Polgármesterek az éjszakában

A Polgármesterek közbiztonsági éjszakája munkacímű program keretében péntek éjjel valódi tapasztalatokat gyűjtött néhány polgármester a közbiztonságról. Ebben még az őket kísérő szakasznyi közrendvédő, újságíró és tévéstáb sem zavarta őket.

Éjjeli őrjáratra hívta a sajtót péntekre Horváth Csaba, a II. kerület polgármestere, Tóth József, a XIII. kerület polgármestere, Molnár Gyula, a XI. kerület polgármestere, valamint Gergényi Péter rendőrfőkapitány és Markos György polgárőr-elnökhelyettes. Közülük csak Tóth József, Molnár Gyula és Gergényi Péter maradt távol (Tóthot Borszéki Gyula alpolgármester helyettesítette). Ott volt viszont Verók István, Terézváros első embere és még sokan mások, például a sajtó. Az eseményre szóló meghívó szerint az éjszakai kör célja "a megismerés, a felvilágosítás és a problémák gyökerestül történő kezelése, vagyis a bűnmegelőzés eszköztárának kidolgozása", valamint hogy a "kerületi vezetők is valódi tapasztalatokkal rendelkezzenek Budapest közbiztonságáról". A túrához akkurátusan megszerkesztett, bár nem pontosan követett forgatókönyv készült, a dőlt betűvel szedett részek ebből valók. Szombaton ellenpróbát tartottunk, megnéztük, hogy fest a bejárás két legrázósabb helyszíne akkor, ha nem polgármesterekkel, kamerákkal és diktafonokkal érkezünk.

I. ütem: XIII. kerület, 21.30-23.00 (kommunikáló polgármester Tóth József, és ha hajléktalanügy kerül szóba, akkor Horváth Csaba). A Nyugati aluljáró megtekintése a rendőrkapitánnyal közösen. Üzenet: Ahhoz, hogy ígéretünk szerint rendet kell tegyünk az aluljárókban, meg kell ismernünk, hogy mi a helyzet jelenleg az egykor legfertőzöttebb bp.-i aluljáróban.

A Nyugatinál több szakasz rendőrt és legalább ennyi polgárőrt észleltünk, ezért találgatni kezdtük, vajon mennyire lesz tipikus a kép, amely a látogatókat odalenn fogadja majd. Mint kiderült, nagyon is tipikus: az egykor legfertőzöttebb aluljáróban péntek este kilenc után kizárólag a második műszakból hazatérő dolgozókat, babakocsisokat és jóravaló fiatalokat láttunk, a rendfenntartó erőkéhez képest csekély számban. Kiss András VI. kerületi kapitánytól megtudhattuk, hogy az önálló terézvárosi kapitányság megalakulása óta fokozott és folyamatos rendőri jelenlétnek köszönhetően nagyjából mindig ez van. Igaz, a vágányokhoz és a Westendhez vezető átjáróban éppen feltörtek egy pénzváltót, a riasztósziréna sírása miatt kissé döcögőssé vált a kommunikáció. Kicsit arrébb, öt köbméter szemét és tetemes mennyiségű vizelet szomszédságában két ember aludt a kövezeten, létrejött tehát a szituáció, amelyben Horváth Csaba átvehette a kommunikátori szerepet. Nagy reményekkel eltöltő előadást tartott tervekről, tennivalókról, közben az egyik lakó megpróbált kicsiholni egy kis jogdíjat a menettől leszakadó fotósból, eredménytelenül.

Közös sebességmérés a közlekedésrendészettel az Árpád hídon, a rendőrök leállítanak és figyelmeztetnek néhány gyorshajtót, a kerületi polgármester is figyelmezteti a gyorshajtókat a közlekedési szabályok betartására.

A program elmaradt.

Járőrözés budapesti polgárőrökkel a Margit-szigeten. (Ha sikerül a szigeten hajléktalanokra bukkanni, akkor rövid beszélgetés a hajléktalanokkal.) Üzenet: este, éjjel is lehessen nyugodtan sétálni a Margit-szigeten (arról való meggyőződés, hogy most lehet-e), a turisták által kedvelt helyek közbiztonságára fokozottan figyelni kell.

A látogatókat a Thermal Szálló parkolójában Kiss Ernő XIII. kerületi rendőrkapitány fogadta. Tudatta, hogy szezonban tizenöt rendőr vigyáz a rendre, ennek köszönhetően a Margit-sziget immár a béke szigete, majd indítványozta, hogy menjünk át a szökőkúthoz, mert megmutatná egy minapi bűncselekmény helyszínét. Átvágtunk a csadajon, félkaréjba álltunk, és meghallgattuk a megrendítő esetet: három fiatal két másik fiatal sérelmére elrabolt egy mobiltelefont, de az elkövetőket húsz perc múlva elkapták. Kiss sok egyéb mellett még elárulja, hogy vannak elkövetők, akik kifejezetten félnek a kutyáktól. Hajléktalanokra nem sikerült bukkanni.

II. ütem: II. kerület, 23.15-00.30 (kommunikáló polgármester Horváth Csaba). A Moszkva tér megtekintése. A közterületen italozók figyelmeztetése (Gomba büfé, a tulajdonos figyelmeztetése, hogy lépjen fel üzlete környezetének rendje érdekében.) Üzenet: Ahhoz, hogy ígéretünk szerint rendet tegyünk az aluljárókban, a közterületeken, meg kell ismernünk, hogy mi a helyzet jelenleg Budapest egyik fő éjszakai tömegközlekedési csomópontján.

Horváth Csaba a Moszkva téren két közrendőrrel kommunikált, akiknek szavai nyomán kiderült, hogy a város egyik legocsmányabb, legrázósabb közterülete a folyamatos rendőri jelenlétnek köszönhetően néz ki úgy, mint egy zürichi leánynevelde udvara a téli szünet negyedik napján. A tér majdnem üres volt, senki nem aludt a padon, senki nem pisilt a rézsűn a bokrokba, huligánok nem vagdostak sörösüveget a földhöz. A Gomba előtt nem italoztak, a büfé feletti teraszon berendezett lokálból kihallatszó muzsikaszó nagyjából annyira volt hangos, mint egy jutazsákba tekert Sokol rádió, amikor kezd lemerülni a befőttesgumival rátekert zsebtelep. Nem volt tehát miért figyelmeztetni, rendet tenni.

Utazás a Margit híd budai hídfőjéig az egyik éjszakai járattal, előtte beszélgetés a BKV sofőrjével arról, hogy miket tapasztal az éjszakában, mi az, ami leginkább zavarja az ő és utasai biztonságérzetét, mit lehetne ezek ellen tenni.

A program indoklás nélkül elmaradt.

Zajmérő berendezéssel látogatás a G-Pont nevű szórakozóhelyhez, amely nagyban zavarja a lakók nyugalmát a zajhatásaival. Amennyiben a zaj meghaladja a csendrendeletben előírtakat, helyben figyelmeztetik a tulajdonost, és a polgármester a következő munkahéten hivatalosan is hatósági eljárást kezdeményez a hivatalában. Üzenet: A csendrendelet szigorítása lakossági igényeket elégített ki, ha van önkormányzati, hatósági akarat, akkor betartatható.

Sose tudjuk meg, zajos-e a G-Pont, mert ez a program szintén elmaradt. Helyette a Pasaréti útra hajtottunk, ahol megtudhattuk, hogyan szoktak a rendőrök autókat igazoltatni, szondát fújatni és csomagtartót felnyittatni. A húszperces tapasztalatszerzés után Dél-Budára indultunk, a rakpartról szabálytalanul rákanyarodtunk a Petőfi híd felhajtójára, és a traffipaxozás rejtelmeibe pillanthattunk bele. Itt csaknem megvalósult a korábban elmaradt programpont, mert ugyan egy polgármester sem figyelmeztetett gyorshajtókat, de Horváth Csaba hosszasan kommunikált a traffipaxot működtető rendőrrel, háta mögött a dübörgő Zöld Pardonnal.

III. ütem: XI. kerület, 01.00-02.30 (kommunikáló polgármester Molnár Gyula). Polgárőrökkel és Markos Györggyel közös járőrözés a Vérmezői lakótelepen. Üzenet: Ahhoz, hogy ígéretünk szerint rendet tegyünk a lakótelepeken, meg kell ismernünk, hogy mi a helyzet jelenleg Bp. egyik legnagyobb lakótelepén. Ellenőrzés a közlekedésrendészekkel, az ifjúságvédelmisekkel, a drogellenes rendőrökkel a Tétényi úti Club 11 szórakozóhelyen. Üzenet: A fiatalok körében fontos a felvilágosítás és a drogprevenció.

Sose tudjuk meg, hogy telt Újbuda éjszakája, mert ez a program is elmaradt, tekintettel Molnár Gyulára, aki valahol egészen máshol járt. Horváth Csaba viszont levonta a konzekvenciát: kellemes csalódás érte a Moszkva téren és a Nyugatinál, de nem maradéktalanul elégedett, hiszen amíg akár egyetlen bűncselekményt is elkövetnek, nem lehet az.

Minket is kellemes meglepetés ért. Szombaton, a péntekiekkel megegyező időpontokban feltűnés nélkül meglestük a Nyugati aluljáróját és a Moszkva teret. Az összkép alig tért el a pénteken látottól. Az aluljáróban a pénteki hajléktalanok feküdtek a földön, a Moszkva téren pedig minden különösebb felhajtás nélkül több volt a rendőr (kettő), mint a békés és békétlen járókelő összesen.

Kiss András VI. kerületi rendõrkapitány, Horváth Csaba és Verók István akcióban. Gyûlik a valódi tapasztalat
Kiss András VI. kerületi rendõrkapitány, Horváth Csaba és Verók István akcióban. Gyûlik a valódi tapasztalat
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.