- A négy évvel ezelőtti, Margit-szigeti Európa-bajnokság ugyancsak aranyérmes fináléja után nagyjából a négyes-hatos villamosig rohant, s szimplán hazacsattogott: ennek alapján azt is gondolhatta az ember, hogy pénteken a montreali repülőtér felé vette az irányt.

- Kanadából kicsit nehezebb hazajutni...

- Szóval?

- A vége nem az edzőkről szól. Legalábbis nálam. Ha elveszített döntőről van szó, a tréner ott áll a parton, és durcás; ha győztesről beszélünk, rögvest bevágják a vízbe, holott szerintem ez rossz szokás. Tudniillik az illetőt akkor kell bevágni a vízbe, ha bukás van: ebben az esetben ugyanis nyilvánvalóan kiderülne, ki a hunyó.

- Az athéni olimpia hatodik helyezése után épp Faragó Tamás volt a hunyó. Sérelmezte?

- Sokan rámlőcsölték az akkori szereplést, én pedig most azt akartam szemléltetni, hogy óvatosabban kellene bánni a jelzőkkel. Elfogadom, hogy bizonyos helyzetekben rosszul döntök, de mindent nem szeretek magamra venni. Mármost az olimpián hihetetlen destruktív volt a légkör, hihetetlen destruktív volt a pszichológustól a segédedzőig jó néhány ember. Az új válogatott felépítésénél nem véletlenül tartottam a legfontosabb szempontnak az erős kohéziót. És a montreali sikerrel elégtételt érzek.

- Miként lehet destruktív egy pszichológus? Unottan hallgat?

- Például mutyizik a játékosokkal; nem azt csinálja, ami a dolga.

- Hét helyen módosult a csapat az olimpia óta...

- Azért akadt itt kényszerű változtatás, ugyanakkor az a hat játékos, aki bennmaradt az együttesben, hasonló daccal, motivációval, tűzzel készült a világbajnokságra, mint én. Emellett hadd mondjam el: mostani első helyezésünket játékosok, edzők és pszichológusok nagyban elősegítették azzal, hogy nem jöttek ki Montrealba.

- Ha ezt most elolvassák...

- Olvassák! Távollétükért örökké hálás leszek!

- Mi futott át a fején akkor, amikor a döntőben négygólos hátrányból egyenlítettek az amerikaiak, és következett a hosszabbítás?

- Nem úgy viselkedtem, mint egy szurkoló, megkíséreltem azokban a pillanatokban is edző lenni. Arra gondoltam, hogy ami történt, megtörtént; pánikot nem szabad kelteni, főként, mert nőkről van szó: maradtam tehát tréner és pozitív. Csavartunk egyet a taktikán, mindazonáltal a lányokban is megmaradt a hit, ennek nyomán pedig nyertünk. Egyébként ezen a világbajnokságon, eltérően a többi női csapatsportágtól, úgy hódítottuk el az aranyérmet, hogy minden mérkőzésen jobbak voltunk riválisunknál, következésképp nem azért győztünk, mert a másik sokat hibázott. Mondhatni: ebben a tekintetben férfiasnak mutatkoztunk.

- Legközelebb talán az olimpiát is megnyerik...

- Tudja, mi most a legfontosabb?

- Nem én.

- Az, hogy végre megegyem a húslevesemet cérnametélttel.

Faragó Tamás