Donald Rumsfeld kialkudta a reptérhasználatot

Tádzsikisztán továbbra is engedélyezi területe használatát a nemzetközi koalíció afganisztáni katonai műveleteihez - közölték tádzsik illetékesek Dusanbéban az odalátogató Rumsfeld amerikai védelmi miniszterrel.

Donald Rumsfeld Emomali Rahmonov tádzsik elnökkel találkozott tegnap - ezután Talbak Nazarov külügyminiszter közölte a sajtóval, hogy Tádzsikisztán teljesíti nemzetközi kötelezettségeit. A közép-ázsiai volt szovjet köztársaság 2001-ben nyitotta meg légterét a koalíciós erők előtt, és engedélyezte egy 150 fős francia alakulat tartózkodását a területén.

Rumsfeld előzőleg Kirgizisztánban is biztosítékot kapott, hogy megtarthatja Manasz nemzetközi repülőtér használati jogát, ami szintén az afganisztáni nemzetközi erők utánpótlása miatt fontos. Az Egyesült Államok jelenleg ezer katonát állomásoztat a Biskek melletti Manaszban. Rumsfeld öt hónapon belül másodszor járt Kirgizisztánban - írta az MTI.

Rumsfeld nem sokkal azután érkezett rövid látogatásra Közép-Ázsia e két országába, hogy a Sanghaji Együttműködési Szervezet (Oroszország, Kína, Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán és Üzbegisztán) legutóbbi, július elején tartott konferenciáján felszólította Washingtont: jelöljön ki meghatározott időpontot a Közép-Ázsiában megszerzett bázisai felszámolására. Egyelőre csak Üzbegisztán jelezte, hogy fontolóra veszi a karsi-hanabádi bázis használati jogának felmondását. Ez utóbbi 2001. októbere óta szintén az afganisztáni hadműveletek egyik kiinduló támaszpontja. Iszlam Karimov üzbég elnök azonban rossz néven vette, hogy Washington nemzetközi ténymegállapító delegáció küldését szorgalmazta Üzbegisztánba a májusi andizsáni zavargásokat megtorló - hivatalosan 175, ellenzéki adatok szerint viszont 1500 halálos áldozattal járó - katonai akció kivizsgálására, és válaszul korlátozta a bázis használatát az amerikaiak számára.

Mint az ITAR-TASZSZ jelentette, hivatalosan vádat emeltek tegnap Tbilisziben a július 20-án őrizetbe vett Vlagyimir Arutyunján ellen, aki George W. Bush májusi grúziai látogatása idején kézigránátot dobott az amerikai elnök felé. (A kézigránát nem robbant fel.) Arutyunjánt egy tbiliszi kórházban ápolják, mert elfogásakor megsebesült. (Fegyveresen ellenállt, lelőtt egy tisztet, mielőtt őt is találat érte.) Ügyvédje közölte, hogy védence a kórházban beismerte: valóban meg akarta ölni George W. Bush elnököt.

Donald Rumsfeld a dusanbei repülõtéren
Donald Rumsfeld a dusanbei repülõtéren
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.