Az 1994-es fordulata után Orbán és környezete hasznosította ezt a pocsék hagyományt. "Ellenfeleink idegenszerűek" - nyilatkozta miniszterelnökként. "A haza nem lehet ellenzékben" - bíztatta híveit az elveszített választás után. Újabban arról beszélt, hogy "a baloldali vezetők, visszaélve a baloldali emberek bizalmával gyakran bizony rárontottak a saját nemzetükre".

Mintha minden baloldali vezető 1945 után kommunista lett volna, és minden baloldali a kommunistákban bízott volna. Mintha nem a "nemzeti erők" vezették volna bele az országot mindkét világháborúba. Mintha a Horthy-rendszer hivatalnokai és csendőrei, majd pedig a nyilasok - "visszaélve a jobboldali emberek bizalmával" ugye, ha alkalmuk adódott - nem rontottak volna rá a nemzet zsidónak nyilvánított tagjaira?

Orbán hiányolja a "nemzeti" elkötelezettségű baloldalt, holott ott van az orra előtt (tudja is). Az 1985-1989 között az MSZMP KB titkári posztját betöltő Berecz nemrég a "nemzeti érdekre" hivatkozva nagykoalíció létrehozásáért könyörgött a Népszabadságban. Csalhatatlan "nemzeti" érzéssel ő is elkapta a legalacsonyabb mentális fogódzót: ébredjünk rá, hogy "mindnyájan magyarok vagyunk" És: "...hiszek abban, hogy egyszer a magyarság mai politikai elitje is felismeri: VAN NEMZETI ÉRDEK!" Hát ki vonta ezt valaha kétségbe?

Az a baloldal, melyet a volt KB-titkár képvisel, mindvégig "nemzeti" volt. Nem véletlen, hogy a magukat a nemzeti érdekek letéteményeseinek tekintő népiek jelentős része kereste a megegyezést a pártállami nómenklatúrával. Sokan meg is találták. Milosevics Szerbiája a példa, hogy mi történhet, ha ez a fajta baloldali "nemzeti" potenciál kiszabadul a nagyhatalmak teremtette karanténból.

Nem ennek a bereczi-orbáni szóhasználatnak az átlátszó demagógiája a döbbenetes, hanem az, hogy még hatni lehet vele. Hogy nem mindenkinek világos: csak attól, hogy valaki egy (jobb- vagy baloldali) nézetet "nemzetinek" nevez, az a nézet még nem feltétlenül a nemzet érdekét képviseli. Tiszától Jásziig, Révaitól Bibóig, Szálasitól Rákosiig nem volt olyan politikus és politikai gondolkodó, aki a nemzeti érdeket ne tekintette volna fontosnak. Csak éppen nem ugyanazt értették rajta. Különböző politikai nézetek alapján különböző nemzeti érdekek fogalmazódnak meg. Attól, hogy valaki magát "nemzetinek" nevezi, még nem "nemzetibb" másoknál. Sokszor csak utólag derül ki, hogyan kellett volna "jól szeretni, tudni bölcsen, a hazát".

A társadalom életét hol internacionalista, hol nemzeti érvekre hivatkozva keserítették meg. Orbán az utóbbi változatot gyakorolja. Berecz törleszkedési vágyból és liberálisgyűlöletből fakadó sületlenségeivel és Orbán "nemzeti" köntösbe öltöztetett retorikájával a jobboldal egy részének szájhős politikai örökségét folytatja: elnyerni azoknak a szavazatait, akik még azt hiszik, hogy ha saját érdekeiket nemzetinek tekintik, akkor azok ettől már azonosak is a nemzet érdekeivel.

Ennek a "nemzeti" demagógiával feltüzelt közállapotnak a következménye, hogy a baloldaliak nagy részének a jobboldaliság, a jobboldaliak nagy részének pedig a baloldaliság nem igazán legitim politikai alternatíva, hanem ellenséges, bűnös valami.

Az ellenségkép sugalmazásában az elmúlt másfél évtizedben a jobboldali politikusok egy része agresszívebbnek bizonyult, mint a baloldaliak, de csak azért, mert - nem túl messzire visszanézve a múltba - 1989 után erkölcsileg a jobboldal állt jobban. Az államszocializmus baloldali diktatúrának tételezte magát, melynek áldozatai triviálisan a jobboldaliak voltak, noha baloldaliak tömegének az élete is tönkrement ebben a zsarnokságban. A zsarnoki rendszerek bukása után látszólag mindig az áldozatok állnak jobban erkölcsileg - míg ki nem derül, hogy elnyomók és elnyomottak egymást formálják kulturálisan, s ez alól csak kevesen tudják teljesen kivonni magukat.

Súlyosbítja a helyzetet a múlt tisztára mosásának igyekezete. Egyes jobboldaliak a "zsidókérdést" próbálják visszacsempészni a közéletbe, lekicsinyítik a jobboldali magyar politika második világháborús felelősségét (és magyar tömegek részvételét a raszszista gondolkodásban és cselekvésekben). Kódoltan üzenni Orbán se rest: nemzetre rontás dolgában a baloldal "genetikus örökségéről" beszél. A diktatúrát egykor tevőlegesen vagy hallgatólagosan támogató baloldaliak közül is sokan ugrásra készen állnak, hogy tisztára mossák a pártállami korszakot. Szövetségeseik azok a mai jobboldaliak, akik annak idején karrierista vagy "nemzetépítő" céllal együttműködtek a pártállammal. Kirakatfiguráik felajánlkozásra készen állnak, Berecztől Pozsgayig, és Orbán meg is próbálja őket felhasználni.

Ebből a melegágyból kelnek ki a népámítás Orbán-Berecz-féle vacak mondatai. A politikus érzi, hogy van olyan társadalmi közeg, amelynek tagjai ezekre fogékonyak. Miért is ne lennének? Egy évszázadon át megszokták, hogy a politikai rendszerek semmibe vették a személyiséget és az ellenfél gyűlöletét hirdették. Ezért hát az is természetes, ha ők is gyűlölködnek, vagy jobb esetben végig se gondolják, hogy milyen hamis gondolatokat fogalmaznak meg politikusaik. A demagóg "nemzeti" frazeológia megerősít a hárításban. Ezért az ellenségképek vevőre találhatnak. Az ellenségre minden áthárítható. Orbán retorikája ezen alapszik.

- Ahhoz hozzászoktam, hogy hazaárulónak nevezel. Na de azt is terjeszteni, hogy 30-40 százalékos árengedménnyel csinálom, már egy kicsit erős!

A szerző író