Ha értesüléseim helyesek, a baloldal viselkedésére példának hozta föl a kommunista zsidó Kun Bélát, Rákosit, ámde Nagy Imrét nem említette név szerint, s Kádárt is kifelejtette a szerfölött önkényes névsorból – talán csak nem azért, mert az illetők keresztény népinemzeti származásúak? Úgy látom, Orbán Viktornak nagyon fogyatékos a történelmi emlékezete, ha a magyar baloldal képviselőjeként csak az általa fölhozott két kommunista neve jutott eszébe!

Szabadjon emlékeztetnem rá, hogy a magyar baloldalnak, a magyarság baloldali hagyományának története sokkal messzebbre megy vissza, mint az 1919-es és az 1949-es szélsőbaloldali magyarok és kommunista terroristák, akik magukat sohasem minősítették baloldalinak. Hadd frissítsem fel, úgy látszik hatalmi gőzöktől elhomályosodott elméjében azt, hogy a magyarországi baloldal a modern történelemben valójában a magyar jakobinusokig megy vissza, Batsányi Jánosra, aki felhívta nemzetünk figyelmét, hogy „vigyázó szemeit Párizsra vesse”, a francia forradalom eszméinek magyarországi híveire, akik közé a világpolgár Csokonai Vitéz Mihály is tartozott, valamint annak a Martinovicsféle összeesküvésnek tagjaira, akik baloldaliságukért a Vérmezőn fejük vesztésével szenvedtek meggyőződéseikért.

A magyar baloldalnak, nagy hagyományai vannak, amelyek a történelemkönyvekben is szerepelnek, minden esetben jobb jelzők kíséretében, mint a magyar jobboldal, amely a nemzeti függetlenség olyan bajnokait, mint az ugyancsak franciabarát Rákóczi Ferenc, elárulta, s ezért az árulásért bőségesen megfizettettek. Orbán Viktor elfelejtené? Olyan rossz tanuló lett volna az elemi iskolában, hogy Petőfi Sándort, a világszabadság költőjét, aki ugyancsak a vérét ontotta, bizony mégiscsak baloldalinak kell minősíteni, mégpedig a magyar nemzeti baloldal mártírjának, hogy nevetséges volna Kossuthot jobboldalinak nevezni, s hogy Deák Ferenc is elutasította volna ezt a jelzőt, ha reá akarták volna ragasztani.

Rukkoljunk közelebb korukhoz, az első világháborúhoz! Persze az akkor vezető magyarokat, Tisza Kálmánt, vagy Tisza Istvánt nem reklamálnám el a jobboldaltól, de tudjae egyáltalán Orbán Viktor, hogy a magyar művelődés nagy alakjai abban az időben: Ady Endre, Babits Mihály, Bartók Béla, Móricz Zsigmond – de mellőzöm a hosszú névsor sorolását! Csupa nem zsidó volt, és nem is sváb, hanem szín magyar, ha egyenlő társként küzdöttek is az európai haladásért és demokráciáért a Hatvany Lajosokkal és az ugyancsak zsidó magyar öreg és ifjú Ignotusszal. S ne tudná Orbán Viktor, aki olyan közel hozta irodájához Szent István koronáját, hogy ki vitte bele Magyarországot az első világháborúba? Kik tagadták meg a nemzeti kisebbségektől olyannyira törvényes jogaikat, ha nem a magyar jobboldal? Kik felelősek azért, hogy Erdély románjai, a Vajdaság szerbjei, a Felvidék szlovákjai – mármint a történelmi Magyarország ellenségei – mentek bele e világháborúba? Vérüket ontani azért a kettős monarchiáért, amely az autonómiát megtagadta tőlük? Ki tette Magyarország ellenségévé a cseh nemzetet, megakadályozva Ferenc Józsefet abban, hogy miután Szent István koronáját a fejére tette, óhaja szerint Szent Vencel koronáját is fejére tegye? Megadván a cseh népnek ugyanazokat a jogokat, melyeket a magyarságnak is megadott. Nem a magyar uralkodó jobboldal volte felelős mindezért, amiért a magyar népnek a trianoni igazságtalanságokkal kellett fizetnie?

Emlékeztessem-e Orbán Viktort arra, az egyébként tiszteletre méltó Bethlen István gróf azzal magyarázta, hogy nem lépteti életbe hazánkban az általános és titkos választójogot, mert a magyar nép, amely fölött gyámkodott, nem érett meg a demokráciára? S említsem-e meg a második világháborúért való felelősséget? Vajon a magyar baloldal volt az, amely az utolsó pillanatig vállalta a véres szövetséget a tömeggyilkos nácikkal, a felelősséget a több százezer zsidó és cigány meggyilkolásáért?

De nem akarom hinni, hogy mindezt nem tudná a volt magyar miniszterelnök, és a jövő miniszterelnökség várományosa. Hogy ne ismerné azt a József Attilát, aki mindhalálig vállalta az „ordas” eszmék terjesztése ellen a szociáldemokrata jelzőt. Vajon őt is biztatta volna a megtérésre, a jobboldaliságra, mint egyedül üdvözítő népinemzeti igazságra?

S beszéljünk ’56-ról, amelynek jövőre fogjuk ünnepelni 60. évfordulóját. Talán akkor is el fogja felejteni Orbán Viktor, hogy a magyar szabadság élvonalában, a Magyar Írószövetség vezetősége mellett, Nagy Imre, Losonczi, Maléter, Szilágyi, Gimes Miklós álltak? Akikről nem föltételezhető, hogy a pesti srácokkal együtt a Horthyrendszer visszaállításáért, a nagybirtokos arisztokratarendszer visszacsinálásáért akarták ontani vérüket.

Sértésnek veszem, hogy Orbán azt hiszi, neki kell biztatnia a magyar baloldalt arra, hogy legyen „nemzeti”.
Talán emlékszik rá Orbán Viktor, amikor 1989 júniusában azt mondtam neki, hogy elismerem ifjú titáni politikai tehetségét, és ezáltal jogosnak is vélem nagy becsvágyát, de remélem, a mércét elég magasra teszi fel ahhoz, hogy a magyar történelembe – annyi nemzeti viszontagság után – az európai demokratizmus és parlamentarizmus egyik megalapozójaként írja be nevét. Megvallom, még mindig nem nyugodtam bele abba, hogy ő végleg elkötelezte magát a tudományos történelem tanúsága, a nemzeti emlékezet hagyománya ellen, amely talán jobban igazolja, mint az ő agitációja, a magyar nép valamivel több, mint a felének a baloldalra adott voksait.

Nehéz elképzelnem, hogy annyira tudatlannak, mondhatnám hülyének nézné a magyar népet, élén az erdélyiekkel, akikre ugyancsak pártja nézeteit akarja rátukmálni, hogy ilyen méretű történelmi járatlansággal kéri bizalmát ahhoz, hogy ismét ő ülhessen be a miniszterelnöki székbe, amelyet valaha olyan igaz magyar hazafiak, mint Batthyány Lajos, Szemere Bertalan és Nagy Imre foglaltak el.