Elektronikus dzsihádot folytat az iraki al-Kaida

Zarkávi egy évvel ezelőtt még szinte ismeretlen volt, azóta viszont aprofi internetes megjelenésnek köszönhetően már Washington is alegveszélyesebb ellenségek közé sorolja.


Soha egyetlen gerillaszervezet sem folytatott még olyan sikeres elektronikus dzsihádot, szent háborút, mint az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez kapcsolódó, Abu Muszab az-Zarkávi vezette iraki csoport - írta a The Washington Post.

A jordániai terrorista ismertségét is az internetnek köszönheti, tökéletesen párosította egymással a valós idejű háborút az internetes dzsiháddal: a merényletek videóra rögzítése és a világhálón való terjesztése harcuk szerves részévé vált.

A klasszikus al-Kaida még a hegyek között rejtőzött, legfeljebb faxon vagy műholdas tévén  keresztül üzent a külvilágnak. Zarkávi csoportja viszont Irak városi feltételei között harcol, kihasználva a széles sávú internet, a legújabb videotömörítési és -szerkesztési eszközök nyújtotta lehetőségeket. Ő már egy új nemzedéket képvisel, segítői olyan huszonévesek, akik otthonosan mozognak a modern internetes technológiákban.

A terrorista vezér valóságos internetes birodalmat épített ki, amelyben naponta átlagosan kilencszer üzennek a világnak. Július első felében 180 hírük jelent meg a neten. Kiváló minőségű, nagy felbontású videókat tettek közzé lefejezésekről, öngyilkos merénylők kiképzéséről. Szövegeket helyeztek el a támadások vallási igazolására. Legutóbbi slágerük az az iraki háborúról szóló 46 perces film, amelynek ezt a címet adták: Minden vallás Allahé lesz.

Ez a háború már arról szól, hogy minden akciót filmre kell venni és hozzáférhetővé kell tenni a neten: a támadásokat úgy hajtják végre, hogy interneten is követhetők legyenek. A nézők még azt is megválaszthatják, hogy a széles sávú vagy dial-up kapcsolatnak megfelelő verziót töltik le. El lehet dönteni, hogy Windows Media vagy RealPlayer lejátszóval nézik meg a filmeket, amelyek még mobiltelefonra is letölthetők.

Zarkávi lefilmezi, ezáltal halhatatlanná teszi a leendő öngyilkos merénylőket, recepteket kínál pokolgépek összeszerelésére, testre erősítésére. A jordániai terrorista a világ szeme előtt, az interneten egyeztetett Oszama bin Ladennal, az al-Kaida vezérével, hogy egyesítik erőiket a Nyugat elleni harcban. Tanácsokat adnak arra, milyen biztonságos utak vannak Irakba, és milyen mecsetekben rejtőzhetnek el a harcosok Szíriában.

A The Washington Post által megszólaltatott amerikai szakértők csak azt tudták megállapítani, hogy az internetet a teljes mértékben korlátozatlan információáramlásra teremtették meg, többé már nem lehet leállítani. Zarkávi internetes birodalma a közelmúltban jelentette meg online magazinjának felújított, harmadik verzióját, amelyben mellett értekezés olvasható a rajtaütések tökéletes kivitelezéséről.

A washingtoni lap egyetlen honlap címét sem közölte.

(forrás: MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.