Tudós-táltosok játéka?

Sámándecibelekkel márpedig nem bizonyítható, zavaróan hangos-e a Sziget vagy sem - legalábbis az újpestiek elszánt érdekvédője, Derce Tamás polgármester szerint, aki továbbra is fontolgatja, birtokvédelem címén beperli-e a szervezőket a Dunán éjszakánként áthallatszó "hangzavar" miatt. Tény, hogy a Sziget jelentős nemzetközi kulturális esemény - szögezi le Derce, aki éjjel fél tizenegykor a Népszigetre invitál. A kvázi bizonyítási eljárás célja eloszlatni a demagógia vádját. Tény az is, hogy a víz röpíti a dobhangot, és Újpest belsőbb részein, a panelházak felsőbb emeletein lakóknak sem feltétlenül kell belépőt váltaniuk az óbudai koncertek területére. A mértékről, hogy kit mi és menynyire zavar, egy kicsit később. Jóllehet a politikus bevallottan Chopin- és Led Zeppelin-rajongó, "de ettől még akadhatnak órák, amikor nem vágyom a zenéjükre" - fűszerezi érveit szubjektív adalékkal.

A többség - újpesti őslakosok - és a kisebbség - a másfél hétre ideérkező zenerajongók - érdekei, alá- és fölérendeltségük itt a kérdés. Derce szerint a válasz egyértelmű, így a helyiek védelmében nem is nagyon tehet mást, mint pereskedik, már ha az indokolt. Márpedig minden jel erre mutat az idén is, igaz, így van ez már évek óta. Indulatát nem rejtve véka alá, a polgármester - megvárva a fesztivál végét - már kedd délelőtt kilátásba helyezte a bírósági táncrendet, ha a szervezők mégis megszegnék az aznap délelőtt kötött szóbeli megállapodást. E szerint a IV. kerület csak akkor veszi tudomásul a rendezvényt, ha a leginkább zajos nagyszínpadon éjjel tizenegykor befejezik a koncertezést, továbbá ha a polgármesteri hivatalhoz az újpestiektől nem érkezik lakossági panasz. Pénteken aztán nincs is meglepetés: érkezett; három nap alatt - csak a hivatalosból - legalább húsz is, néhány további pedig a helyi rendőrkapitánysághoz futott be. Ezeket egyenként megvizsgálva döntenek a továbbiakról - biztosítandó az elkövetkező napok nyugalmát.

Derce Tamás szerint mindettől függetlenül a fesztiválkezdést megelőző hétfő éjszakai helyszíni zajmérések eredménye, érdemlegessége erősen megkérdőjelezhető. Ezzel kapcsolatban - mivel maga is jelen volt - úgy fogalmazott: "különféle tudós-táltosok elektromos tárgyakkal eljátszották, hogy minden rendben van. Ez nem volt más, mint színes maskarások varázstánca." Csakhogy más a decibel-határérték és az emberek tűrőképessége. Egy folyamatosan csöpögő vízcsap zajszintje talán nem is mérhető, de igencsak zavaró. A körülmények tehát nagyon is fontosak, függetlenül attól, a koncertek zaja túllépi-e vagy sem a megengedett küszöböt - húzta alá néhány napja. Csütörtök éjjelén kissé keserűre vesz, jogvégzett emberként s gyakorló pereskedő polgármesterként nincs illúziója: Magyarországon nincs jogbiztonság. S habár hasonló keresetét néhány éve egyszer már elutasították, ennek ellenére hajlandó újra és újra bírósághoz fordulni, mert bízik abban, hogy egyszer csak akad olyan bíró, aki elfogadja az érveit.

A "sámándecibelek" szerint nem hangos a Sziget
A "sámándecibelek" szerint nem hangos a Sziget
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.