Nyugati atomhulladék Oroszországban – tiltakozik az Ecodefense

Az Ekozascsita (Ecodefense) orosz környezetvédő csoport azzal vádolt meg két nyugat-európai konzorciumot, hogy hatalmas mennyiségben szállít nukleáris hulladékot Oroszországba újrafeldolgozás céljából, s a használhatatlan mellékterméket Oroszországban hagyja.

Közleményében az Ekozascsita saját kutatásaira hivatkozva azt állította, hogy az Urenco német-holland-francia, valamint az Eurodif francia konzorcium 1996 óta szállít Oroszországba nukleáris hulladékot. Az újrafeldolgozási folyamatban kitermelt uránt visszaszállítja Nyugat-Európába, a hasznosíthatatlan melléktermékek viszont Oroszországban maradnak.  

Csak Németországból 1996 és 2001 között 9740 tonna nukleáris hulladék érkezett Oroszországba, majd 2001 és 2005 között német tájékoztatás szerint hasonló mennyiséget (a pontos adatot titkosították) exportáltak. A környezetvédők kutatásai szerint az importált hulladék 67-76 százaléka marad Oroszországban tárolás céljából, ami azt jelenti, hogy 1996 és 2005 között 14-15 ezer tonna radioaktív hulladék halmozódott fel.

Az Ekozascsita állítása szerint a két nyugat-európai konzorcium a világpiaci áraknál jóval kevesebbet fizet az urándúsításért Oroszországban, ráadásul a használhatatlan melléktermék elhelyezése egyetlen centjébe sem kerül. A munkálatokat három orszországi üzemben végzik: a Jekatyerinburg közelében fekvő uráli elektrokémiai kombinátban, a szibériai vegyi kombinátban (Tomszk-7) és az angarszki nukleáris-vegyi kombinátban.

A környezetvédő csoport szerint a nyugat-európai konzorciumok egyrészt azért szállítanak Oroszországba nukleáris hulladékot, mert az orosz atomenergia-ügynökség (Roszatom) és vállalatai hajlandóak befogadni a hasznosíthatatlan radioaktív hulladékot.

Másrészt ha az Urenco és az Eurodif önállóan gondoskodna a nukleáris hulladék újrafeldolgozásáról, az ötszörösére emelné termékeinek árát. Az előzetes számítások szerint az Urenco németországi ágának az urándúsításból származó bevételeinek felét kellene a hulladék tárolására fordítani, ami az Ekozascsita szerint csődbe vinné a vállalatot.

A felháborodott orosz környezetvédők azzal vádolták az orosz atomipart, hogy nukleáris szemétgödörnek használja Oroszországot. "Az újrafeldolgozásból származó hasznot a Roszatom magas rangú hivatalnokai és külföldi társaságok teszik zsebre, a radioaktív hulladék viszont az orosz adófizetők nyakában marad. Az Ekozascsita mindent lehetséges eszközzel arra törekszik, hogy elérje a külföldi nukleáris hulladék behozatalának leállítását" - közölte Vlagyimir Szlivjak, az Ekozascsita társelnöke.

(forrás: MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.