Délutánra több telep kiürítését befejezték, köztük a szélsőségesnek számító Morag település evakuálását is. Tíz-tizenöt moragi család úgy egyezett meg a hatóságokkal, hogy ők a ciszjordániai Ofrah telepre költöznek át. Hasonló módon a lakásügyi miniszter tegnap egyezett meg 97 atzmonai családdal, hogy ők a Negev-sivatag nyugati részén kapnak új otthont. Kora estig 538 otthont és középületet ürítettek ki a Gázai övezetben található 2206-ból. Ebben nincs benne a már korábban elhagyott otthonok száma.

Zsidó és zsidó közti erőszakra egyelőre nem került sor, bár egy minisztert megdobtak tojással, és Gershon Cohen tábornok egyenruháját a rabbi kérése ellenére megtépte egy-két fiatal Neve Dekalimban. A telepesek inkább azzal fenyegetőznek, hogy magukban okoznak kárt, nem a kiürítésükre kirendelt katonákban. Egy ötvenes éveiben járó asszony Kedumim telepről tiltakozásképpen felgyújtotta magát, testének 60 százaléka megégett, állapota súlyos. Neve Dekalimban egy másik asszony kést emelt a torkához, úgy próbálta megállítani a kiürítést. Több rendőr könnyebben megsérült tegnap, ötszáz letartóztatottról érkezett hír. Ariel Saron miniszterelnök azt kérte a telepesektől: "Okoljatok, kritizáljatok engem, de ne bántsátok a katonákat! Én vagyok a felelős, nem ők." Estére kétezer tüntetőt vártak, Saron Negev-sivatagban található farmjához. Volt viszont erőszak palesztinok és zsidók között: a ciszjordániai Shilo nevű ipari térségben egy telepes tüzet nyitott palesztin munkásokat szállító kocsira. Hárman meghaltak, ketten pedig megsérültek. A merényletet Saron miniszterelnök "zsidó terrorcselekménynek" minősítette. A Hamasz eközben közölte, a kivonulás a palesztinok visszatérési jogának és az összes megszállt terület felszabadításának kezdete. Mahmud Abbasz elnök korábban visszafogott ünneplést ígért a palesztinok részéről az izraeli televízióban. Gus Katif felett helikopterek és pilóta nélküli felderítőgépek figyelték a zsidók és a palesztinok mozgását.

Gan Or nyugodt volt: nem akadt sok teendője az itt maradt telepeseknek, csak várni a katonákat. A zsinagógában aludtak azok a támogatók, akik az elmúlt hetekben beszöktek az övezetbe. Más támogatók és az újságírók egy része üres házakra vadásztak. A zsinagóga előtt - mely egyben a telep központja is - a kisgyerekeknek közös éneklést szerveztek. A nagyobbak fociztak. Nem úgy viselkedett a telep, mintha mindjárt megszállná a hadsereg. - Én mosolygok, még akkor is, ha elveszik a földemet, a házamat, mert szeretem ezt a földet - mondja valóban vidáman egy gamori telepes franciául, és belemarkol a homokba. - Nem érdekel a pénz, a ház, én itt maradok így is, úgy is, hiszen húsz éve élek itt - folytatja. Mit tesz majd, ha szembe kell nézni a katonákkal? - Behívom őket a házamba, megkínálom őket egy kávéval, és együtt sírunk ezen az egészen - vázolja még mindig mosolygósan.

- Izrael és a knesszet nevében jöttünk, nem akarunk rendbontást, kérem, hagyja el a házat. Ezt a mondatot hallották a katonák szájából tegnap a kiürítendő telepesek. A katonákat pedig az ajtóra ragasztott narancssárga plakátok várták, melyekre mindegyik család ráírta a nevét, és hogy mennyi ideig lakott a házban. Tizenhét-huszonkettő év közötti számot írtak általában. A plakáton kérik a katonákat, hogy ne legyenek részesei ennek a bűnnek, vegyék figyelembe, hogy ezt a parancsot nem kell végrehajtani. A házak falán aztán Ben Gurion egykori miniszterelnöktől idéztek, aki azt mondta: soha nem szabad izraeli földet odaadni, mert az az öszszes generációé. Mások azt írták: kedves katona, ne feledd, hogy ez a ház is olyan zsidóé volt, mint te vagy. Péntekig folytatódik a kiürítés.

A buldózereké a fõszerep Gázában