Ez a korrekcióötlet viszont, úgy tűnik, kezd mániává válni. Holott tapasztalhatta, nem igazán gyümölcsöző egy ilyen vállalkozás. Akik az előző kormány idején többet kaptak az átlagosnál, szép csendben zsebre tették a hirtelen jött pénzt, akiket megrövidítettek, úgy érezték, ezzel még korántsem állt helyre a világ rendje. A most beharangozott lépések megint a múltba vezetnek, és nem a jövőbe. Méltánylandó ugyan a kormányzati törekvés azok kárpótlására, akik a sors és a nyugdíjrendszer igazságtalanságai okán kevesebbet kapnak, mint nekik járna. A kör azonban alig felmérhető, kis jóakarattal mind a hárommillió nyugdíjasnak van valamilyen sérelme. Vegyük ezeket sorra.

Legalább egymilliónyian mondhatják el, hogy kevesebb pénzzel kell beérniük - ugyanannyi megszolgált évvel és járulékkal -, mint előbb vagy később nyugdíjba ment társaiknak. Kezdjük a legidősebbekkel: 1987 előtt az éves rendszeres nyugdíjemelést alul, felül behatárolták, így a - mégoly nyomott bérrendszerből adódó kis - nyugdíjkülönbség is eltűnt az évek során. Az pedig már közhely, hogy a legmagasabb infláció éveiben - az 1991-1996 között nyugdíjba mentek - szintén rosszul jártak. Híre kelt annak is, hogy az 1988-91-ben nyugdíjazottak ellátását szintén "rendbe teszik", no meg a rokkantnyugdíjasokét, amely szisztémában még több az igazságtalanság, mint a "rendes" rendszerben.

És akkor még nem beszéltünk azokról, akik becsapva érzik magukat, mert ez a kormány sem kárpótolta őket az Orbán-Torgyán-kormány által "differenciált" emelésért, amely ismét csak a kisnyugdíjasoknak kedvezett. Ugyanakkor a kisnyugdíjasok jó része szintén úgy gondolja, őt is megilleti a kárpótlás. Hiszen ő a rendszerváltás igazi áldozata, aki munkahelyét elveszítve - leginkább minimálbéren - kényszervállalkozóként küszködött, nem szaporítva a munkanélküliek táborát. Az ígéretek beváltását várják a 75 évesnél idősebb egyedülállók is, akik azt nehezményezik, hogy az özvegyeknek több ellátás jár, mint nekik. És nagyon nehéz lesz megértetni velük, hogy az ígért pótlék is csak a nyugdíjminimum környékén élőknek szólt.

Mint ahogy nagyon nehéz lesz szétszálazni azt, hogy kinek jár magasabb nyugdíj amiatt, mert valamely kormány éppen az ő kárára segítette meg a kisnyugdíjasokat, hogy ki lett "magas" nyugdíjas valamilyen - járadékkal meg nem szolgált - jogcímen, hogy ki az, aki sok évtizednyi tisztes kereset után lett minimálbéres kényszervállalkozó, és ki az a kisnyugdíjas, aki - virágzó vállalkozásából összegyűjtött - több tízmilliós tőkéjéből vígan tengeti napjait.

A cukorkaosztogatással (l. Bokros Lajos) nem lehet híveket szerezni. A kárpótlás - ezt a rendszerváltást követő években megtanulhattuk - egyszerre céltalan és káros. Céltalan, mert az egymást követő osztogatási menetek után a társadalom épp olyan elégedetlen maradt, mint volt, csak közben egyre szegényebb lett. Káros, mert erőszakot tesz a törvények szellemén. Azt sugallja, bármi elintézhető, csak nagy hang és politikai támogatás kell hozzá. Ez pedig nem gondosabb, hanem éppen felületesebb munkára készteti a törvények készítőit. A slampos törvények pedig állandóan újratermelik a kárpótlásban reménykedők táborát.