Gyógyfürdőből a bíróságra
Történetünk főszereplőjét negyven éve az egyik utolsó nagy hazai gyermekparalízis-járvány kényszerítette kerekes székbe. A hetvenes években Nyugatra távozott, és Svájcban telepedett le. Tavaly egyhetes gyógyfürdős kezelésre látogatott haza, amelyre évente egyszer egészségügyi okokból van szüksége. Az interneten böngészve talált rá a zalakarosi Gránit gyógyfürdőre, ami egyrészt közel volt itteni rokonai házához, másrészt a gyógyfürdő személyzete telefonon azt mondta, hogy a létesítményt mozgáskorlátozott is igénybe tudja venni.
Emberünk beült az autójába, és Svájcból Zalakarosra utazott. A problémák a parkolóban kezdődtek, ahol az összes mozgássérültnek fenntartott helyet elfoglalták. De a fürdő bejáratánál a jegykezelő újból megerősítette, hogy a gyógyfürdő rendelkezik a mozgássérültek fogadásához szükséges berendezésekkel.
Hogy ez pontosan mit jelentett, az már a Nagykanizsai Városi Bíróság ítéletének indokolásában olvasható. Az eset idején a fürdő hat medencéjéből mindössze egyben volt mozgássérültek beemeléséhez szükséges berendezés, de az sem működött. Honfitársunk idegenkedett attól, hogy a személyzet segítségét vegye igénybe, mivel már rég hozzászokott, hogy önállóan közlekedjen. Ekkor azt tanácsolták neki, hogy menjen az alsó szinten lévő medencéhez, amely ugyan nincs ellátva beemelő készülékkel, de alacsony a pereme, és segítség nélkül is bele tud mászni. Azt is elmondták, hogy az odavezető út is akadálymentes.
A medencéhez vezető első lépcsőt valóban ellátták kerekes szék szállítására szolgáló lifttel, csak éppen a személyzet nem értett a kezeléséhez, és jó tíz percig nem tudták üzembe helyezni. Amikor végre elindult, minduntalan beragadt, és a lépcsősoron való lejutás is tizenöt, kínosan hosszú percbe telt, miközben a lépcső két végén a továbbhaladni nem tudó fürdőzők népes csoportja álldogált a kerekes székben üldögélő embert bámulva.
Az "akadálymentesített" lépcső után, rövid folyosón áthaladva néhány fokból álló, ezúttal felfelé vezető lépcsőhöz ért. A szélén egy rámpa vezetett fel, a tervezői azonban fejlett karizomzattal rendelkező mozgássérültre számíthattak, mivel a rámpa csaknem harmincfokos dőlésszögű volt, dacára annak, hogy az akadálymentesítésről szóló jogszabály előírása maximálisan nyolcszázalékos dőlésszöget engedélyez. Honfitársunk kis híján visszagurult kerekes székével a rámpáról.
Végül nagyjából egy órával az érkezése után sikerült eljutnia az ominózus medencéhez, ahol magától bemászott a vízbe, de a medencében sem érezte igazán jól magát, minduntalan arra gondolt, hogy visszafele menet mindezt újra meg kell ismételnie.
Így történt: a lépcsőlift újra beragadt vele, a többi fürdőző megbámulta őt, a különbség ezúttal csak annyi volt, hogy a meredek rámpán nem a visszagurulástól, hanem a túl gyors leereszkedéstől kellett tartania.
Kifelé menet a gyógyfürdő alkalmazottjai nemhogy a belépőjegy visszafizetését nem ajánlották fel neki, még csak elnézést sem voltak hajlandók kérni a kellemetlenségekért. A távozó vendég ekkor beírt a panaszkönyvbe. A fürdő személyzetének illetékese azonnal megjegyzést fűzött hozzá: szerinte a berendezések működőképesek voltak, csak a személyzet nem volt kiképezve. A későbbi felperesnek ez volt az utolsó csepp a pohárban, és beperelte a gyógyfürdőt. A kártérítési per összege töredéke volt annak, amit Nyugaton egy hasonló esetben veszíthetett volna az intézmény, gyakorlatilag jelképes összeg.
A Nagykanizsai Városi Bíróság nemrég első fokon megállapította, hogy a zalakarosi Gránit gyógyfürdő félretájékoztatta a vendéget, amikor azt állította: a gyógyfürdő akadálymentes, és a vagyoni mellett erkölcsi kártérítés megfizetésére is kötelezte a gyógyfürdőt.
A sértett képviseletét ellátó Major Ügyvédi Iroda munkatársa, dr. Jaczó Dániel ügyvédjelölt szerint az ügy precedensértékű lehet, de az elsőfokú ítélet egyelőre csak félsikerként könyvelhető el.
- Egyfelől sikernek tartom, hogy a bíróság ügyfelünk vagyoni kártérítés iránti igényének egészében, nem vagyoni kár megtérítése iránti kérelmének pedig legalább részben helyt adott, és ezzel kimondta, hogy a fürdő jogsértést követett el. Másrészt az akadálymentesítési kötelezettségére építő érvelésünket nem fogadta el, arra hivatkozva, hogy a gyógyfürdő nem középület, és a törvényben előírt újabb határidő még nem járt le.
Köztudott: a kormány nemrég 2010-ig hosszabbította meg a közintézményekre kötelező akadálymentesítés határidejét. Kérdés, hogy egy gyógyfürdőre - amely a felperes bizonyítékai szerint közpénzből kapott milliós támogatásokat - mennyiben vonatkozik a középületekre előírt akadálymentesítési kötelezettség.
A fürdő igazgatója, Horváth Vencel a folyamatban lévő bírósági ügyről nem kívánt nyilatkozni, mindössze annyit közölt lapunkkal, hogy megfellebbezték a nagykanizsai bíróság elsőfokú ítéletét.
Az a szemlélet is elgondolkoztató, hogy egy gyógyfürdő, amelytől - ahogy indokolásában a bíróság is megfogalmazza - a törvényi előírásokon túl is elvárható lenne, hogy mozgássérültek számára is megfelelően hozzáférhetővé tegye a szolgáltatásait, tízmilliókat költ más beruházásokra. Van wellness-szalon és látványfürdő, ugyanakkor a létesítmény akadálymentesítését csak tessék-lássék oldották meg. Ráadásul a gyógyfürdő sem az eset után, sem a per folyamán nem kért elnézést a vendégtől az őt ért kellemetlenségekért.
Honfitársunk az idén újra Magyarországra jön, mivel ez a hazája, de itthon ezután már jóval alaposabban érdeklődik, ha valahová be akar jutni, nehogy hasonló kellemetlenségek érjék. Elvégre pereskedni sem lehet a végtelenségig.
