Önfelszámolás az átvilágítóknál
Jószerével már csak magának az intézménynek a felszámolása maradt Gondos Imre átvilágítóbíróra, aki éppen tizedik éve szolgál az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzésére létrehozott bizottságban. Miután a testületet az átvilágításról szóló törvény június végével megszüntette, korábbi munkatársai szétszéledtek. A bírák még viszonylag jól jártak, mert nekik megyei bírói poszt jár, az adminisztratív személyzet tagjait viszont állásajánlat nélkül küldték el. A hosszú időn át becsülettel végzett munka után még egy köszönöm sem jutott nekik - panaszolja Gondos bíró. Nem jutalmat, csak néhány jó szót vártak volna, ám munkáltatójuk megfeledkezett róluk. A bíró tudja persze, hogy a házelnök nehéz időszakot élt át, mégsem erre számítottak. De tudomásul kell venni - fogalmaz Gondos Imre -, hogy az átvilágítóbizottság a rendszerváltozás mostohagyereke volt. A törvény végrehajtásához szükség volt a bírákra, szeretni azonban nem feltétlenül kell őket.
A testület székházában az életnek szinte nyoma sem maradt. Egy iroda, az irattár, meg egy az elszállításra váró berendezési tárgyakkal telizsúfolt folyosószakasz kivételével minden üres. Az alapos felújításra szoruló helyiségek így, lecsupaszítva, még reménytelenebbül festenek: elképzelni is nehéz, hogy ezekben az irodákban néhány hónapja még emberi sorsokról döntöttek. Pedig elég sokan vannak azok, akik itt kényszerültek szembenézni már-már elfeledett tetteik dokumentumaival: aláírt beszervezési nyilatkozatokkal, jelentésekkel, kifizetési bizonylatokkal.
A bizottság 1994-ben látott munkához, és a kilenc bíró a múlt év végéig csaknem tizenegyezer személy - közöttük parlamenti képviselők, politikusok, állami vezetők, bírák és ügyészek, vezető újságírók - ellenőrzésével végzett. Majdnem minden ötvenedikről derült ki, hogy valamilyen módon együttműködött az állampárti belső elhárítással, a karhatalommal vagy - még korábban - a nyilaskeresztes párttal.
- Az érintettek aránya tehát mintegy kétszázaléknyi, körülbelül annyi, mint a többi volt szocialista országban - mondja Gondos. De ennél kevesebben, mindössze 128-an várták meg a felszólítást, hogy a posztjukról mondjanak le; a többiek csendben távoztak, sokan meg sem várva az átvilágítást.
Persze a bizottsági döntések egy része senkinek nem okozott meglepetést, hiszen a Horn- és a Medgyessy-kormány egyes tagjai - köztük maguk a miniszterelnökök is - köztudottan érintettek voltak. Ők korábbi állami vagy politikai vezetőként titkosszolgálati jelentések címzettjeiként szerepeltek, ráadásul Horn egy rövid ideig karhatalmista is volt. Ez pedig elegendő ok volt arra, hogy lemondásra felszólító határozat szülessen, igaz, foganatja nemigen volt. Ám ilyen indokkal talán tizenöt esetben állapítottak meg érintettséget; a többiek a III/III-as szolgálat hivatásos tagjai vagy titkos - és fizetett - munkatársai voltak. Egy-két ilyen ember az átvilágítottak minden csoportjában akadt, bár a hajdani titkosszolgálati kapcsolatokra a legtöbbször - Gondos Imre becslése szerint az ügyek kétharmadában - a sajtó és a kultúra munkásainak körében derült fény. Néhányan egyébként jól időzített áthelyezéssel, vagy átmeneti "lefokozással" sikeresen kerülték el a vizsgálatot.
De mindez ma már a múlt, hiszen a törvény szerint az ellenőrzés a múlt év végével befejeződött, igaz, néhány határozatot csak az idén hoztak meg. Gondos szerint talán érdemes lenne folytatni, hiszen az állampárti múlt máig kísért, a jogalkotó azonban másként döntött. A bíró így a "felszámolóbiztos" szerepét tölti be: megpróbálják kézbesíteni a "címzett ismeretlen" jelzéssel visszaérkezett határozatokat, átadják az irattár maradékát a Nemzetbiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának, és ellátják a még folyamatban levő három peres ügygyel kapcsolatos teendőket.
A hivatal három emberének csupán ennyi feladata maradt. Gyakorlatilag megszüntetik önmagukat, és december végével szélnek eresztik őket. Közülük egyedül Gondos Imre lehet biztos a jövőben: őt visszavárják a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróságra, ahol büntetőbíróként dolgozik majd tovább. A fővárosban eltöltött tíz év után elég dicstelen befejezés ez, mégsem sajnál semmit. S bár senki sem köszönt meg nekik semmit, legalább érdekes, új feladatokat kaptak. Szélesen mosolyog, és csaknem jókedvű, amikor búcsúzóul még hozzáteszi: ezt nem veheti el tőlük senki.
