai adottságai összeállításakor a legpompásabb egynyári életre összpontosítottak.

A leanderrel is ilyenkor van elmulaszthatatlan tennivaló. Az idősebb növényeket augusztusban kell metszeni. A virágbimbók ugyanis még ősszel képződnek a hajtások végén, ezért tavasszal csak akkor szabad visszavágni, ha elkerülhetetlen, például a teleltetés során megsérült. Fiatalon, a tavaszi visszavágásra egyébként azért van szükség, hogy később több elágazású, bokrosabb növényünk legyen.

czaunerp@nepszabadsag.hu www.nol.hu/kertesz

Bár sokan nem bajlódnak vele, a muskátlit is át lehet menteni tavaszra
Bár sokan nem bajlódnak vele, a muskátlit is át lehet menteni tavaszra
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.