Bökönyi István bv-parancsnoknak az intézményrendszer napi működtetése mellett erre már nem jutott energiája, ráadásul a tábornok jövőre nyugállományba vonul. Így nem is lenne szerencsés, ha a hosszú távra szóló terveket ő dolgozná ki. Az igazságügyi tárca államtitkárának a miniszteri biztosi kinevezésről szóló döntést indokló nyilatkozata pedig arra utal, hogy a - várhatóan nem mindenki számára kellemes - változások levezénylésére egy "külsőst" egyébként is alkalmasabbnak tartanak.

Mint arról már beszámoltunk, Petrétei József miniszteri biztost nevezett ki a büntetés-végrehajtás átalakításának irányítására. Csere László dandártábornok megbízatása augusztus 15-étől december 31-ig tart. Csere a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka, több évtizedes vezetői tapasztalattal rendelkezik, ám kérdéses: "belsős külsősként" neki egyszerűbb dolga lesz-e. Az igazságügy-miniszter által kinevezett szakember irányítja a büntetés-végrehajtás intézményrendszerének és működési rendjének ésszerűsítésére irányuló döntések előkészítését és a gazdasági, szervezeti, személyzeti intézkedések végrehajtását.

Petrétei hivatalba lépése után szinte azonnal kezdeményezte, hogy a büntetés-végrehajtás működését világítsák át, majd az eredmények ismeretében átfogó szervezetkorszerűsítési intézkedéseket határozott el. Efféle átfogó vizsgálatra a rendszerváltozás óta nem akadt példa. A hétfőn kinevezett miniszteri biztos feladata, hogy mindezek alapján konkrét javaslatokat tegyen a struktúra átalakítására, illetve a változások végrehajtásának ütemezésére.

Az ország mintegy harminc büntetés-végrehajtási intézetében 17 ezer fogvatartottat őriznek, illetve szükség esetén szállítanak, míg az elítéltek foglalkoztatásáról tucatnyi gazdasági társaság gondoskodik. Mindezek mellett központi ellátórészleget, oktatási központot, kórházat, valamint igazságügyi elmemegfigyelő intézetet is fenntartanak. Hatalmas szervezetről van tehát szó, amelynek működtetéséről részben elavult intézményi keretek között, a kívánatosnál szűkebb költségvetési támogatás mellett kell gondoskodni.

A miniszteri biztos feladatai között szerepel, hogy vizsgálja meg, melyek azok a hatáskörök, amelyeket mindenképpen az országos parancsnokságnál kell hagyni, s melyek decentralizálhatók. Ma ugyanis szinte minden a fővárosban dől el, miközben az egyes intézetek meglehetősen eltérő körülmények között működnek, s különböző elítélti csoportokat tartanak fogva. A rabok őrzésében, a biztonsággal összefüggő kérdésekben bizonyosan nincs helye az "egyéniesítésnek", a napi működés feltételeit viszont nem a központban kell meghatározni, legyen szó a rabok ellátásáról, foglalkoztatásáról, oktatásáról és szabadidős programjairól. Vagyis: a hagyományos centrális irányítás helyébe a fegyintézetek menedzselése léphet. A hatáskörök szűkítésének egyértelmű következménye, hogy a kétszáz fős országos parancsnokságot alaposan karcsúsítani lehet; egyes vélemények szerint ennek a létszámnak a fele is elég. A felszabaduló státusokat ebben az esetben a fegyintézeteknek adnák át.

Vizsgálódás tárgya az is, hogy valamennyi börtönnek önálló költségvetési szervként kell-e működnie, célszerű ugyanis bizonyos gazdálkodási feladatokat központi vagy regionális szinten ellátni. Ilyen lehet a bérszámfejtés vagy a könyvvitel, de érdemes lehet megfontolni azt is, hogy az üzemeltetéssel, illetve a létesítmények fenntartásával összefüggő egyes tevékenységeket ugyancsak központosítsanak. Ez már némi megtakarítást is eredményezhet, és a felszabaduló forrásokat a fegyintézetek fenntartására fordíthatják. Ez utóbbi kapcsán azonban büntetés-végrehajtási szakemberek szerint némi óvatosságra van szükség, mert nincs egységes recept. Miként arra sincs, hogy mely ellátó-kiszolgáló funkciókat érdemes "kiszervezni"; a magáncégek bevonása például az étkeztetésben vagy a mosatásban nem mindenütt bizonyult hatékonyabbnak és olcsóbbnak. A napi működés biztosítása, a gazdaságossági szempontok érvényesítése azonban egyértelműen a fegyintézetek parancsnokainak felelőssége lehet.