Az első magyarországi tűzijáték óta, amit Hunyadi Mátyás és Beatrix esküvőjén rendeztek, lankadatlan lelkesedés fogadja a látványos mulatságot. Az államalapító Szent István ünnepén 1829 óta tolongunk a "magasba törő fénynyalábokért", "színes rakéták, röppentyűk fénycsóvájából kirajzolódó alakzatokért", "nemzeti szín csillagcseppekért". Először a Városligetben tettük, ahol egy bizonyos Hoer panorámatulajdonos pirotechnikai ténykedésével örvendeztette meg ünneplő közönségét. Hoer hagyományt teremtett, a "felleg és por hajtó szél" dacára, ami miatt kevésbé fényesen sikerült a mutatvány.

Tömeg. Éljenzés. Zajgó tapsvihar - azóta is. Az eredetileg egyházi ünnepből - Mária Terézia kezdeményezésére - szép lassan állami ünneppé avanzsáló esemény világi jellegét erősítő látványosság óriási népszerűségnek örvend ma is. A pár kerületre zsúfolt ország a perecárusok között szlalomozva vadássza be helyét, hogy aztán hering pózban vizslassa az eget, bámulja a hatalmas tűzesőt.

- Kultúrtörténetünk sajátossága, ha egy közösséget öröm ér, tüzet gyújt - mondja Hammer Ferenc szociológus. - A nagy népi vigadalmak, királyválasztások is mind rituális tűzrakással, tűzgyújtással zárultak. Az égés egyben megtisztulást jelent - teszi hozzá, egy korszak lezárását, mint például a busójárás végén a telet szimbolizáló szalmafigura felgyújtása.

A tűz egyben a születés és halál szimbóluma. A sötétből hirtelen megszülető fény a teremtést idézi, a genezis élményét. - A kibomló fény az életet jelképezi, az elhaló fény pedig az elmúlást. A születést újra és újra átélni alapvető emberi igény - magyarázza a jelenséget Hankiss Elemér szociológus. - A félelem érzését keressük, de csak a távolból akarunk szemtanúvá válni. Szeretjük a veszélyt, de csak, ha nem fenyeget. Izgalmas dolog flörtölni vele - fűzi hozzá Hankiss.

A tűz erejének tisztelete mellett a tűzzel való játék, az elemi erő megfékezése elégedetté teszi az embert. Magabiztossá válunk a tudattól, hogy felülkerekedhetünk az erőn, aminek egyébként sokszor kiszolgáltatottjai vagyunk. - Olyan jelenséget tudunk produkálni, ami a természet ember feletti erejét hivatott szimbolizálni. És még játszhatunk is vele - mondja Bánki György pszichiáter. - Egyszerre élhetjük át az alkotás és a pusztítás hatalmát.

A monumentális esemény monumentális térben zajlik. Jó egy kicsit aprónak érezni magunkat, alárendelődni a nagyságnak, az élménynek. Emellett kulcsmomentum a sötétség. - Pszichológiai tapasztalat, hogy az emberek erősebben élik meg az összetartozás érzését a sötétben gyújtott fények, tüzek közelében, fáklyás felvonuláson, tábortűz körül, tűzijáték alkalmával - mondja Hammer. - Másrészt a sötétben az emberek egy kicsit elvesztik arcukat, belemosódnak a tömegbe, önkontroll nélkül, felszabadultabban tudnak rácsodálkozni.

A rácsodálkozás pillanatai pedig megállítják az idő folyását. A rend időleges felrobbanása lenyűgöz bennünket. - Az embereknek szükségük van intenzív létélményekre, amikor pár pillanatra kiszabadulhatnak a mindennapok szűk és unalmas, bár szükséges rendjéből - mondja Hankiss.

Korábban az is vonzóvá tette a tűzijátékot, hogy csak ritkán láthattunk ilyet, amikor a hatalom gyönyörködtetni akart, a panem et circenses jól bevált elve szerint. A nagyszabású eseményre különleges alkalmakkor került sor, demonstrálandó a hatalom jelenlétét, erejét, a kisemberre fordított figyelmet. Ez mára annyiban változott, hogy - ha nem is a huszadikai léptékben -, de kertünkbe, teraszunkra, sőt nappalinkba is rendelhetünk tüzes mulatságot. Szikrázó jegygyűrűt, tűzkígyókat vagy épp 2840 lövésszámból álló Arany estet legyező alakú szökőkúttal 400 ezer forintért - magunk szórakoztatására. Az 1946 óta érvényben lévő, a magántűzijátékokat tilalmazó rendeletet ugyanis 1993-ban feloldották és ezzel elmúlt a párt előjoga lenni a robbantgatás. A tűzijáték demokratizálódott, avagy privatizálódott, ahogy Hammer fogalmaz. Azaz újra demokratizálódott. A magántűzijáték ugyanis nem finnyáskodó újgazdagjaink legújabbkori kiváltásága. 1835-ben Engel Ferenc szüreti mulatságokra, név- és születésnapokra ajánlja "különös szépségű, nagyfényű rakétáit, melyek legnagyobbika felemelkedett helyen felbocsátva, közelről, olly nagyságú, mint a Nap és egy tíz mérföldi távolságra úgy világít, mint a Vénus csillaga".

Magánakciók ide vagy oda, az augusztus 20-ai tűzijátékot minden évben óriási várakozás előzi meg, és komoly indulatok dúlnak a közönség soraiban, ha nem kielégítő a látvány. Ha "snassz és kicsinyesen smucig a csinálmány, általános és méltó a felháborodás a Duna-partra csalt és lóvá tett százezernyi közönség előtt" 1935-ben. De a tömeg magát az alkotót is bünteti, ha teheti, mint tette azt 1860-ban Ulrik kolozsvári tűzművésszel, aki a Szigetvár ostromát ábrázoló részt technikai okok miatt elhalasztani kényszerült, "s ez oly mértékben felbőszítette a látványra éhes tömeget, hogy az haragjában nem csak a városligeti padokat, hanem a tűzművész egész berendezését is összetörte. "