Ecuador Magyarhonban
Hátborzongató olvasni a foglyokat terrorizáló, zsaroló börtönmaffiáról, a börtönben uralkodó korrupcióról. Hátborzongató akkor is, ha a hazai börtönviszonyokat némileg ismerő olvasó bizonyos dolgokról szinte irigykedve értesül.
Az egyik gyanúsított édesapja - tudjuk meg a riportból - lakást bérelt Quitóban, hetente háromszor látogatja meg fiát a börtönben, sőt karácsonykor bent alhatott a zárkában. Ezt bizony Magyarországon se ecuadori, se holland, de még magyar édesapa sem tehetné meg. Magyarországon az előzetesen letartóztatott havonta egyszer, általában egy óra időtartamban, felügyelet mellett beszélhet hozzátartozóival, többnyire egy elválasztó plexilemezen keresztül, feltéve, hogy az ügyészség hozzájárult ahhoz, hogy a fogvatartottat az általa megjelölt személyek látogathassák. Mert az ügyészi engedély sokszor egy hónapot is késik, ami azt jelenti, hogy a gyanúsított az őrizetbe vétele után esetleg hetekig senkivel nem találkozhat, kivéve a védőjét, ha van neki. Külföldről érkező látogató esetén a börtönparancsnok kétórás látogatást is engedélyezhet. De hogy a hozzátartozó bent aludjon a zárkában, ilyet még a legöregebb elítélt és a legöregebb jogvédő se hallott.
A cellák zsúfoltak, olvassuk a riportban. Magyarországon jelenleg a férőhelyek száma a büntetés-végrehajtási intézetekben 11 253, a fogvatartottak száma ellenben 16 395. Ez azt jelenti, hogy országos átlagban a telítettség 146 százalékos, egyes intézetekben azonban, így például a pécsi börtönben 200 százalékos. Lehet, hogy a helyzet így is jobb, mint Ecuadorban. Ezt támasztaná alá, hogy a Magyarországon bebörtönzött nyolc ecuadori "egyike sem akar saját hazájában ülni". (Népszabadság, augusztus 4.) De az sem biztos, hogy az Ecuadorban letartóztatott kábítószerfutárok minden tekintetben jobban járnak, ha jogerős elítélésük után kiadják őket Magyarországnak. Egy Venezuelában elítélt magyar kábítószerfutár, aki büntetését már Magyarországon tölti, éppen most akar a strasbourgi bírósághoz fordulni, mert az Igazságügyi Minisztérium - véleménye szerint - félrevezető tájékoztatása alapján kérte az átszállítását Magyarországra, és itthon jött rá, hogy rosszul járt.
A dél-amerikai országban tíz év börtönbüntetésre ítélték, ezt a büntetési tételt vette át a magyar igazságszolgáltatás is. Csakhogy! A magyar jogszabályok szerint a börtönbüntetésre ítélt feltételes szabadlábra helyezésére leghamarabb a büntetés háromnegyed részének, azaz hét és fél évnek a letöltése után van mód. Venezuelában ellenben a tíz év börtönre ítélt két és fél év után külső munkahelyen is foglalkoztatható, csak az éjszakát kell a börtönben töltenie, három év négy hónap után elhagyhatja a börtönt, csak rendszeres jelentkezési kötelezettség terheli, a feltételes szabadlábra helyezéshez pedig elegendő kitöltenie a büntetés kétharmad részét. Ráadásul a latin szabályok szerint két nap munkával vagy tanulással töltött idő egy nappal csökkenti a büntetés időtartamát. Hősünk a börtönben dolgozott, továbbá 334 órában elvégzett két spanyol nyelvtanfolyamot. Idehaza az ebből adódó kedvezményét is elveszítette.
A rendszerváltás után a magyar büntetés-végrehajtás is megindult egy nyitottabb, az elítéltnek a társadalomba visszavezető utat kínáló rendszer felé. 1993-ban bevezették az enyhébb végrehajtási szabályok (EVSZ) alkalmazását, amely lehetővé tette, hogy az elítélt külső munkahelyen dolgozzon, és havonta több alkalommal elhagyhassa a bv-intézetet. Hasonló szabályok érvényesültek az úgynevezett átmeneti csoportba soroltak körében, a sok- éves börtönbüntetés utolsó két évében. A jutalmak királya pedig az eltávozás engedélyezése volt.
Aztán Döher György meggyilkolását ürügyül felhasználva az Igazságügyi Minisztérium mindennek véget vetett. Az EVSZ szabályait úgy megszigorították, hogy az intézmény elsorvadt. 1997-ben még az elítéltek 30 százaléka részesült a rövid tartamú eltávozás kedvezményében, 2002-ben már csak 5,8 százaléka. Az új büntetés-végrehajtási törvény, ha az Országgyűlés jelenlegi formájában fogadja el a tervezetet, bevégzi Hende Csaba művét. Az EVSZ formálisan is megszűnik, külső munkahelyen az átmeneti csoportba soroltak sem dolgozhatnak, így még a mostaninál is kevesebb esélyük lesz rá, hogy szabadulásuk után visszataláljanak a munka világába. A legenyhébb fokozatú büntetésre ítélt, kifogástalan magatartású fogvatartott évente összesen tizenöt napra, továbbá tízszer tizenkét órára hagyhatja el az intézetet. (Ez a szabály az elítélteknek mindössze az 5,7 százalékát érinti, a többiek legfeljebb öt, illetve tíz napot kaphatnak.) Németországban a börtönön kívül tölthető idő 21, Svédországban 36, Olaszországban 45 nap.
Ami pedig a zsúfoltságot illeti, a törvényalkotó meglelte az abszolút megoldást. Az egy fogvatartott számára biztosítandó mozgásteret háromról négy négyzetméterre emelte. Csak éppen hozzátette: "lehetőség szerint". Ahogy az elítélteket lehetőség szerint külön helyiségben és lehetőség szerint a lakóhelyükhöz közeli bv-intézetben kell elhelyezni. Aztán ha nincs rá lehetőség, az már az elítélt baja.
Embertelenek a börtönviszonyok Ecuadorban, jó, hogy magyar tudósítók, riporterek beszámolnak erről. De hadd ajánljak a figyelmükbe néhány további témát:
Készíthetnének riportot M. Gy. elítélttel, aki Vácon tölti a büntetését másodmagával egy cellában, amely 1893-ban, de a jelenlegi Európai Börtönszabályzat ajánlásának megfelelően egyszemélyes zárkának épült. A mozgásteret egy használaton kívüli harmadik ágy is szűkíti. Ezt M. Gy. összecsukta és a falhoz támasztotta. Tettéért fegyelmi büntetést kapott, mert az elítéltnek - így az igazgató - semmilyen körülmények között nincs joga megváltoztatni a zárka berendezését. Az igazgató ellenben nem kapott fegyelmit, jóllehet a hatályos IM-rendelet értelmében a zárkában a létszámot úgy kell meghatározni, hogy minden elítéltre három négyzetméter mozgástér jusson.
Ellátogathatnának a nagyfai börtönbe. Itt az elítéltek mind arról panaszkodtak, hogy a víz agyonklórozott, ihatatlan. Az előző igazgató, mondták, a lovainak is kívülről hordatta a vizet. Az új intézetvezető elismerte, hogy a hálózat elavultsága miatt kénytelenek erősen klórozni a vizet, de a megyei ÁNTSZ a vízminőséget rendszeresen ellenőrzi, és azt rendben lévőnek találta. (Utóbb Csongrád megye megbízott tiszti főorvosa is megerősítette, hogy a vízminőség valamennyi paraméter tekintetében az előírt értékhatáron belül van, csupán az arzén- és az ammóniumszint haladja meg csekély mértékben az Európai Unióban megengedett (de Magyarország vonatkozásában ideiglenesen még elfogadott) mértéket. Magunkban már el is könyveltük volna, hogy a fogvatartottak panasza nem megalapozott, ekkor azonban történt egy kis hiba. E sorok írója egy pohár vizet kért a konyhában, nem ellenőrzési célból, csupán mert a bv-dolgozók ebédlőjében rendszeresített szódás szifonból kifogyott a víz. "Tessék inkább egy üveg ásványvizet venni az automatából - mondta a konyhás hölgy kedvesen. - A csapvíz fogyasztása nem ajánlatos."
Ha pedig színről színre szeretnék látni az ecuadori viszonyokat, akkor a szegedi Csillag börtönbe menjenek el, és keressék meg azokat az előzetes letartóztatásban lévő nőket, akik nemrégiben írtak a Magyar Helsinki Bizottságnak. A zárka mérete kb. 3x5 méter, válaszolták a bizottság kérdésére, a létszám nyolc fő. Kérték, hogy legalább a két üres ágyat vigyék ki, ahogy kivitték a fölös ágyakat a szomszéd cellából is, de azt a választ kapták, "ha jönnek még cigányok, azokat úgyis ide teszszük". "Az ablakok lenyithatók, de a felügyelet, ha lenyitjuk, fegyelmivel és fogdával fenyegetőzik." "Nyolc személy van, akik szívesek, 50 fokos melegbe hogy fogjuk túlélni az előzetes letartóztatásunkat? Jelenleg is két személy rosszul lett, Tökölre vitték őket. Hát persze nem örültek az önök válaszának. (...) Azt mondták: jól elrúgtuk a pötytyöst, majd pálmafát és koktélokat hoznak nekünk. (...) Ezt is sírva írom magának, mert nem tudom mi lesz a vége. Én már úgy félek, de nemcsak én, hanem a zárkatársaim is".
A szerző a Magyar Helsinki
Bizottság elnöke
