Árat fel?
Aki érzékeny az üzemanyag-árakra, az most is kiválóan tud tájékozódni. A képlet ugyanis egyszerű: aki nem írja ki nagyban az árait, az drága. Ha kevesebbet akarok fizetni, eleve nem hajtok be a kútjához. Ez a helyzet távolról sem új: a Shell már régóta, míg a Mol és az OMV egy-két éve szokott le az oszlopárakról. E gyakorlatot tehát nem a mostani, extra magas üzemanyagárak hozták, hanem az, hogy a többieknél drágább cégek igyekeztek minél kevésbé híreskedni az áraikkal. Ebben semmi meglepő nincs, minden kereskedő így van ezzel: minél kedvezőbb árat kínál, annál nagyobb számokkal írja ezt ki. Természetesen az árfeltüntetési kötelezettség az oszloptakaró cégekre is vonatkozik, tehát nekik is lehetővé kell tenniük, hogy a betérő autós még a tankolás megkezdése előtt megismerhesse az áraikat. A kérdés az, hogy a tankolás olyan speciális vásárlási forma-e, amelynél a vevő megfelelő tájékoztatása érdekében az eladót a szó szoros értelmében szélesebb körű tájékoztatásra kell kötelezni. Szerintem nem. Sok olyan szokványos vásárlási forma van, amelynél az ár megismerése sokkal fáradságosabb a fogyasztó számára, mint az oszloptakaró benzinkutaknál.
Egy oszloprendelet megalkotása előtt ráadásul azt is mérlegelni kell, hogy a kívánt hatás jogi eszközökkel elérhető-e egyáltalán. Vajon paragrafusba önthető-e, mekkora oszlopon, mekkora betűkkel és számokkal, milyen megvilágítással kell feltüntetni úgy az árakat, hogy azt az autós távolról és menet közben (azaz még a bekanyarodás előtt) el tudja olvasni. Ezt a most "működő" oszlopokról is csak módjával lehet megtenni, pláne nagyobb sebességnél csúcsforgalomban.
De végül is nem vagyok én az olajcégek ügyvédje, ha valakinek ez fáj, írassák ki velük az X méterre lévő oszlopra az Y centiméteres árakat. Csak azt ne higgye senki, hogy ezzel a magyar üzemanyag-piacon bármit elér. Maximum azt, hogy eztán többen tankolnak a Molnál, mert eddig azt hitték, hogy drágább.
