Barcs punkénekes ugyanis. És mint ilyen, bunkó, durva, trágár, viszont pontos, kíméletlen, érzékeny és okos. Úgy beszél az országgal, ahogy az ország megérdemli. Úgy beszél a drogdílerről, a politikusról, a szektavezérről, mindenkiről.

Barcs túlélte a késő hetvenes évek alkoholista budapesti undergroundját, aztán a nyolcvanas évek heroinista undergroundját, megúszta a szektát és a marketingmenedzserkedést, az állam csecsét, a maníros művészkedést.

Neki nem kell kiplakátolnia magát városszerte, róla mindenki tudja: ő az underground. Lenn van a koszban, hogy onnan utálhasson mindent és mindenkit, aki megérdemli. Egy ókori cinikus bölcs a lehányt kocsmaasztalnál. "A világok legszebbike a ház mögé kihajított rakás szemét" - idézi Hérakleitoszt weblapján, mert Barcs a maga módján bizony esztetizálgat olykor. Barcsot ne is úgy képzeljék el, mint a tévében majomkodó punkénekeseket. Nincs neki színes haja, taraja, szaggatott pólója, lánca, motorosdzsekije. Hanem egy barázdált arcú, mosolygós szemű bunkót képzeljenek el, egy kocsmai magyar embert, aki nem tűnik föl senkinek egy pinceborozóban. Lehetne burkoló, képzőművész, lakatos vagy cigányzenész.

(A kilencvenes évek budapesti undergroundjának urbánus legendává nőtt Barcs-sztorija: Miklós ül a Libellában, hajnal négy felé lehet már, brikett részeg mindenki, de leginkább ő maga, egyszer csak fölemelkedik az asztaltól és a pult felé üvölt: - Pincér! Egy kiló kokaint! Egy csíkban az Árpád hídig, taxi helyett!)

Bőven túl volt már a harmincon (meg a mákon, meg a mindenen), amikor rock and roll zenekart alapított 1989-ben, akkor, amikor már halott volt a rock and roll, amikor az ő nemzedéke már kihullott, elvitte a drog, az őrület vagy a pénz, vagy a három valamilyen kombinációja.

Teljesen reménytelen kezdés. Teljesen reménytelen arcok.

Tizenhat év alatt talán tizenhat számot bírtak írni, próbálni talán sosem próbáltak.

És csoda történt, ebben az országban, ahol rockfronton szinte sosem történnek csodák. Mert ez a zenekar mára jószerével az egyetlen normális, dögös, kegyetlen rock and roll zenekar, a magyar Sex Pistols, MC5 és Stooges - 3 in 1. Barcs már közelebb az ötvenhez, mint a negyvenhez, és a Flash évről évre, koncertről koncertre jobb.

Barcs szövegeihez hasonlót pedig még senkinek sem sikerült összehoznia ebben a hazában. Ki kellene szállnia Bozóki miniszternek, és a nemzeti kulturális örökség részévé nyilvánítani legalább a refréneket. ("Trolibusz, metró, villamos/Árpi, anyád hogy van?/Alul művelt, de felül buta /Találkozó a vagonban")

A Flash talán '95-ben tűnt föl először a Szigeten, a Bahia színpad utolsó fellépőjeként az utolsó napon. Akkor még nem voltak sátrak a színpadok fölött, és a koncert talán reggel fél hat-hatig is tartott. A legnagyobb punkkoncert volt, amit életemben láttam. Punk a felkelő nap alatt, teljesen szétivott, szétesett közönséggel, egy teljesen szétivott, szétesett zenekar. "Az utolsó bassza be maga után az ajtót!" - üvöltötte a számok között Barcs. A hangulat leírhatatlan volt, illetve valakinek, véletlenül épp Barcs Miklós énekesnek sikerült leírnia egy mininovella-szerűségben (Barcs stílusa igen rusztikus és roppant élvezetes): "Fergeteges hangulat keletkezett, mindenki vad vedelésbe fogott, a bokrok alól álmos poszthippik vánszorogtak elő, a hálózsákjukat és a nőjüket maguk után vonszolva, Mijez, mijez? motyogták, és gyorsan rendeltek másfél deci unikumot, hogy le ne maradjanak. A második szám egyből a Kúrom a nőt, csöng a telefon, vidáman üvölti velem mindenki, száll a por és folyik a bor. A színpad előtt megvadult pankok pogócskáznak, hátrébb mosolygós, nevető arcok, sugárzik róluk a nívós és kulturált szórakozás önfeledt öröme. Megtelik a nézőtér. A tudatom a kétorrlyukba tömött szpíd és a rávedelt pár liter fajbor hatására együtt hasad a hajnallal, egyszóval itt a kék virradat, egy amerikai kémműhold kerül a Flash által a kozmosz felé kibocsátott energia sugarába, csodálkozva káromkodik egyet, megpördül, és meteoritként fénycsíkot húzva belezuhan a légkörbe."

1995 óta a Flash föllépett minden Szigeten, és mindig az egyik legjobb koncert volt. Az utolsó fellépőhelyükről ugyan elpaterolták őket, kellett a hely az egyik főszervezőnek, de mindig a Flash maradt a Sziget igazi zárókoncertje.

Talán Sziget is csak addig van, amíg van Flash. (A Flash a Sziget gibraltári majma vagy hogy.) És amíg van Flash a Szigeten, addig legalább egyszer biztosan érdemes kimenni.

Flash-koncert a Szigeten: Bahia Színpad, augusztus 15., éjjel 2 óra