Füvet esznek a nigeri gyerekek

Éhhalál fenyegeti Fekete-Afrika több országát. Késik a külső segítség, a helyi hatóságok felelőtlenek. Niger, Mali, Burkina Faso és Mauritiánia tavaly a szárazság és a sáskákinváziója miatt az átlagnál is kevesebb élelmiszert termelt.

Legalább két és fél millió ember éhezik, pontosabban: éhhalál fenyegeti. A válsághelyzetre a nemzetközi közösség túl későn reagált, hiszen "megszokott". Niger nagyon ritkán termel eleget ahhoz, hogy a népességét ellássa.

Ám a mostani állapot valóban rendkívüli. Az ENSZ élelmezési ügynöksége és több nemzetközi szervezet is folyamatosan kezdett szállítani magas tápértékű kekszeket és más ételeket. A következő napokban kétszázötvenezer személyt tudnak ellátni. Becslések szerint azonban szeptemberig legfeljebb a rászorulók egyharmada kerülheti el az éhhalált a segélyekből.

Niger déli részén most áradások is pusztítanak, terjednek a járványok. Mamadou Tandja, az ország elnöke kedden meglátogatta a leginkább érintett területeket. Magyarázkodott: a kormány szerinte jól kezeli a válságot, hiszen már tavaly novemberben nemzetközi segítségért folyamodtak. Választ azonban nem kaptak.

Az ENSZ szerint akár százötvenezer gyermek is meghalhat. A segélyszervezetek önkéntesei arról számolnak be, hogy a szülők fűvel és falevelekkel etetik gyermekeiket. Rettenetesen lesoványodott emberek érkeznek nap mint nap az étkeztetőközpontokba. Nigert sok bírálat érte amiatt, hogy nem készült fel eléggé az élelmiszerhiányra. Júniusban például a hatóságok nem voltak hajlandóak ingyenételt osztani. Az emberek úgy hallották, hogy ismét úton van a segítség. Bizakodtak és vártak, sokan viszont elájultak a hőségtől és az éhségtől. Akiket nem találtak eléggé éhesnek, azokat egyszerűen hazaküldték. Akik bírták, azok között feszültség alakult ki. A sorban állók közül, némelyek végigverekedték magukat az élelemiszerekig, de a cél előtt a hatóság közbelépett: megálljt parancsolt.

A jótékonysági szervezetek a fejlett világ államainak segítsége, pénze nélkül nem boldogulnak. A G8-ak csúcstalálkozójának egyik fő napirendi pontja az afrikai szegény országok adósságainak elengedése, illetve a segélyösszegek növelése volt. Ebben állítólag meg is állapodtak a leggazdagabb államok. A valóságban azonban még nem történt semmi. Jan Egeland, az ENSZ humanitárius ügyekért felelős koordinátora a BBC-nek nyilatkozva elmondta: - A világ mindig csak akkor ébred fel, amikor a televízióban látja a haldokló gyermekeket.

Az Oxfam segélyezési ügynökség állítja: az éhínséget el lehetett volna kerülni egy tartalékalap létrehozásával. A fagylaltra évente tízmilliárd dollárt költő európaiak és a házi kedvencekre évente harmincötmilliárd dollárt áldozó amerikaiak most eszméltek fel, hogy fontos embertársaik megsegítése. A brit nemzetközi fejlesztési minisztérium támogatásával a "Mentsük meg a gyermekeket" alapítvány negyvenegy tonna élelmet szállít Niger fővárosába, Niameybe. A Világélelmezési program Rómából nyolcvantonnás készletet visz az éhezőknek.

Infúzióval táplálnak egy nigeri kisgyereket
Infúzióval táplálnak egy nigeri kisgyereket
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.