Itt azonban már felsorakoznak a problémák: személy szerint a baloldal és a nemzet ellentmondásos összefüggéseiről szeretnék Fejtővel vitatkozni, nem pedig személyemről, származásomról, illetve a képletes családi könyvtárról, bár Fejtő Ferenc ezt szemmel láthatólag másképpen gondolja. Egy harmadik probléma a tudományosság szembeállítása az újságírással; a negyedik Fejtő Ferenc érvelési rendszere, melyet kimondottan pozitivistának, az összefüggéseket kikerülőnek találom, bár lehet, másoknak ez a megközelítés meggyőzőnek tűnik. Itt alapvető módszertani konzervativizmust látok.

Kezdjük a baloldal és a nemzet kapcsolatával foglalkozó kérdéssel. Amennyiben a baloldal számára a nemzet egy esetleges kategória - ezt Fejtő Ferenc is elfogadja -, akkor a nemzet nem lehet egy maradandó, erkölcsi értéket létrehozó közösség, és a nemzeti mozgalmak baloldali felkarolása csak taktikai, opportunista megfontolásból születhet. A Fejtő Ferenc által idézett mozzanat, hogy Marx volt a magyar nemzet "legharsányabb" védelmezője, közismert, de nem bizonyítja magát a tételt, hogy Marx a nemzetet védte volna; ha valóban létezett volna egy nemzetvédő Marx, akkor ő ugyanúgy támogatta volna a szlovák, román, horvát stb. nemzetek küzdelmeit. Nem, ő a nemzetet az adott pillanatban alkalmi szövetségesnek látta a Szent Szövetség ellen, ezzel is alátámasztva a marxi episztemológia következetességét, hogy az osztály mindig is egy magasabb rendű kategória, mint a nemzet, minek következtében, ha nemzetiekkel a birodalmat sikerül gyengíteni, az pozitív, de ha a nemzeti törekvések az osztályharc esélyeit ássák alá, akkor pusztuljon a nemzet - az európai baloldal mindig is így látta a nemzetet, és ebben minőségi változást nem látok. Ez az állításom még az ausztro-marxistákra is vonatkozik. Ha figyelmesen elemezzük Otto Bauert és Karl Rennert, akkor kiderül, hogy elméleti szinten ők is csupán engedménynek tekintették a sok nemzetiség megoldására készített tervezetüket. Nem érdektelen itt megemlíteni a valóban sikeres megoldásokat a nemzeti politika terén, mint pl. a két világháború közötti észt rendszert, ill. a dél-tiroli, finnországi és holland megközelítéseket. Ezek azért működtek, működnek, mert elfogadják a nemzeti mivoltot, és erre alapozzák a politikai berendezkedést.

Mindebből több tanulságot lehet levonni: a baloldal adós marad egy meggyőző nemzetelmélettel, mely megvilágítaná, miért is él tovább a nemzet, miért ad valós élményt és választ a XXI. század társadalmi kérdéseire, milyen szerepet játszik a nemzeti tudat a szolidaritás kialakulásában, illetve mit ad, amit az osztály, az egyéni érdekkövetés nem képes nyújtani; milyen következményekkel jár mindez a baloldal univerzalizmusát illetően. Ha a baloldal valóban az egyenlőség eszméjét képviseli, akkor miért tartja a nemzeti mivoltot alacsonyabb rendűnek?

Nem értem, hogy egy magát baloldalinak nevező ember írásában mit keres felmenőim - édesapám, nagyapám - szerepének felemlítése. A baloldal, tegyük hozzá: maga a demokrácia a leghatározottabban elveti a származást, mint magyarázó tényezőt, tehát családomnak semmi köze nem lehet személyiségem, nézeteim kiértékelésében. Vagy-vagy. Ami a családi könyvtárt illeti, hozzátenném, hogy nagyon sok új kötettel gyarapodott, pl. a nemzetelmélet tudományos irodalmával, mióta saját szakállamra vásárolok könyveket - évtizedek óta.

Furcsállom Fejtő Ferenc állítását, miszerint az újságírás mellőzheti a tudományosságot; legalább is ezt a következtetést lehet levonni kitételéből, hogy ő csak egy megleckéztetést akart megejteni korábbi írásával, és nem valami tudományosságot. Ha eltekintünk a bulvársajtó stilisztikai és tartalmi túlzásaitól, akkor az újságírásra még mindig vonatkozik a közismert tétel: "a tény szent, a véleményt ingyen kapjuk", így amennyiben tényekről, érvelésről van szó, a tudományos megközelítés elengedhetetlen.

Fejtő Ferenc kategóriarendszere, alapfeltevései, módszertana meglehetősen konzervatív, legalább is az én olvasatomban. Kimondottan pozitivista megközelítése eléggé maradinak tűnik: a puszta tényállítások, nevek felsorakoztatása helyettesíti az érvelést. Az összefüggések, az okozatiság mintha maguktól jönnének létre, talán varázsszerűen, lehet persze, Fejtő gondolatvilágában ez így helyes. Azért mégis feltenném neki a nem pusztán szónoki kérdést: ő, aki évtizedek óta él Párizsban, hogyan értékeli a francia szellemiség termékeit? Az Annales iskolát? Derrida, Foucault, Bourdieu elméleteit? Mit jelent neki a posztstrukturalizmus, a tudás/hatalom fogalma, a társadalmi tőke szerepe? Lehet-e ezek nélkül behatóan megérteni, megismerni a mai világot, beleértve a magyar baloldal viszontagságos kapcsolatát a magyar nemzettel?

Pomogáts Bélával (Kívülről nézve - Baloldal és jobboldal, augusztus 12.) nagyrészt egyetértek: igaza van, hogy valóban létezett egy nemmarxi, nem-marxista baloldal Magyarországon - a Babits-idézet is ezt mutatja -, valamint igaza van abban is, hogy ezt a hagyományt nem illik elfelejteni, már csak azért sem, mert a nem-marxi baloldal nemzet iránti elkötelezettsége teljesen őszinte. Fenntartásaim más eredetűek: a kommunista uralom egyrészt szétroncsolta ezeket az áramlatokat, másrészt erőszakkal magába olvasztotta, harmadrészt a társadalom messzemenő átalakításával - a parasztkérdés könyörtelen "megoldásával" például - az áramlatoknak nem hagyott fejlődési, alkalmazkodási lehetőséget, hanem integrálta azokat a marxista/nem-marxista ellentét körforgásába, ezáltal a mondanivalójuk is csak részben érhette el a társadalmi valóság lényegét.

1989 után a nem-marxi baloldal lassan tért magához és, szerintem, a válaszokat most is keresi: milyen legyen az egyén és a közösség viszonya, mi a nemzet lényege a tömegfogyasztásra beállított, részben globalizált társadalomban, mi a nemzet mondanivalója a modernség komplexitásáról, mi is a nemzet igazából, miért van rá szükségünk? Az 1945 előtti, nagyrészt intuitív, irodalmi válaszokat át kell hangolni, hogy a mai modern világban is érvényesek legyenek a nemzet tagjai számára.

A szerző a Fidesz - MPSZ
EU-parlamenti képviselője