Második fejezet. Orbán rájön önnön ballépésére, és olyképp módosítja, egyszersmind aktualizálja a baloldal "nemzeti árulásának" koncepcióját, hogy a mai magyar baloldalt jórészt nemzeti érzelmű emberek alkotják ugyan (az MSZP szavazói, nyilván!), de ezeknek a remek embereknek, kikre a Fidesz igényt tart, nincsen igazi képviseletük, mert az MSZP vezetői voltaképp baloldali álarcban megjelenő liberálisok. Tehát: a "magyar érdekek" azt kívánják, hogy az MSZP-ben igazi nemzeti fordulat következzék be, magyarul: vezető- és elitváltás.

Harmadik fejezet. Orbán helyett a szóvivője beszél, aki egyszerűen elfeledi a főnöke által az "egész" XX. századi magyar baloldalról mondottakat, de még a mai MSZP-t is; az egész ügyet Gyurcsányra hegyezi ki, mondván, hogy a kormánynak nincs nemzetpolitikai koncepciója.

Az első két fejezetet ki lehetett volna spórolni a Fidesz-kommunikációból. Végtére is mindig, minden kilométerkőnél Gyurcsány feje van a célkeresztben. És a szokásos harcmodorral, a magyar közönség, sőt a politizáló emberek köztudott feledékenységére építve Révész Máriusz azt találja mondani, hogy a kormánynak nincs "nemzetpolitikai koncepciója", holott ha ez a koncepció azonos a határon túli magyarság jobblétének előmozdításával - ami durva leegyszerűsítése a nemzetpolitikának -, akkor neki tudnia kell, hogy Gyurcsány Ferenc januárban összefoglalta a teendőket (Szülőföld-program, integráció, autonómia, gyors és emberséges honosítás, nemzeti vízum, a határon túli magyarság alkotmányos státusának rendezése). Avarkeszi Dezső, MSZP-s képviselő - kormánymegbízottként - e teendők EU-konform törvényekbe iktatásán dolgozik azóta is.

Egyszóval az egész építmény agresszív, közönséges, választási blöff, amely ösztönreakciókból (Kun Béla, Rákosi) és főként tudatlanságból próbál politikai (választási) tőkét produkálni a Fidesz számára. Gyurcsánynak "nemzetpolitikai" ügyekben nem sok tartozása van a nemzettel, a határon túliakkal, a Fidesszel szemben; utóbbival szemben, amelynek politikai műve egyetlen, voltaképp hasznavehetetlen papírban, az ún. magyar igazolványban merül ki - nos azzal szemben végképp nem.

De ez még hagyján. Van, amit a megfigyelő voltaképp könnyen dekódol és elhelyez a kampánymezőben. (Rendben.) Van azonban, amitől ugyanő, pestiesen szólva, dob egy hátast. 1. Orbán Viktor a liberalizmustól (praktikusan: az SZDSZ-től, annak alapigazságként kezelt "nemzetietlenségétől") akarja megtisztítani az MSZP-t, miközben Amerikában, az IDU konferenciáján "a túladóztatottság miatt bénult állapotban lévő" magyar gazdaságról fecseg, azaz egy tőről metszetten ultraliberális "dumával" szórakoztatja a hallgatóságát. Hogy van ez? Kedden antiliberálisok, szerdán liberálisok vagyunk, mikor mi kell? 2. Ugyancsak Orbán Viktor (meg a szóvivője) a Gyurcsány-féle MSZP-vel, annak vélelmezett nemzetietlenségével szembeállítja a szerb, a horvát, a román és a szlovák baloldal nemzetiérdek-érvényesítő politikáját. Orbán úr! Milosevicsre, Iliescura vagy Meciarra tetszett gondolni? Esetleg az illetők közmondásos magyarbarátságára, "nemzeti vonaluk" kulcselemére mint a magyarság szempontjából méltánylandó szempontra? (Elnézést a cinizmusért.) Vagy arra, hogy milyen könnyű kézzel osztották a kettős állampolgárságot? 3. Akkor a célnál vagyunk. A friss Fidesz-narratíva szerint Gyurcsánynak nem Orbánnal van vitája (értsd: a bálványosi "nemzetrontás"-kitétel el se hangzott), hanem az MSZP nemzeti érzelmű tagságával. Csakugyan? Ennyire azért nem vagyunk feledékenyek. Ez igazán rossz leplezése annak a köztudott incidensnek, hogy miközben Orbán Erdélyben a kettős állampolgársági népszavazás kimenetele miatt próbálta kínpadra vonni "a nemzetére rárontó" Gyurcsányt, pár száz kilométerre onnan, a vajdasági Zentán, "második énje", Kövér László szinte becsmérlő szavakkal nyilatkozott a "kényszeredett" népszavazásról.

Ki az, aki a sajátjaival vitatkozik? A Fidesz kínban van.