Ezzel még nem is volna baj, a fő gond, hogy ezekre a leomolt határokra most rázúdult a ménkű sok eső, ami elriasztotta az alkalmi kószálókat a hajdani verőcei Expressz-táborból kiszakított meseszép völgy eseményeinek megtekintésétől. Én is úgy néztem ki, mint egy ázott ürge, amikor nyakig sárosan beállítottam a dombok által ölelt kicsiny rétre csütörtök este. Hogy beleszimatoljak az "ellensziget" levegőjébe.

Valami letűnt világot keresünk mindannyian a mai globalizált, arctalanított környezetünkben, írja beköszöntőjében Toroczkai László, s a helyszíni élmények engem is erről győznek meg. A fiatalok valóban letűnt világok eszméi után kajtatnak - átszellemülten ordítják: "Mindent vissza!" -, miközben közülük többen valószínűleg kizárólag az efféle helyeken jutnak el olyan - mindnyájunk számára értékes - népi hagyományokhoz, mint a népzene, a néptánc, a kézművesség vagy a honfoglalás kori lovas íjászat.

Kettesben érkezünk a cimborámmal, akivel sokféle ilyen helyen megfordultunk már, igaz, kissé megrekedtünk a KISZ pusztavacsi alkoholfesztiváljain, mindegy. Kipengetjük a 2200 forintos napijegy árát, és belevetjük magunkat a jurtaépítés izgalmába. Az eredetileg lakatosként foglalkoztatott mester büszkén mutatja a lenvászonból készült építményt, precíz, szép a keretül szolgáló faszerkezet rögzítése, ízlésesek a díszítések. Van kis jurta meg nagy jurta, amelyet 420-450 ezer forintért akár itt, a helyszínen meg is vehetnénk. A mester újabban egyre többet ad el módosabb városi kerttulajdonosoknak. Most azon van, hogy nemezzel szigetelje, mert a téliesített jurta további izgalmakat rejt.

Vannak eredeti mongol jurták is, még a KISZ-es időkből maradtak itt (a táborhely a régi Expressz-táborvezető tulajdonában van), s azért nem lehetett tovább bővíteni a kollekciót, mert a mongolok a 90-es években kiviteli tilalmat rendeltek el a mobil építményekre. Az itteniekre a nagy eső miatt nejlonfóliát húztak. Ennek az antihun alkalmazási módszernek a párás időben valamiféle dunszthatás lehet a végeredménye. De a lakók nem bánják.

Egy nagy térképre az érkező csoportok kis zászlócskákat tűztek, így jelzik, hogy hová valósiak. Senki sem jött Temes és Brassó megyéből (mert az piszok messze van), s hézagosan képviselteti magát az Alföld (hajdan szegényparaszti) lakossága is. Annál többen érkeztek egynémely (évszázados feudális nagybirtokrendszerrel bíró) dunántúli megyénkből, s irgalmatlanul sokan Budapestről. Az itteni jelek szerint a Kárpát-medence magyarsága Budapesten koncentrálódik. Nagyjából ugyanez mondható el a fesztivál szellemi hátteréről is. A többség nem a szórványmagyarságból, hanem a magyar fővárosból verbuválódott. Ők aztán különféle témakörökben jeleskednek. Kiszely István a magyarok őstörténetéről és antropológiai sajátosságairól, Raffay Ernő meg arról beszél, hogy véglegesek-e a trianoni határok. Bakay Kornél professzor Ne bántsd a magyart! címmel értekezik. A szokásos jobboldali "esztrádműsorokban" ismert kollégák tüsténkednek (Bencsik, Haeffler, Rákay, Siklósi Beatrix), az ifjúsági kerekasztalnál a Fidelitas, az Ifjúsági Demokrata Fórum, a Jobbik, a MIÉP és a Hatvannégy Vármegye ifjúsági mozgalmának "lovagjai" küzdenek, a vasárnapi szentmisét Katona István egri megyés püspök celebrálja. A nemzeti rock zászlóvivőivel való beszélgetésen csupa olyan "frontember" - gyerekek, ne!, ez a liberális kakaóműsorok fordulata - vesz részt, akiknek bandáiról, bizonyára előrehaladott korom okán, sohasem hallottam. Viszont örömmel láttam, hogy Waszlavik Gazember él és virul, vasárnap muzsikál, s előtte, szombaton ő a főszereplője a Kocsonya Mihály házassága című egyfelvonásos népszínműnek. Hogy a Waszlavik Szabadcsapat előtt színre lépő R-Go zenekar hogy került ide és mit fog csinálni, arra magamtól soha rá nem jönnék.

Sokan zászlókat lengetve járnak-kelnek, jellemző az árpádsávos piros-fehér lobogó, ami a kilencvenes évek elején még föltűnt, ma már mindennapos dolog. Miként az is, hogy magyarnak lenni nem is olyan olcsó mulatság. Egy préselt tarsolylemezzel ékesített bőr övtáskát például 20 ezer pengőforintért kínáltak a gonosz kalmárok. Ezzel szemben elfogadható áron (2400-ért) hozzá lehetett jutni a Drei Lillien, drei Lillien című, német menetdalokat vagy a Waffen-SS eredeti "slágereit" tartalmazó CD-khez. Nem riasztanék el senkit az efféle relikviák megvásárlásától. Ha valaki szerelemből veszi, mert mondjuk gerjed a katonásdira (soha nem kúszatta nyakig a sárban Varga főtörzsőrmester, és a nótát se kerestették vele úgy, hogy közben a golyóit verdeste a gyalogsági ásó), az már problémásabb. Sokan viselnek katonaruhát, ez a magamfajta egykori virágrágicsáló hippitörmeléknek nem kifejezetten rokonszenves.

Ránk esteledik, kezdődik a koncert. A hallgatóság zászlókkal szurkol, s majd minden szám végén Vesszen Trianon!-t skandál. Akkor is, amikor az egyik csapat egy Tímea nevű lányról énekel. Az Ismerős Arcok formás zenekar. Óvatos dallamok, finom népzenei alapok, a dolog élvezhető. A Zorall zenészei képzettebbek, de a csomó 60-as évekbeli táncdal zúzós átpunkosítása kissé merész. A Magurak (volt Magozott Cseresznye) éjfél után kezd. A magyar technikusok ősi szokása, hogy rányomnak a basszusgitárra meg a dobra, az énekhang ezeknél cseppet se számít. Így viszont a dalszövegekből sem lehet botrány. A szövegek - csak foszlányok jutnak el hozzánk - az irredentizmusbiznisz alapköveire épülnek: Attila hunjai, Árpád népe, Kárpátok bércei, Trianon, Kassa, Rozsnyó, Komárom és Eperjes...

Kifelé jövet - áthaladva a vitéz Horthy Miklós körúton és átvágva a Prónay Pál téren - azon tanakodunk, most akkor Rozsnyó hogy lehet újra a miénk, ha már határ sincs.

- Megoldjuk, kérlek alássan - ütjük össze bokánk helyett a választ. - Sose add föl! Állj a vártán! Küzdj, harcolj, nyergelj, fordulj! Felvirrad a mi napunk!

Ha tovább maradnánk, hamar belerázódnánk.

Nyakig sárban szórakoztak az ellenszigeten