A munkavállalók harmada zajban dolgozik

Magyarországon a munkavállalók csaknem harmada zajban dolgozik. Közülük tavaly 169-en szenvedtek halláskárosodást a munkahelyi zajártalom miatt. A munkavállalók tucatjai naponta vannak kitéve a munkahelyi zaj ártalmainak és az azzal járó veszélyeknek. Bár a zaj legnyilvánvalóbban az iparban jelent gondot, a legkülönfélébb egyéb munkakörnyezetekben - például az iskolában, a zenekari árokban, a bárokban, sőt a pilótafülkében - is jelen van. Magyarországon tavaly 169 olyan foglalkozási megbetegedést regisztráltak, amit munkahelyi zajártalom okozott. Ez a szám akkor is rendkívül magas, ha figyelembe veszzük, hogy az itthoni munkavállalók közel harmada, az EU területén pedig mintegy 60 millió ember dolgozik zajos, esetleg halláskárosodást is okozó munkahelyen. Bizonyítékok vannak arra is, hogy a zajterhelés hatással van a szívre és az érrendszerre, szerepe van a magas vérnyomás kialakulásában, növelheti a stresszt és a balesetek kockázatát.

A magyar jogszabályok a 85 decibel feletti zajt minősítik az egészségre ártalmasnak, ezen felül már a halláskárosodás veszélyével kell számolni. - Vannak azonban olyan üzemek, ahol ennél is magasabb értéket mérnek - tudtuk meg Tomecz Évától, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat munkaegészségügyi főosztályának vezetőjétől. Ő azért is fontosnak tartja a jobb megelőzést, mert a 85 decibelnél erősebb zaj visszafordíthatatlan halláskárosodáshoz vezet, ami nemcsak a munkaképesség csökkenését okozza, hanem társadalmi elszigetelődéshez is vezethet. Kérdésünkre, hogy milyen lehetőségek kínálkoznak a zaj okozta károsodások megakadályozására, Tomecz Éva elmondta: mindenekelőtt valamennyi munkavállaló számára meg kell teremteni a foglalkozás-egészségügyi ellátást. A rendszeres orvosi, illetve az előzetes alkalmassági vizsgálatok kiszűrhetik azokat a dolgozókat, akiknek már valamilyen hallásproblémájuk van, s emiatt nem alkalmasak a zajban végzett munkára, illetve a folyamatos kontroll segít felfedni a hallásromlást.

A munkaadó felelőssége az egyéni hallásvédő eszközök beszerzése, és annak megoldása is, hogy csak azok tartózkodjanak a zajos munkahelyen, akiknek feltétlenül ott kell dolgozniuk.

A hallásvédő eszközökből egyébként bőséges a kínálat, bizonyos feltételeknek azonban meg kell felelniük. Így egyebek mellett annak, hogy az úgynevezett fültok ne okozzon allergiát, pluszmegterhelést vagy egészségkárosodást. Előfordul ugyanis, hogy a fülvédők viselése fejfájást, kellemetlen érzést okoz. Míg egy pár füldugót 50 forintért lehet kapni, addig a legolcsóbb fültok 1400 forintba kerül. Erősebb zaj ellen azonban olyan speciális fültokokat ajánlanak, amelyek ára öt- és tízezer forint között mozog.

A legolcsóbb fülvédõtok ezernégyszáz forintba kerül
A legolcsóbb fülvédõtok ezernégyszáz forintba kerül
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.