Kondor, Szadai: nem mi kezdtük

Nem kívánok reagálni arra, amit rólam írtak - "nyilatkozta" lapunknak Kondor Katalin, a Magyar Rádió volt elnöke, akit arról próbáltunk kérdezni, felvette-e azt a 15 és 19 millió forint közötti "kárpótlást", amelyhez szerződésének köszönhetően juthat.

A Népszabadság tegnap számolt be arról: az egyéves megbízási díjnak megfelelő összeg - a volt rádiókuratóriumi elnökkel, a fideszes Szadai Károllyal kötött szerződése alapján - azért jár neki, mert egy évig nem mehet más műsorszolgáltatóhoz dolgozni. (Nem mintha ment volna, hiszen változatlanul a közrádióban dolgozik.) Szadai azzal érvelt lapunknak: ezt a gyakorlatot még Hajdu István volt rádióelnök vezette be, amikor - szerinte "nagyon helyesen" - hasonló tartalmú szerződéseket kötött a rádió akkori ügyvezetőivel. Agárdi Péter szocialista kurátor szerint viszont exkluzív szerződést Kondor Katalin csak az új rádióelnökkel köthetne.

A közrádiónak Kondor távozása óta két ügyvezetője is van (a Kondor által megbízott Hollós János és a kuratóriumi elnökség megbízottja, Szijártó István). A kuratórium MSZP-s elnöke, Gellért Kis Gábor felszólította Hollóst: adja át a vezetést Szijártónak, s amikor Hollós közölte, hogy ezt fenyegetésnek veszi, ráadásul még senki sem kereste meg ezzel az igénnyel, Gellért Kis még tovább ment: közölte, hogy amíg Hollós át nem adja az ügyvezetést Szijártónak, addig a kuratórium elnöksége nem utal át forrásokat a Magyar Rádió Rt.-nek.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.