A digitális szakadék betemetésének jelszava egyesíti a techno-optimizmust és a szociális érzékenységet. Sokak szerint az ázsiai és afrikai országok demokratizálódása is az interneten áll vagy bukik.

A közgazdászok és gazdasági újságírók azonban egyre kevésbé hatódnak meg a lelkesítő szlogentől. Mindinkább felismerik, hogy a digitális szakadék csak tünete más, sokkal súlyosabb bajoknak. Az éhínség, a rossz egészségi állapot, vagyis a szegénység tünete.

A szegény országokban rengeteg az írástudatlan, és sokhelyütt áram sincs. Ezért nem sokra mennek a számítógépekkel és az internettel. A tüneti kezelés helyett inkább magát a szegénységet kellene enyhíteni. Ebben pedig nagy szerepe lehet a mobiltelefon elterjedésének.

A BBC riporterei beutazzák az afrikai országokat, és mindenütt belenéznek a digitális szakadékba. Simon Hancock Tanzániában járt, s áthajózott Zanizbár szigetére is, ahol a halászat az egyik fő jövedelemforrás.

Azt tapasztalta, hogy a halászok mobiltelefonon tájékozódnak a piaci árakról. Ha Zanzibárban túl sok a hal, a főváros, Dar es Salaam felé veszik az útjukat, ahol jobb árat érnek el.

Egész Tanzánia le van fedve, a lakosság 97 százaléka számára elérhető a mobilkapcsolat. Olyan nagy a lefedettség, hogy nem lehet számítani a vezetékes hálózat kiépülésére.

„Azt szokták mondani – írja Hancock –, hogy ebben nagy veszély rejlik, a digitális szakadék veszélye. Amióta az első internet-guruk előbukkantak a ködből, azóta  prédikálják, hogy internet nélkülözhetetlen a gazdaság növekedéséhez és az üzlet virágzásához. Elvégre így van ez Nyugaton is. Vezetékes hálózat híján nem lesz  internet-hozzáférés, s mindenféle gazdasági rémségekre lehet számítani.”

A szegény zanzibáriaknak azonban senki sem telefonálta meg a szörnyű hírt, ők vígan mobiloznak tovább.