Maradnak az arab labdarúgók

Mégis folytatják edzőtáborozásukat a Békéscsabán múlt szerdán rendőri intézkedés alá vont arab focisták. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság részéről Szombati Andrea sajtószóvivő tegnap közleményt adott ki, mely szerint a velük szemben alkalmazott kényszerítő intézkedés jog- és szakszerűségére vonatkozó vizsgálatok ugyan még nem zárultak le, de az már megállapítható, hogy az akcióban részt vevő egyes rendőrökkel szemben fegyelmi eljárást kell lefolytatni. Az intézkedő rendőrök többsége ugyanakkor a közlemény szerint jogszerűen járt el.

Az Al-Dhafra Sports Club vezetőjével a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság részéről Hajdú Antal rendőr ezredes vitatta meg a történteket, tolmácsolva személyes bocsánatkérését is az okozott kellemetlenségekért. Egyúttal felhívta a figyelmet, hogy hasonló nagyságú, fiatalokból álló csoport egy kisvárosban feltűnést kelthet, ez pedig lakossági bejelentésekhez vezet. Ezért hasznos, ha egy ilyen nagy létszámú csoport érkezéséről a rendőrség is tud - az incidens súlyához képest túlzott mértékű rendőri felvonulásnak ugyanis az volt az oka, hogy a bejelentők a közeli menekülttábor lakóinak vélték az arab futballistákat.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.