Remek

"Örömteli hét ez a Haladás VSE történetében, hiszen a napokban hoztuk nyilvánosságra, hogy az egyesület adósságállományát 65 millió forintról sikerült 40 millióra redukálnunk, és most hosszas vívódás után e két remek sportember is hitet tett a folytatás mellett. Hogy újra a csúcsra érjenek, a HVSE minden segítséget megad, s ehhez jön még Szombathely polgármesterének, Ipkovich Györgynek a támogatása is." E remek nyilatkozatot egy hasonlóképpen remek sportvezető, Kovács Előd zúdította a nyakunkba.  

Amennyiben valaki esetleg nem tudná, Kovács sporttárs az eredményes redukálást követően mindössze negyvenmillióval adós szombathelyi klub, a HVSE ügyvezetője; határtalan öröme azért duplázódott, mert Annus Adrián és Fazekas Róbert úgy döntött, folytatja pályafutását, és ott szeretne lenni a két év múlva, Japánban esedékes világbajnokságon. Amivel nincs is semmi baj: a börtönbüntetését letöltő ember is újrakezdheti az életét, hát még az, akit mindössze (sport)foglalkozása gyakorlásától tiltottak el.

"Az újrakezdés mellett az szól, hogy az országban járva azt tapasztaltuk, a közvélemény túlnyomó része mellettünk áll, nekik is tartozunk annyival, hogy bebizonyítsuk: képesek vagyunk visszakapaszkodni a csúcsra. A magyar atlétika nehéz helyzetben van anyagilag és megítélését tekintve egyaránt. Remélem, ahhoz, hogy a sportág a jelenleginél jobb fényben tűnjön fel, 2007-től mi is hozzájárulhatunk eredményeinkkel" - indokolta döntését Annus. Hogy a közvéleményt milyen módszerrel szondáztatta a neves kalapácsvető, az legyen az ő titka; amikor emberekkel beszélgettünk, és a véleményüket kérdeztük az Athénban (meg utána) történtekről, bizonyosan nem kereszteztük egymás útját: amerre én járkálok, ott homlokegyenest ellenkező a vélekedés. Ezért aztán talán nem árt arra emlékeztetni Annust, hogy a magyar atlétika pillanatnyi megítéléséért ő is tett egyet s mást: konkrétan doppingügybe keveredett, a súlyos vád alól magát nem tisztázta, ezért a NOB elvette az aranyérmét, az ezzel kapcsolatos fellebbezését a nemzetközi Sportdöntőbíróság nem akceptálta (a döntés ellen a sportoló a svájci legfelsőbb bírósághoz keresetet nyújtott be), végezetül - akárcsak Fazekast - két évre eltiltották, vagyis tagadhatatlanul alapos része van abban, hogy a sportágra vetülő fény idehaza mostanság valóban halovány.

Az, hogy a kétéves szilencium felénél tartó atléták nem szerény magányukban, úgymond a "kertek alatt" fogtak hozzá az edzésekhez, hanem sebtében összetrombitált sajtótájékoztató keretében jelentették be a folytatást, az az ő magánügyük. Az, hogy egyesületük irányítója remek sportembereknek nevezte az eltiltás alatt álló sportolókat, már nem az. Hogy a Vas Megyei Atlétikai Szövetség elnöke az országos testület vezetőjének nevében (is) üdvözölte a döntést, szintén nem az. Hogy a folytatáshoz a - versenyzők által amúgy perelt - szövetség kész anyagi segítséget is nyújtani, végképp nem az. Az a szövetség, ugyebár, amelynek financiális helyzete miatt maga Annus is aggódik.

És akkor a szombathelyi polgármester támogatásáról még nem is beszéltünk.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.