Aki viszont szorosan követi az eseményeket, fölismerheti a finom distinkciót - hétfőn a Fidesz első embere fontosnak tartott egy gyors hírügynökségi telefoninterjút adni, amelyben leszögezi, hogy van ok a baloldal nevében fellépő vezetők bírálatára, ám, nyilván nem véletlenül, elkerülte a szombati általánosító minősítést, mely szerint a "baloldal, amikor csak tehette, mindig rárontott saját nemzetére". Orbán a meggondolatlanul kimondott téziseit egyébként többnyire nem korrigálja, inkább úgy tesz, mintha el sem hagyták volna a száját, hirtelen máshová helyezi a hangsúlyt, egyrészt bizonyítandó igazát, másrészt azt sugallva, hogy kritikusai nem azt sérelmezik, amit korábban mondott, hanem amire most, a "pontosítás" után gondol, ezért nem is érti, mi a baj vele. Az "átértelmezés" előkészítő futamaként fogalmazta meg közleményét a Fidesz elnöksége, amiben a testület leszögezi, hogy a baloldali polgároknak nincs méltó képviseletük, majd alig fél órával később következett az ominózus pártelnöki nyilatkozat, amely a "rárontás" dimenzióját nem tágította (holott a magyar történelem - sajnos - minden oldalról bővelkedik "rárontásban"), hanem szűkítette és "megmagyarázta": "Na, de hát a Rákosi-diktatúrát nem a baloldali emberek csinálták, hanem a baloldal nevében fellépő vezetők".

A történteket nevezhetjük akár kármentésnek is, ha bevallják, ha nem.

Fontosabb azonban annak felismerése, hogy a tudatosan megkoreografált, "új" Orbán Viktoron néha átüt a régi, különösen akkor, ha olyan helyen lép fel, ahol ezért a régiért rajonganak. Márpedig a székelyföldi szabadegyetem ilyen hely.

Ám hogy vitára ingereljem publicistatársaimat, úgy vélem - nincs két Orbán Viktor, csak az elemzők hajlamosak azt hinni, mintha volna. A Fidesz vezére Gyurcsány Ferenc kormányfői bemutatkozásakor minden erejével arra összpontosított, hogy kerülje a belharcot, amelyre Gyurcsány kimondottan vágyott. Maga helyett beküldte a ringbe a sokat próbált frakcióvezetőt, Áder Jánost, aki a "nagy ügyek" kalapácsos embere lett, és megfuttatta az ambiciózus Szijjártó Pétert, aki minden pártjához beérkező visszaélésgyanús jelzéskor azonnal csörömpölt egyet. Vagy többet.

Orbán azzal mutatott mást, mint korábban, hogy türelmesen várt. Kerülte az ütközést, bölcsre és befogadóra köszörülte a mondatait, hogy saját személyével hidalja át azt a kettészakítottságot, amelyet nagy részben ő maga teremtett az országban. Sorra pipálta ki listáján a korábbi "ütközőzónákat", a nyugdíjasoktól a panelprolikig, vidéktől az "ország szívéig", Budapestig, a korábbi MSZMP-tagok felmentésén át a baloldaliság politikában szükséges alternatívájáig. A szocialisták első időszakban felívelő, majd újból lefelé induló szimpátiagörbéje, kommunikációs offenzívájának kimerülése, ügyetlensége, az államfőválasztás komikuma, valamint a szabad demokraták közoktatási hajtűkanyarjai a türelemhez nyugalmat is szolgáltattak - a figyelőállásnak minden körülmény kedvezett. Orbán a tőle mereven elzárkózóknak nem akart tetszeni, a vele szemben érzett brutális antipátiát igyekezett csupán enyhíteni, hogy abból minél kevesebb indulat csoroghasson át a bizonytalanok körébe. És még valami: az enyhülés, amelyet sugározni kívánt, mindössze arról szólt, hogy számára ma már polgár az is, aki nem a baloldalból, csak annak vezetőiből ábrándult ki - nem szándékozik ő senkit átnevelni, megtéríteni, szavazatuk neki épp oly kedves, mint táborának voksai. Van azonban ennek a kitárulkozásnak egy új vonása, amely egyben az MSZP-ben megbúvó viszály kiaknázására irányuló leplezetlen törekvés. Orbán - igaz, a decemberi népszavazás kapcsán - megkülönbözteti a kormány "tőről metszett" liberálisait és a "sok százezres, talán milliós nagyságrendben" létező baloldali embereket, akik egyébként nemzeti elkötelezettségűek, nemzeti érzelműek. Illúzió azonban azt gondolni, hogy a jelenség fölemlítése a kettős állampolgársággal függ csak össze, a Fidesz politikusa ezzel az érzelmi húrral az MSZP-n belül elégedetlenkedők zenekarának hangszereit pendíti meg - veletek lehetne dialógus, sőt, bizonyos kérdésekben akár nemzeti összefogás is. Jó érzékkel teszi ezt, hiszen az MSZP elitje újra és újra azt hiszi, hogy "kibeszélte" már a körükben örökzöldnek tekinthető témát. Gyurcsány Ferenc a legutóbbi pártkongresszuson konkrétumokkal igyekezett alátámasztani, hogy gazdaságpolitikájában egy modern baloldal programja testesül meg - a krónikus pénzhiány azonban olyan szociális deficittel jár, amely akkor is kikezdi a társadalmi igazságosságot, a szolidaritást, ha mégoly nemesek is a szándékok, kezdeményezések. Az MSZP "erogén zónája", avagy az SZDSZ-hez való viszony, a gazdasági kényszerek és lehetőségek higgadt számbavétele, a globalizáció és a nemzeti kérdés tabutlanítása azonban nem csupán a mostani MSZP-vezetés bátortalanságán múlik. Jelenleg sem a kenyértörésben, sem a tisztázásban nem érdekelt a másik fél sem, hiszen a nézeteltérések mögött személyes ambíciók húzódnak - egyelőre takaréklángon. Orbán erre az MSZP-re "játszik". Kicsit fent, nagyon lent.

Gyurcsány tehát "kardozzon" csak, Orbán lakonikus mosollyal figyel, a friss harcos pedig majdcsak belefárad a levegő cséplésébe. Két intermezzo azonban megzavarta a kialakult helyzetet, amely bár nem változtatott a pártok erősorrendjén, de cselekvésre késztette a Fidesz elnökét. Az egyik, hogy a miniszterelnök fölhagyott korábbi tervével, miszerint kibekkeli a választásokig hátralévő időt, s bár vabankra játszva, de nyárig lépett csaknem százat; a másik, a meggazdagodást vizsgáló bizottság tüsténkedése, amely ha súlyos sebet nem is ejt, de karmolja a Fidesz-politikus önérzetét, sőt, néhol szavahihetőségét is. A kormányzati elképzelések közül sok sántít, van, amiben föllelhető fantázia, néhány bevezetése pedig kifejezetten üdvös volna. Ezek érdemi osztályozását, elemzését nem igazán végezte el a Fidesz, ezért ritkán érvelt józanul, ehelyett hol légből kapott számokkal, hol pedig populista szólamokkal, voluntarizmussal, de leginkább a gazdaságról szóló apokaliptikus víziókkal operált, majd az "együttműködő Orbán" - fensőbbségtudata teljes birtokában - bejelentette: "ha kell, segítünk".

A miniszterelnök számára létfontosságú volt, hogy olyan helyzetet teremtsen, amely kénytelen-kelletlen leülteti vele szemben Orbánt (beszélgetésre vagy számpárbajra, mindegy), mert csak ilyen tét mellett volt értelme elmondania már-már saját táborának is - sok a gond, de nem töpörödünk, és nincs ok a letargiára.

A zömmel pattként értékelt vita után a Fidesz vezére fölvette a "győztes Orbán" pózát. Abban tehát tévedett Gyurcsány, hogy a közös asztalnál töltött másfél óra kitörli a legnagyobb ellenzéki párt szótárából a világvége hangulatát idéző szavakat, s racionálisabb mezőre vonul a polémia. Politikai hozamot a kormány néhány intézkedésének iránya, esetleg "termőre válása" mellett abból remélhet a szocialista miniszterelnök, hogy képes a korszerűség és az avíttság alternatívájába helyezni a jövő évi választást.

Esélye erre - kormánya működésén túl - csak úgy lehet, ha minél több párt kerül be 2006-ban a parlamentbe, de semmiképpen nem kettő, illetve, ha bázisával és a bizonytalanok egy részével elhiteti: a Fidesz győzelme esetén Orbán változatlanul nem öleli majd keblére a nemzetet - csak annak a felét.

Orbán Viktor Bálványoson ezért hibázott. Korrigálni pedig csak úgy tudott, hogy azzal ne sértse saját hitbuzgóit. Ez volt a második hiba.