Könnyű drog az automata?

Nem enyhítettek a kecskeméti városatyák a játéktermek nyitását szabályozó rendeleten. Több képviselő szerint a helyi szabályozás a vállalkozások szabadságát sérti. A városban oktatási, egészségügyi és egyházi intézménytől kétszáz méteres távolságon belül nem lehet játéktermet nyitni, illetve az ezen a területen lévő vendéglátóhelyek nem üzemeltethetnek nyerőgépeket. Nemrég néhány vállalkozó arra kérte a városatyákat, hogy a rendeletben megszabott távolságot csökkentsék száz méterre.

Az ellenzéki Szeberényi Gyula Tamás képviselő (Fidesz) szerint a vendéglátóhelyeken elhelyezett játékgépek olyanok, mint a könnyű drog, mert a fiatalok könnyedén megízlelhetik a nyerőautomaták hangulatát, s innen egyenes út vezet a professzionális szerencsejáték-barlangokba. Adorján Mihály (SZDSZ), a jogi és ügyrendi bizottság elnöke szerint a rendelet igazságtalan és értelmetlen, hiszen aki játszani akar, az eddig is megtett kétszázötven métert egy játékteremért.

Kohajda László képviselő (Fidesz) szerint azok, akik a rendelkezés enyhítését szorgalmazzák, a Malom Központ befektetőinek érdekeit képviselik. A városközpontban felépült szórakoztató- és kereskedelmi központ a kecskeméti katolikus nagytemplom közvetlen szomszédságában van, ami korlátozza azt a lehetőséget, hogy a plázában játékterem létesülhessen. Érdeklődésünkre a Malom Központ beruházói azt válaszolták, hogy a rendelet, illetve annak módosítása nem érinti elképzeléseiket.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.