Leszakadt a mennyezet a pataki nagykönyvtárban

Leszakadt a Sárospataki Református Kollégium Nagykönyvtárának dísztermében található mennyezeti freskó két-három négyzetméternyi része. A plafon repedései még a több mint hetven évvel ezelőtti sárospataki földrengés nyomait őrzik.

A könyvtár dísztermét Pollack Mihály tervezte, a freskót az 1830-as években egy kassai festő készítette. Dienes Dénes professzor, a kollégium igazgatója elmondta: a károsodást már megvizsgálta egy szakember, aki szerint súlyosabb a probléma, mint amilyennek látszik. A repedések a vakolat mélységéig hatoltak, így a 12 méter széles és 25 méter hosszú terem mennyezetének akár egyharmada is leszakadhat. Az intézményvezető egyelőre nem tudja, milyen forrásból tudják majd előteremteni a szükséges munkálatok 17 millió forintnyi költségét. Az idén pályáztak, ám a remélt 20 millió forint helyett 7 milliót kaptak.

A megoldásig a nagykönyvtár csak korlátozottan látogatható.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.