Ősszel is lehet érettségizni

Szeptember 5-ig lehet jelentkezni az őszi érettségikre: aki középszintű vizsgát szeretne tenni, annak a középiskolákat, aki emelt szinten maturálna, annak pedig az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont regionális igazgatóságait kell felkeresnie.

A középszintű és az emelt szintű írásbeli vizsgák október 21-én kezdődnek, az emelt szintű szóbelik november 16-18. között, a középszintű szóbelik pedig november 23-30. között lesznek.

Őszi érettségi időszak korábban is volt: azok mehettek ilyenkor vizsgázni, akik a tavaszi, "rendes" érettségin nem tudták teljesíteni a követelményeket, vagy nem is mehettek vizsgázni, mert egy vagy több tárgyból elégtelent kaptak az év végén. Most minden bizonynyal nemcsak a bukottak jelentkeznek majd be az október-novemberi érettségikre, hanem azok is, akik a 2006-os felvételin "biztosra akarnak menni".

Az idén tavasszal mindössze 23 ezren tettek legalább egy tárgyból emelt szintű érettségit. Pedig a slágerszakokra a sikeres felvételihez szükség lett volna a hét többletpontot érő emelt szintű matúrára is: a középszintű érettségi, még ha kitűnőre sikeredetett is, nem volt elég a bejutáshoz. Az ugyanis csak 120 pontot ér, a slágerszakokon pedig 130 pont fölött volt a ponthatár.

Borítékolható, hogy a közkedvelt szakok ponthatárai jövőre sem lesznek alacsonyabbak, így aki a pluszpontokat be szeretné gyűjteni, jól teszi, ha már most ősszel nekifut egy vagy két tárgyból az emelt szintű érettséginek. Ha a vizsga rosszul sikerülne, a diák akkor sem ronthat korábbi eredményein, mivel a különböző vizsgaidőszakokban letett érettségik közül azt veszik majd figyelembe a felvételin, amelyik a legmagasabb pontszámot éri. Ráadásul az idei év újdonságaként február-márciusban is lehet majd érettségizni, utána pedig még a május-júniusi "rendes" matúrákkal is lehet javítani az eredményeken.

Az őszi vizsgákra érdemes bejelentkezniük azoknak a diákoknak is, akik tavasz óta szereztek középfokú, C típusú nyelvvizsgát. Utoljára ugyanis 2005-ben lehet a nyelvvizsgapapírt százszázalékos, azaz maximális 30 felvételi pontot érő, emelt szintű nyelvi érettségiként elismertetni. Ezeknek a diákoknak azonban nem kell majd ténylegesen vizsgázniuk, elég lesz bemutatniuk nyelvtudásukat igazoló papírjaikat.

Most minden bizonnyal nemcsak a bukottak jelentkeznek majd be az október-novemberi érettségikre
Most minden bizonnyal nemcsak a bukottak jelentkeznek majd be az október-novemberi érettségikre
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.