"Mire visszamentem, Andyt ugyanabban a letargiában találtam, amiben ébredt. Nem volt kedve maradni. Azt mondta, honvágya támadt Candolim után. Rögtön értettem, nekem is. Beültünk egy taxiba, és páholyból néztük végig újra a másfél órás természetfilmet. Jó érzékkel adagoltuk magunknak a kényelmet. Volt akkor egy kép, amit nagyon sajnálok, hogy csak a szememmel örökítettem meg. Bár nekem ez éppen elég.

Késő délután volt, és ontotta minden a meleget. Kellemes volt a látvány, nem tagadom. Egy szikkadt rét mellett haladtunk el, és már messziről megláttam egy furcsa fát. Hatalmas, teljesen kopár, masszív ágai voltak. Se levél, se gallyak. Viszont óriási, kerek termések lógtak rajta. Szépen sorban, minden ágon. Egy szürke, nagy, kopasz fa gömbökkel tele. De ahogy közelebb értünk, már tisztán látszott, hogy azok nem termések. Nem gyümölcsök. Hanem majmok. Egy csapat majom fészkelt rajta. Mindegyik ugyanabban a pózban ült, összegömbölyödve, szabályos távolságokra egymástól, mint a karácsonyfadíszek. Talán az esti sziesztát tartották. Andynek már mondania sem kellett. It's India.

Estére úgy felkorbácsolt ez a mindenféle érzelem, hogy nem tudtam tovább nemet mondani a szenvedésre. Megkezdődött az üzengetés. A csontomig ért a bánat, annyira odavoltam érte. De csakis az ellenkezőjét bizonygathattam. A büszkeség és józan ész okán. Bezárkóztam a szobámba, és egy teljes napot feláldoztam a Paradicsomból. A szenvedés oltárán. Másnap estig ki se mentem a szobából, csak járkáltam, ültem a teraszon, feküdtem, és üzeneteket írtam neki. Mindent, amit eddig a fejemben tartogattam. Úgy harmincat. Vagy negyvenet. Megfájdultak az ujjaim tőle. Végem volt. Mindent el akartam mondani.

Aztán már nem bírtam tovább, beszélnem kellett vele. Hallani a hangját. Sikerült elérnie, hogy előjöjjenek az elvonási tüneteim. Meg akartam végre mondani az igazat, amit érzek, és hogy kivagyok nélküle, és jöjjön azonnal ide. Egy hónap után én hívtam. De nem sikerült. Végül már csak ötösével számoltam, hányszor próbáltam. Valamiért nem volt kapcsolat. Érthetetlen volt. Az apámat első próbálkozásra elértem. Beszéltem neki a kalandokról. Örült, hogy minden oké, és sikerül felejtenem. "Hát persze. Eszembe se jutott ma. Az előbb úgy ötvenszer hívtam."

Másnap délutánra valahogy kifáradtam. Elült bennem a vihar, a cunami lecsitult. Kiadtam a haragomat. Ez volt az első pillanat, hogy eszembe jutott: már csak néhány nap. Annyi az élet. Szép áldozat volt részemről egy teljes nap. De ezzel befejeztem. Többet már nem akartam átengedni. Visszatértem az élők sorába, és lementem a partra. Mindent ugyanabban a nyugalomban találtam. Nem történt semmi. Az idő itt is megállt. Illetve valami mégis más volt. Az angolok nagyon leharcolt fejjel ültek a vacsoránál. Kiderült, hogy partin voltak. Nemrég jöttek ők is. Azt mondták, hogy amióta itt vannak, még nem voltak ilyen jó partin. Arambolban éjszakáztak. Mindenhol kerestek. A szobám sötét volt, nem gondolták, hogy ott vagyok.

Így maradtam le másodszor. A Partiról."

Az India Gyógyszálló