A nyelvtanuló küzdelmei
Az átlag magyar diák felsőoktatási tanulmányai kezdetekor már nyolc évig tanult idegen nyelvet, többnyire legalább kettőt. Mégis az általános tapasztalat az, hogy - tisztelet a kivételnek - a többség nem sokra ment vele. Úgyhogy átlag magyar diák próbálkozik. Nyelvtanfolyamra jár, magántanárhoz. Újra és újra. Nekidurálja magát, elhatározza és - megint csak tisztelet a kivételnek - keserű szájízzel feladja. Aztán megint megpróbálja... Aztán nyelvvizsgázik, de sokszor fél év múlva nem emlékszik már semmire.
Egy idegen nyelv tanulása mindennapos elfoglaltság, és rengeteg kitartást igényel, mondja a jó nyelvtanár (továbbiakban NYTA) jó előre. A nyelvtanuló (továbbiakban NYT) megígéri, hogy tanulni fog. Mindennap öt órát. Anynyira nincs szükség - mondja NYTA -, 15-30 perc elég, de minden áldott nap.
Telik-múlik az idő. NYT nagyon elfoglalt, sok a dolga, fáradt és aludni szeretne, legalább néha. NYTA erre azt mondja, hogy ami igazából fontos, arra szakítunk időt, nemdebár? NYT erre elmeséli szomorú életét NYTA-nak, hogy éjjel-nappal dolgozik a gyárban, hogy számos gyermekét eltartsa alig alszik, és habár nagyon-nagyon szeretné, de nem jut ideje szótárazni és nyelvtani példamondatokat böngészni. Majd ha előléptették, elköltözött, vett egy autót, többet sportol, lefogyott stb., majd akkor. De tényleg...
Kérdés, hogy kinek megy ez? Ki is az, aki aztán megtanul egy idegen nyelvet? Ki nem adja fel? Természetesen a kitartó, a szorgalmas, de leginkább: a szenvedélyes NYT. Akinek hobbija, szenvedélye az adott nyelv, egy életen át. Mert nagyon szeretne azon a nyelven kommunikálni. Vagy már nagyon sokszor feladta. Akit érdekel a kultúra, az irodalom, vonzódik az adott nyelvet beszélő emberekhez. A nyelvvizsga, a diploma stb. nyilván nagyon tud motiválni, de nem tartósan. Sajnos.
A legjobb megoldás szert tenni egy idegen ajkú egyedre, és beleszerelmesedni. Ezt csak az adott országba való költözéssel lehet csak überolni. De ha az ember képes idegen ajkú barátokat szerezni (akik nem beszélnek magyarul - ez fontos!), az is megteszi. Mert ahhoz, hogy egy nyelvet megtanuljunk, azután, hogy nyelvtudásunkat fejlesszük és karbantartsuk, folyamatosan "ki kell tegyük magunkat" az adott idegen nyelvnek. És legyünk őszinték: a nyelvtanórák többnyire unalmasak és/vagy röhejesek. Itt kúszik a képbe (ha nem találunk idegen ajkú társat) a kultúra, az emberek, a tévénézés (az adott nyelven persze), a zenehallgatás, az idegen nyelvű beszélgetőklubok, az internetes segédeszközök, a DVD-k (eredeti nyelven és ugyanúgy feliratozva remek nyelvtanulási segédeszköz), újságok, könyvek (rengeteg, nyelvtanulók számára leegyszerűsített nyelvi kiadvány kapható). És az idegen nyelven való kommunikálás és olvasás mámora. Hogy jééé, értem! Nahát, ez teljesen másképp van magyarul, de... Csakhogy valahogy el kell jutni addig... Ha eddig eljut, ha ezt megtapasztalta, a NYT többnyire függő lesz. Mert a nyelvtudás számos nyilvánvaló előnye mellett van még egy, amiről nem sokan beszélnek: idegen nyelven beszélni, olvasni, kifejezni magunkat olyan, mintha személyiségünk egy másik aspektusa is megnyilvánulhatna. És ha az a "másik én" szimpatikus, az adott nyelven beszélni, írni, olvasni olyan lesz, mint a heroin: addiktív. Még! Kérek még...! Csak eddig el kell jutni. Innen már a nyelvtanulás, ahogy az angol mondja: "csak egy séta a parkban".
