Annyira nem halvány kék
És tényleg: a magyar-argentin mérkőzés - pontosabban: inkább az ellenfél kiléte - ezúttal is jelentékeny tömeget vonzott a Puskás stadionba, ahová egyébként a szervezők egy sátorban kvázimajálist rendeztek a különleges vendégek részére. S mialatt fogyott a kaviár meg a pezsgő, kollégám diszkréten megkérte a vendéglátók egyikét, hozna-e esetleg neki néhány törlőpapírt, hogy laptopja kivétele előtt letisztíthassa az asztalt a láthatólag hetek alatt fölhalmozódott kosztól.
A pályán aztán hasonló különbség mutatkozott a két fellépő között a látogatók javára, már a gondolkodásgyorsaságot és a kombinatív megoldásokat illetően, ezzel együtt a dél-amerikai együttes (labdával) komoly dominanciája nem nyomta el a kevés elképzeléssel, ugyanakkor roppant hevesen játszó magyar csapatot. Noha a 19. percben Sorin gondos beadását Rodriguez oly magányosan bólinthatta a kapuba, hogy a középpályás a "küldést" megelőzően akár rövid szabadságot is kivehetett volna (0-1), döccenés nélkül ment tovább Matthäus "aktuális" társulata, s kisvártatva egyenlített. Azt követően, hogy Pekerman több számottevő játékost nélkülöző garnitúrája komótosabbra váltott, előbb Gera és Juhász fejelt hasztalanul (kapufa; fölé), majd Böőr szöktette Bodnárt, s a második magyar akció a beadás nyomán, Torghelle közeli perdítésével elérte célját (1-1).
Ez utóbbi momentum - tekintettel a kevés tudatos elgondolásra - egészen üdítően hatott, mi több, az elkövetkezendő percek hajtását látva akár arra is gondolhattunk: ezen az estén rosszabb már nem történhet a himnuszokat elhegedülni hivatott Edvin Marton alighanem play backről előadott, hajlongásokkal spékelt művészeténél. Ezt a megállapítást leginkább Gera kívánta alátámasztani, midőn hanyag köténnyel jutott Franco kapujának előterébe (ellenben mellé helyezett), ám a hagyományos halványkékcsíkos mezben játszó vetélytársnak kissé elege lett a defenzívából, s lassacskán növelt a tempón. Na, nem annyira, hogy oxigénpalackért kelljen szaladni a kispadhoz; csak annyira, hogy a labda az ellenfél térfelén rohanjon többet, s lám: a fokozódó argentin fölény hatására már Királynak is akadt komoly tennivalója (pazarul tolta fölé D'Alessan-dro "pattogós" szabadrúgását), bő órányi futball után pedig a szögletre érkező Heinze kopírozta azt a fejest, amelyet társa ejtett meg az első félidőben (1-2).
Felteszem, a fölény még nagyobb is lett volna, ha a frissen beállt Messi nem követ el esztelenséget. Visszahúzta Vanczák, ezért "adott neki", mire Merk nem mérlegelt sokat, s kiállította az új Maradonának nevezett, mindazonáltal erről az oldaláról itt semmit sem mutató Barcelona-játékost. Habár ez a produkció annyiban művészi teljesítménynek hatott, hogy "egyperces" volt.
Ugyanakkor az argentinok tíz emberrel sem játszottak túlzottan visszafogottan; stabil védekezésüket legföljebb "szórványos" hazai akciók zavarták meg, ekként úgy jutottak túl e - kívülről úgy tetszett - szó szerint kötelező találkozón, hogy különösebben nem kellett szétszakadniuk. Illetve... A műsorközlő - aki, azt hihettük, eret vág magán a végeredménytől -közölte a lefújás után, hogy micsoda szomorúság, amikor a győzelem "benne volt, benne volt" a mérkőzésben.
Hát persze.
Csak az a kérdés, melyik mérkőzést látta.
