Ha a javaslat megvalósul, a mögötte állók sajtójának annyi. (Az alkotmányosságnak és a sajtószabadságnak is, de aki ilyesmit javasol, annak ez úgysem érv.) Pártos és másmilyen elfogultságból fakadó szakmai, etikai és minőségi bajok vannak ugyan bőven mindenfelé a magyar médiában, de az Orbán Viktor által propagált lapok és műsorok (Demokrata, Magyar Nemzet, Heti Válasz, Vasárnapi Újság) éppenséggel ezekből a bajokból állnak. Ezek a bajok ugyanis ott nem bajok, hanem erények. Az Orbánnak kedves lapokban harcosan egyoldalúnak, pártosnak, elfogultnak lenni, kettős mércével mérni, az információkat és a véleményeket a politikai harc érdekei szerint válogatni és torzítani - becsület és dicsőség dolga. A különbség eléggé egyszerű és szembetűnő. A gyarló, de normális lapokban, például a miénkben az "egyik 19, a másik egy híján húsz" vezércikk a tipikus, ezekben mindkét oldal megkapja a magáét. A múlt héten ilyet írt Tamás Gábor, Füzes Oszkár, Zappe László kolléga. N. Kósa Judit többek között, Várkonyi Iván csak a kormányt nyüstöli. Aczél Endre meg az ellenzéket. A fenti lehetőségek közül a Magyar Nemzetben, a Demokratában, a Heti Válaszban csak az egyik létezik. A Szent István-terv hiányolja a sajtóból az "ízlést, a tapintatot, a jó modort". A gyarló, de normális lapok és szerzők között vannak olyanok, amelyek/akik nem a Batthyány-körös professzorok stíluseszménye szerint válogatják meg szavaikat, de nem is politikai szempontok szerint. A Magyar Narancs szerkesztőségi cikkeiben, Uj Péter szerdáiban mindenkinek egyenlő esélye van arra, hogy hülye és szar, vagy valami ilyesmi legyen. Orbán kedves lapjaiban hülye, pofátlan tökfej, szar alak stb. csak az ellenség lehet (a miniszterelnök például), de az aztán gond nélkül.

A professzorok azt állítják, hogy "Magyarországon a bulvársajtó szemléletmódja a magát baloldalinak valló politikai szárnyat erősíti". Ehhez képest a "ballib" sajtót elönti a bulvárgyalázó kultúrkritika, a nem "ballib" sajtó meg szétválogatja a szemét bulvárt, a szemét gagyit meg a barátit. A Heti Hetes népbutít, a Fábry-show meg butít nép. Egy bulvárlap van, amelynek céljai a kereskedelmi sikeren túl mutatnak, s mely valóban tudatosan igyekszik erősíteni az egyik politikai szárnyat, de nem a balt. Ez a Reform, amelynek plakátjai szerte az országban hirdetik a Gyurcsány-különszámot, amelyben Franka Tibortól Thürmer Gyuláig az összes hiteles személy megszólal, aki tehet valamit a népbutítás ellen. És hol lehet Orbán kedves lapjaiban a többi ócska pletykalappal együtt a Reformot bírálni?

A gyarló, de normális lapok tele vannak, "a magát baloldalinak valló politikai szárny" kritikájával, önkritikájával, belső vitáival. Tusnádfürdő kapcsán a Népszabadságban nemcsak Orbán, hanem az MSZP is megkapja a magáét Vásárhelyi Máriától, Ungváry Rudolftól stb. Kóka Jánossal, a kormány hirdetéseivel, az ORTT döntéseivel sem (csak) az ellenzék vitatkozik.

A gyarló, de normális lapokban, például nálunk, kormánypárti és ellenzéki elemzők és politikusok is publikálnak Orbán Viktorig és Szájer Józsefig bezárólag, mert ez nekik sem derogál meg a lapnak sem, de a Magyar Nemzetbe legfeljebb céltáblának tesznek ki szökőévenként egy-egy tőlük távol álló cikket, "belső viták" pedig legfeljebb arról szólnak, hogy mennyire radikális hangot és eszközöket célszerű bevetni az ellenséggel szemben.

"Megérik a pénzüket" - így ír a Narancs Orbán és Gyurcsány anyagi ügyeiről. Létezhet ilyen Orbán kedves lapjaiban? A Horn-kormány bukásában jelentős szerepet játszó vízlépcső-megállapodást a Népszava leplezte le, Szekeres Imréről a választások előtt az ÉS írt cikksorozatot, az orosz adósság lebontásának történetét, az olajos ügyeket szintén az ÉS tárta föl, a Werber-szeánsz kínos mondatait az Index jóvoltából ismerjük, az afganisztáni magyar kontingens körüli bajokról és mulasztásokról, a Perfekt letagadott állami megrendeléseiről a Népszabadság írt először. És sorolhatnánk. De tud valaki példát arra, hogy azokban a lapokban, amelyekről Orbán a Demokratában az igazság forrásaiként beszélt, valaha is föltártak volna valamit, ami nem az ellenségnek kínos?

"A magát baloldalinak valló politikai szárny" lapjai közül voltaképpen egy van, amely Orbán kedves lapjaihoz hasonlít. Thürmer Gyula lapja, a Szabadság. Nem véletlen, hogy a "baloldalról" csak az ő Kommunista Munkáspártjának sikerült átkecmeregnie a két oldalt elválasztó szakadékon.

Akkor hát mit gondoljunk a társadalmi médiacsendőrségre vonatkozó javaslatról és a mögötte állókról? Önmaguk ellenségei lennének? Nem valószínű. Vagy blöffölnek, hátha megijed tőlük valaki, vagy abban bíznak, hogy ha ismét hatalomhoz jutnak, akkor az új csonka médiakuratóriumok mellé csonka felügyelő testületet is állíthatnak, amely biztosítja a pártosság büntetésének pártosságát.