Tekintsünk el most attól, mennyire ízléses Kun Bélával és Rákosival egy sorba állítani azt az embert, akivel a fideszes vezető pár nappal korábban még parolázott. Szorítkozzunk most csupán a konkrét helyzet konkrét elemzésére. És képzeljük bele magunkat egy pillanatra Orbán helyzetébe Tusnádfürdőn. Ott van az erdélyi hegyek karéjában, székelyföldi fiatalok körében a diadalmas visszatérésre készülő anyaországi jobboldal vezetője, alig fél évvel egy népszavazás után, amelyben ő előbb rácsatlakozik egy politikai kalandor kezdeményezésére, majd pártpolitikai okokból egyszercsak aláírásgyűjtésre, az "igenek" tömeges leadására kezd buzdítani. Az ügy azonban elbukik, a referendum keserű szájízt hagy a kisebbségi magyarok körében, és nehezen kiheverhető károkat okoz a magyar-magyar kapcsolatokban.

Mindezt figyelembe véve mit is mondhatott volna a csalódott erdélyi közönségének? Talán azt, hogy vállalja a felelősséget a referendum kudarcáért? Vagy hogy ő volt az, aki nem mérte fel, mivel jár egy végiggondolatlan népszavazási kezdeményezés felkarolása? Hogy nem számolt a fiaskó anyaországi és határon túli következményeivel? Vagy türelmesen magyarázza el nekik, miért nem volt hajlandó a hazai szavazó az adott helyzetben érdemben állást foglalni?

Egy államférfiúi erényekben dús politikus nyilván ezt tette volna. Orbán viszont a könnyebb utat választotta Tusnádfürdőn - a mellébeszélést, a vádaskodást. Nyilván egyszerűbb volt neki a kényes helyzetből úgy kivágnia magát, hogy a másikra mutogat. És komoly arccal olyan sületlenségekkel etetni az erdélyieket, hogy az anyaországi baloldal "rárontott a nemzetre" múlt év decemberében. Vagy hogy nem is a "magyar lakosokon" múlt a referendum kimenetele, hanem a kormányon - mintha bizony a Gyurcsány-kabinet tagjain kívül senki más nem is szavazott volna Magyarországon december 5-én.

Ismerjük el, a maga nemében valóságos bűvészmutatvány volt Orbán tusnádfürdői fellépése. Más kérdés, hogy ezzel nyilván nem oldódtak meg a Fidesz kettős állampolgársággal kapcsolatos kínos dilemmái. A nagyobbik ellenzéki párt politikusai (Orbánon kívül Németh, Kövér) ugyanis láthatóan mind jobban belegabalyodnak a problémába. Vagy ha úgy tetszik: a torkukon akadt a kettős állampolgárság gumicsontja; sem kiköpni, sem lenyelni nem képesek ezt a referendum óta. A zavar jele az is, hogy míg Orbán egy újabb Fidesz-kormány esetére kettős állampolgársággal biztatja a kisebbségeket, Kövér viszont ezt elutasítja, mivel szerinte a megoldás áttelepülési hullámot váltana ki.

Valójában persze arról van szó, a Fidesz sem befelé, sem kifelé nem tud elszámolni a népszavazási fiaskóval - főleg azért, mert ez sok tekintetben csak ellentmondásos kommunikációval volna lehetséges. Mára nyilvánvaló lett: a népszavazással a Fidesz nacionalista nemzetpolitikája megbukott. December 5-én kiderült ugyanis: a közvéleménynek egészen más elképzelései vannak a határon túli magyarság támogatásának módjairól, anyagi vonzatairól, perspektíváiról és (igen!) korlátairól is. És ugyanez a közvélemény erőszakoskodásnak érzi, ha szuverén döntését egyesek folyamatosan megkérdőjelezik a határon innen vagy azon túl. Vagy ha lehazaárulózza bárki is őket, mert tömegesen nem úgy szavaztak, ahogy Orbán, Tőkés, Duray "elvárta" tőlük.

Orbán romániai vagdalkozása is tulajdonképpen arra utal, hogy a Fidesz két malomkő közé szorítva érzi magát : egyrészt többé-kevésbé tisztában van vele, hogy a hazai közvéleményben (ahol a szavazópolgárok találhatók) nem igazán nyerő most a kettős állampolgárság. Másrészt viszont az általa felspannolt kisebbségieknek is kell néha mondani valami biztatót. Legalább Tusnádfürdőn. Ettől persze még nem valószínű, hogy a fideszes vezető ma is ugyanúgy adu ásznak gondolná e témát a kampányban, ahogy a referendum előtt hitte. Nagyon is jól jönne neki, ha sikerülne elhitetnie a határon túliakkal: az ügy csak azért nem mozdul, mert a baloldal rontása ül rajta.