Tüntetés az iraki háború ellen Bush texasi birtokánál

Több százan tüntettek az iraki háború ellen a hét végén George Bush amerikai elnök texasi farmjánál, ahol megjelent a háborút pártoló kisebb ellentábor is.

Először csak néhány tucatnyian, majd egyre többen csatlakoztak egy Irakban megölt amerikai katona anyjához, aki egy hete vert sátort Bush crawfordi birtoka közelében. A 48 éves Cindy Sheehan - akinek a fiát, Caseyt, 2004 áprilisában, öt nappal azután ölték meg, hogy Irakba érkezett - szemtől szembe akarja közölni az elnökkel: nincs értelme folytatni a háborút, az amerikai katonákat azonnal haza kell rendelni.

Bush nem volt hajlandó találkozni az anyával, de azt mondta: rokonszenvezik Sheehannel, akinek "minden joga megvan, hogy kimondja az egész világ előtt, amit gondol, ez Amerika". Ha Amerika most elhagyná Irakot, ezzel veszélyeztetné a hosszú távú iraki béke alapjainak lerakását - tette hozzá. A Kaliforniában élő Sheehan közölte: ha kell, hetekig Texasban marad a vakációját töltő Bushra várva. Ha nem fogadja őt legalább tíz percre az elnök - aki, mint mondta, tönkretette az életét, elvette tőle a fiát - akkor Washingtonban, a Fehér Ház előtt fog letáborozni.

A tiltakozást a helyszínről közvetítő sajtónak az anya azt mondta, a hét végén már 700 tiltakozó gyűlt össze. Az egyik tudósító becslése szerint Sheehannek már "csaknem ezer" támogatója van. Sokan virágot, élelmet küldtek Crawfordba, hogy bátorítsák az anyát. Az iraki háborút ellenző tüntetők 500 fehér fakeresztet szúrtak le a Bush farmjához vezető út mentén, mindegyiken egy-egy Irakban meghalt katona nevével. A háború kezdete óta mintegy 1840 amerikai  katona halt meg Irakban. A CNN hírtévé tudósításában úgy fogalmazott, hogy a háborút ellenző amerikaiak végre vezetőre találtak Sheehan személyében. A sajtóbeszámolók szerint a tüntetők és az ellentüntetők között, utóbbiak számáról nem esett szó, éles szóváltások történtek.

A jobboldali sajtó az ellenzék sakkfigurájának tartja az anyát, a tiltakozást "politikai színháznak" nevezve. A konzervatív Fox News riportere mint eszelősről beszélt Sheehanről. Konzervatív szervezetek és Sheehan egyes közeli hozzátartozói is azt vetik az anya szemére, hogy korábban hazafias nézeteket vallott, és tiltakozásával ront az amerikai hadsereg morálján.

Bush elnök közben hét végi szokásos rádióüzenetében arról beszélt, hogy Irakban javul a helyzet, "az irakiak ellenőrzésük alá vonják az országot, egy önmagát irányítani, fenntartani és megvédeni képes szabad országot építenek". Bush nem is említette, hogy bárki is tiltakozna Irak-politikája ellen, vagy hogy, mint arról a legfrissebb felmérések tanúskodnak, a lakosság egyre kisebb hányada támogatja. Ehelyett üdvözölte, hogy az iraki vezetők közelebb jutottak az alkotmány megfogalmazásához a nem  csillapodó erőszak dacára.

Megismételte: az iraki háború és a terrorellenes háború egy és  ugyanaz, az amerikai csapatokat pedig addig nem vonják ki Irakból, amíg az ország nem válik stabillá. (Az elnök ezzel a kijelentésével mintegy helyretette védelmi miniszterét, Donald Rumsfeldet, aki egy idő óta tudatosan kerüli a terrorellenes háború kifejezést, helyette a nem feltétlenül katonai megoldást sugalló terrorellenes küzdelemről beszél.) (MTI)

Látogatók a Bush birtok mellett felállított 'Casey táborban'
Látogatók a Bush birtok mellett felállított 'Casey táborban'
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.