Másokkal ellentétben olyankor se a tévét, se a rádiót nem kapcsolta be, élvezte az egyedüllétet, nemcsak otthon, hanem az utcán, a hosszú sétái során is. A válása után mindez annyiban módosult, hogy esténként nem volt kit hazavárnia, ám pusztán ez a tény nem okozott nála törést: örült, hogy akkor tartja magától távol a világ fülsiketítő zaját, amikor csak akarja - de a legjobban annak örült, hogy egyedüli óráiban hallja a saját gondolatait.

Olykor azonban a csend is fülsiketítő lehet. Sárosdi azon a szombaton úgy érezte, hogy hiába a bármikor fölhívható rokonok és hozzátartozók, az időnkénti családi összejövetelek, a gyermekpesztrálások és a névnapi SMS-ek, valami mindezen túl hiányzik még neki. Egy férfi magányára az esetek többségében a nő a gyógyír, ám a prózaíró ezúttal nem effélére vágyott. Hanem arra, hogy beszélgessen valakivel, vagy hogy ő meghallgasson valakit.

Azon a csöndes, langymeleg délutánon Sárosdinak a barátok hiányoztak a leginkább. El is tűnődött rajta, hogy vannak-e, voltak-e neki barátai. Egyszer azt hallotta valakitől, hogy egy barát attól ismerszik meg, hogy sokéves távollét után is úgy tud vele beszélgetni az ember, mintha tegnap látták volna egymást legutóbb. A prózaíró elővette a megkopott, meggyűrődött noteszét, régi telefonszámokat keresett benne, és közben azon merengett, hogy a noteszben szereplő nevek tulajdonosai közül ki az, akit a cimboraságon túl egykor a barátjának tarthatott. Osztálytársak, évfolyamtársak, hajdani kollégák címeit és telefonszámait találta meg, jószerivel egyikkel sem beszélt már évek óta. Hosszas lapozgatás után kiválasztott néhány nevet, kiírta a telefonszámaikat egy cetlire, és elkezdte hívogatni őket.

Volt, akit nem ért utol, mert az a telefonszám már nem létezett vagy már máshoz tartozott. Volt, ahol többszöri próbálkozás után sem vették föl a kagylót. S volt a régi ismerősök között olyan is, aki nem ismerte meg, vagy nem akarta megismerni Sárosdit. A leggyakoribb válasz azonban a megkeresésre az volt, hogy az illető örül a prózaíró jelentkezésének, de mostanában rengeteg a dolga, ezért cseréljenek telefonszámot, majd keresik egymást és egyeztetnek időpontot a találkozásra. Az egyik egyetemi cimbora pedig e-mail címet kért, mondván, e-mailen keresztül könnyedén, időegyeztetés nélkül (hiszen az idő nagy úr) meg tudnak beszélni mindent. Sőt - folytatta a régi cimbora - léteznek weboldalak, amelyeket direkt az interneten való kényelmes társalgás kedvéért fejlesztettek ki.

Sárosdinak se e-mail címe, se internete nem volt, csupán egy veterán számítógépe, amelyet még az egykori felesége munkahelye selejtezett le évekkel ezelőtt. Különben se virtuális csevejre vágyott, hanem élő beszédre és emberekre. Egy-két órás kísérletezés után fölhagyott hát az ismerősök hajkurászásával és kiment a gangra elszívni egy cigarettát. A délutáni sziesztaidőben a ház néptelennek tűnt, a máskor lábdobogástól és beszédtől hangos körfolyosókon senki nem mutatkozott, az udvaron is csupán az a férfi üldögélt a kerekes székében, a kiszáradófélben lévő akácfa sovány árnyéka alatt, akit - ha nem esik az eső - a fia reggelente, mielőtt elmegy dolgozni, ki szokott tolni az udvarra, délben pedig, amikor hazaugrik ebédelni, visszagurítja a földszinti lakásba. Ebéd után a fiú rendszerint újból elrohan valahová, az apja meg választhat a lakás és az udvar között.

A prózaíró elnyomta a cigarettát, aztán kivett a hűtőből két doboz sört és lement az udvarra. Megkérdezte a férfit, odaülhet-e mellé az árnyékba. Amaz bólintott és kicsit arrébb gurult, hogy Sárosdi a száraz faágak alá vonszolhassa a közeli foghíjas padot. A prózaíró leült, kibontotta a két sört, az egyiket átnyújtotta az öregnek, aki megköszönte és azt mondta: "Milyen csönd van most itt. Biztosan mindenki az ügyeit intézi". A prózaíró egyetértőn bólogatott, és az jutott az eszébe, hogy vannak emberek, akik mindig magányosak, még mások társaságában is. Állítólag ez leginkább a bölcsekre igaz, ám erre Sárosdi már nem mert volna megesküdni. "Intézzék csak az ügyeiket - mondta félig magának, félig az öreg felé fordulva. - Mi várunk, ha várni kell". De hogy pontosan mire is kell várniuk, azt ha akarta se tudta volna megmondani.