Az ügy ennyi lenne csupán. Az orosz sajtóban közölt másnapi beszámolók is arra utalnak, hogy a közvélemény szerint a tengerészek élete nagyobb kincs a "Haza titkainál". Ez az eset voltaképpen nem is érdemelné meg, hogy a továbbiakban a hátteret feszegessük, ha nem "függene" a levegőben a következő fejezet. A Discoveryről van szó, az amerikai űrsiklóról, amelynek leszállását hétfőn elhalasztották a floridai űrbázis rossz időjárása miatt. Ilyen már volt korábban is, de a mostani repülésnek meglehetősen borúsak voltak az előzményei is. A korábbi tragédia után évekig szünetet tartottak a repülésekben, s most, amikor újabb kísérletet tettek, a startot ismételten halasztani kellett biztonsági okok miatt. Legutóbb viszont arról lehetett olvasni, hogy amennyiben az űrsiklóval nem lehet megkockáztatni a visszautat, úgy orosz rakétával - hazatérő egységgel - kell kimenteni a Discovery személyzetét az űrállomásról. A kölcsönös függés tehát nem csökkent azóta sem, hogy Oroszországot hallgatólagosan megfosztották a szuperhatalmi státustól. Sőt, ez a két eset - a valóságos és a lehetséges - arra utal, hogy miközben értelmét vesztette a kölcsönös elrettentés és visszatartás stratégiája, a kölcsönös függés nem szűnt meg. Sőt, talán erősebb lett - mindenekelőtt ott, ahol a veszélyt a korábbi évtizedekben felhalmozott "saját veszélyforrások" jelentik.

A két legnagyobb atomhatalom, általában véve Oroszország és a "Nyugat" kölcsönösen függ egymástól. Ha a mérték nem is azonos. Energiapolitikában és környezetvédelemben különösen így van, hiszen a világ legnagyobb szennyezőiről van szó. Az USA nyíltan vállalt önös érdekeire hivatkozva utasítja vissza a kiotói megállapodást. Oroszország csatlakozott az egyezményhez. Környezeti állapotát ezen kívül is sok minden veszélyezteti, így a tengeröblökben rozsdásodó atom-tengeralattjárók. A közös fellépés ezekben a valóban globális ügyekben annak ellenére nehézkes, hogy mindkét oldalon érdekeltségükről beszélnek. Sőt állandó a párbeszéd, olyannyira, hogy az orosz vezető és az amerikai elnök barátokként kezelik egymást. Ez a barátság bizonyos fokig a közös politikai akciókra is kiterjed. Olyanokra, mint a terror elleni fellépés.

Ám valahogy a gesztusok ritkán alakulnak hatékony tettekké. Sok jel szerint az oroszok és a Nyugat több energiát fordít az egymás elleni tevékenységre, mint a nyilvánvalóan közös ellenség elleni fellépésre. Az okokat kereshetjük a történelmi gyanakvásban, a kulturális különbségekben. Ez utóbbihoz tartozik egy felettébb lényeges és tartós tudati elem: az állam vagy társadalom és az egyén, a személyiség viszonya. A világ nyugati felén az egyes ember sorsa, élete, egy kisebb közösség tiszta vize és levegője alapvető érték. Nem fogadjuk el, hogy valamilyen abszolút fensőbb államérdek nevében azt semmibe vegyék. Keleten másként van. Ott a nemzeti nagyság, egység, az állam érdeke "mindent és mindig üt". Azt gondolom, amíg az uralkodó szemléletek ennyire különbözőek, addig az ellentét, a gyanakvás nem szűnik meg teljesen.

A vasárnapi mentőakció ezért lehet több, mint technikai bravúr. Az oroszok a tengerészek életét a "Haza titkai" elébe helyezték. A britek, amerikaiak, japánok költséget nem kímélve tettek meg hatalmas utakat hét ismeretlen emberért. A korábban egymásra fenekedő haderők tagjai tettek így. Átléptek egy fontos határt.